HÍREK

Csend van. 

Téli szünet van. 

Téli szünet van az NB II-ben is. 

A Hidegkuti Stadionban most nem harsan fel a dallam. Elhunyt Antal Bá, szurkolótáborunk rendíthetetlen tagja.

A tavalyi NB I-es szezonja az MTK-nak mondanom se kell, nem volt életünk legjobbja. Ki is estünk. Az ultratábor egy ponton már abszolút kedvetlenül ment ki szurkolni, köztük én magam is.

Tavaszi jó időben álltunk többedmagammal egyik meccsünk előtt a bejáratnál. Elég enervált voltam, nem volt sok kedvem szurkolni. És akkor megérkezett óramű pontossággal Ő. 

Antal Bá, ahogy mindenki hívta. Mindenki előre köszönt neki. Mikor felém fordult, és köszöntünk egymásnak megkérdezte: „Mit búslakodsz fiatalember?”  

„Megint bucira fog minket verni egy gyenge
formában lévő csapat, most épp a Fehérvár” - feleltem leszegett fejjel. 

„Dehogyis! Nyerni fogunk! Nyernünk kell! A bennmaradás a tét” - mondta határozottan, és ezzel a lendülettel, és pozitivitással indult a szektora irányába. 

Természetesen az eredmény döntetlen lett, gólzáporos 1-1. 

De rám elementáris erővel hatott az, hogy Antal Bá ennyi mérkőzés után is milyen nyugalommal, pozitív szemlélettel, és alázattal volt képes szurkolni az ő csapatának, az MTK-nak. 

Én tizedannyi ideje se járok meccsekre mint ő. Elgondolkodtam, hogy valamit tudhat az öreg. És a meccs után jöttem rá, hogy mégis mi az. 

A futball és a szurkolás utáni végtelen, el nem múló szerelem. 

Bármi történt, bárhová is vitte a csapatunkat a szél, ő rendületlenül kísérte a kék-fehéreket az utolsó utáni faluba is. Ami erővel ő rendelkezett akkora volt, hogy ha az MTK a Perth Gloryval játszott volna Ausztráliában, Antal Bá az óceánt átszelve is elment volna, csakhogy láthassa szeretett klubját játszani. 

Kazincbarcikán is a borzalmas nyirkos, esős időben is úgy állt a lelátón, mint egy kőszikla,
egy pillanat erejéig sem lankadt a figyelme. 

Minden szurkoló példát vehetne róla, legyen az kék-fehér, lila-fehér, vagy zöld.

Antal Bá most hozzád szólnék. 

Köszönöm a kedélyes meccs előtti beszélgetéseket, az MTK-ról, barátokról, családról, nőkről. Köszönöm a jó tanácsokat az életről. És legfőképpen köszönöm azt a
felfogást, szemléletet amit Tőled tanulhattam. 

Azóta a meccs óta sosem megyek ki lelketlenül szurkolni. Utolsó emlékeim közül kettőt emelnék ki. A Netovább előtt főztem az ultráknak a pörköltet éppen, mélyen el voltam merülve ebben a műveletben, és egy hang szólal meg mögülem jókedvűen. 

”Na hogy megy a csajozás fiatalember?” 

Te voltál az. Én meg úgy elröhögtem magamat, hogy majdnem belefordultam a kondérba. 

„Hát, nem valami jól..” - feleltem zavaromban.

„Nem baj, az MTK mindig itt lesz neked!” - mondta. 

Sajnálatos módon, te nem ehettél a pörköltből, mert indulnod kellett haza, és nem értesültél az eseményről időben, de megígértem Neked, hogy lesz még főzés. Lesz is főzés, és küldök egy adagot majd az égi lelátóra!

A másik utolsó emlékem pedig az, hogy a Szeged elleni téli szezonzáró mérkőzésre való túrán videóinterjúztattam szurkolótársaimat köztük Téged is, hogy ki mit tippel végeredményre, egészen addig amíg a nem túl kedves buszsofőrhölgy rám nem szólt, hogy kapcsoljam ki a kamerát. 

No de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy TE voltál az egyetlen aki megtippelte a pontos 3-1-es győzelmünket. 

Azt kívánom ezentúl, hogy az égből két ultimeccs közben ilyen tippekkel segíts meg bennünket, és ami a legfőbb, tudom, hogy továbbra is velünk fogsz szurkolni, és ott leszel a kék-fehér szíveinkben, az enyémben legalábbis biztosan! 

Mert a Hidegkuti Stadionban újra fel KELL
hogy harsanjon a dallam! 

Búcsúzom Tőled nagy szeretettel! 

A Gimnazista

Tóth Atilla Ferenc

Forrás: nb1.hu