HÍREK

Az idei évben csapatunk „mumusa" a Békéscsaba együttese volt. Eddigi négy mérkőzésünkön egyszer sem sikerült legyőznünk őket, és az összecsapáson még az is nehezítette a dolgunkat, hogy az ellenfél az utolsó helyen áll a tabellán, és nyilván mindent megtesz azért, hogy elkerülje a kiesést.

Társaimmal a klub és a Baráti Kör által biztosított busszal indultunk Dunaújvárosba, ahol most már rendszeresen játsszuk mérkőzéseinket. Az indulás időpontja sokunkban aggályokat ébresztett, hogy egyáltalán odaérünk-e a kezdésre, hiszen hétköznap lévén a Hungária körút teljesen állt és ráadásul a Grupama arénában ís meccset rendeztek, emiatt útlezárások is nehezítették közlekedésünket. Buszunk vezetője bravúros megoldást talált, átszáguldott a belvároson, az Erzsébet hídon és az M7-esen jutott el az M0-ásig, majd az M6-osig. Ezután egyik útitársunk nagyon ránkijesztett, mert 10 km-rel Dunaújváros előtt már alig bírta tartani, már kénytelen volt buszvezetőnk megállni. Végül, a mérkőzés kezdetéig már csak három perc volt, amikor buszunk begördült a stadionba. Tudom, sokan vannak köztünk, akik már a bemelegítésre is kíváncsiak, de ez most nem jött össze. Én állandó utolsó pillanatban beeső típus vagyok, úgyhogy igazából a kezdésre pont sikerült elhelyezkednem a lelátón. Az összeállításunk megint változott sérülések miatt, viszont eltiltott játékosunk visszakerült a középpályára. Jó talajon, kellemes időben indult a játék.

Az ilyen első félidőre szokták mondani, hogy felejthető. A kapuk nagyon ritkán kerültek veszélybe, a kapusoknak szinte semmi dolguk nem akadt. Ránk sajnos ugyanaz volt érvényes, mint általában eddig az egész bajnokságban. A játékosok becsülettel küzdöttek, de támadásvezetésünk nem működött. A védelem magabiztosan rombolt, a szűrők becsülettel hajtották, űzték az ellenfél szervező játékosait, de futballistáinknak nem sikerült veszélyes helyzetet kialakítani a Békéscsaba kapuja előtt. Mindössze egy fejes és egy távoli lövés adott munkát Polekszicsnek. Ráadásul újabb sérülés sújtotta csapatunkat – mint később kiderült, Strestik vádlihúzódást szenvedett – így bal oldali támadó középpályásunkat le kellett cserélni.

A szünetben, az öltözőben alapos fejmosásban részesülhettek játékosaink, mert a második félidőben sikerült nagyobb tempóra kapcsolnunk, rengeteg futással szétziláltuk az egyébként masszív csabai védelmet. Az első gólunkat a tizenhatosnál, a kapuval szemben ide-oda pattogó labdából szerezte nagyon szemfülesen Darko Nikacs. Nem sokkal később, gólszerzőnket lecserélték és a helyére beállított fiatal, fürge Varga Szabi, a kitámadó ellenféllel szemben, remekül tudta kihasználni gyorsaságát. Ilyen ellencsapás végén született második gólunk, amikor Gera, bal oldalról befelé cselezve, jobbal kilőtte a hosszú felső sarkot. Csodálatos találat volt!

A csattanót, a 93. percben Hajdú Ádám gólja adta meg. Ő is bal oldalról, de bal külsővel talált a hosszú alsó sarokba. Ahogy kell, a labda lepattant a kapus előtt, így esélye sem volt védenie a remek lövést. Kezdésre már nem is maradt idő, jöhetett a pacsizás a CSAPATTAL! Igen, így nagybetűvel! Remekül teljesítenek a fiúk, a második helyen állnak, pedig rendre meg kell birkózniuk azzal, hogy alapemberek sérülnek meg és igazi hazai pályájuk sincs. Gratuláció a szakvezetésnek is.

Azt hiszem, a hazafelé vezető útról nem szükséges különösebbet írnom, vidáman, boldogan, az eseményeket felelevenítve telt el az idő, míg megérkeztünk az épülő Új Hidegkuti Nándor Stadionhoz. Jómagam, az 1960-as évektől tíz-tizenkét éves korom óta szurkolok jelenlétemmel is, az MTK Budapestnek. Rengeteg nagy csatát megéltem, sok szép siker szemtanúja is voltam. Mindent láttam, örömöt, bánatot is, és rengeteg remek játékost. Nagyon remélem, hogy szeptermbertől, az új otthonunkban is, hasonló élményekben lesz részem.

Sas János