HÍREK

NB III: győzelem a Szekszárd ellen

2025-04-13

NB III: győzelem a Szekszárd ellen

Nagy Zsombor fejese három pontot ért.

NB III Dél-Nyugati csoport, 24. forduló

MTK Budapest II.–Szekszárdi UFC 1-0 (1-0)

Sándor Károly Labdarúgó Akadémia

Vezette: Török Mihály (Balla, Vilmányi)

Gólszerző: Nagy Zsombor (13.)

Sárga lap: Szőke (72.), illetve Kiszely (88.)

MTK Budapest II.: Szolár – Bene, Farkas, Nagy Zsombor, Kákonyi (Asante, 60.) – Csucsánszky (Antal, 60.), László (Ebot, 83.), Szőke, Bakó (Jádi, 79.), Antonov – Kenesei

Vezetőedző: Kanta József

Szekszárdi UFC: Pomozi – Füredi, Péter Antal, Mester (Csapó, 64.), Béla, Fekete, Bartha, Péter Dávid (Kiszely, 82.), Arena, Gelér, Tóth (Ulbert, 64.)

Vezetőedző: Mészáros István

Az NB III Dél-Nyugati csoportjának 24. fordulójában együttesünk a Szekszárdi UFC csapatát látta vendégül. Az első helyzet a mieink előtt adódott, amikor a 3. percben Antonov 23 méteres szabadrúgását bravúrral tolta ki Pomozi a jobb felső sarokból. Három perccel később Szőke passzolt Bakóhoz, aki a kapuval szemben, 20 méterről, ballal lőtt kevéssel fölé.

A 6. percben az ellenfél térfelén szereztünk labdát, amit Bakó ziccerben vihette a kapusra, ám Pomozi ezúttal is védeni tudott, majd Kenesei ismétlését is hárította. A 13. percben megszereztük a vezetést: Csucsánszky bal oldali szögletére Nagy Zsombor érkezett, és bólintott a jobb alsóba (1-0).

A 23. percben megduplázhattunk volna az előnyünket: Kenesei ment el a bal szélen remekül Antonov indítása után, centerezését Csucsánszky higgadtan átvette, de közvetlen közelről nem tudta elpasszolni a labdát Pomozi mellett.

A 28. percben Bartha bal oldali sarokrúgása után Füredi emelkedett a legmagasabbra, de a bal kapufa mellé csúsztatott, majd a másik oldalon Kenesei kapta meg a labdát a tizenhatoson belül, azonban ballal a hosszú sarok fölé lőtt.

A félidő második felében a Szekszárd bedobásokból és egy-két beívelésből veszélyeztetett, illetve Péter Dávid távoli lövése suhant el a kapunk fölött a 39. percben, de igazi nagy lehetőséget nem alakított ki az ellenfél, így megérdemelten vezettünk a szünetben.

A második játékrész 57. percében Bakó szögletét Nagy Zsombor fejelte le középre, a labdára Kenesei csapott volna le, de Pomozi jó ütemben mozdult ki a kapuból. Nagyrészt kontrolláltuk a játékot a térfélcsere után, kevés lehetőséget engedtünk a Szekszárdnak, ám mi sem dolgoztunk ki sok helyzetet.

A 78. percben Bartha próbálkozott távolról, de a középre tartó labda nem okozott gondot Szolárnak. A 90. percben újra Bartha kínálta meg kapusunkat, ezúttal szabadrúgásból, de Szolár ezt is védte, újabb kapura lövés pedig már nem adódott, így 1-0-s győzelmet arattunk.

Kanta József: – Az elmúlt időszakban minőségibb játékot játszottunk, mint ma, annak ellenére, hogy ezúttal sikerült nyerni. Jól kezdtünk, vezettünk, óriási helyzeteket dolgoztunk ki, de ezek kimaradtak, ami visszavetette a csapatot. Elkezdtünk kapkodni, türelmetlenkedni, és alacsony színvonalúvá vált a találkozó. Sikerült küzdelmes győzelmet aratni, de ha jobb passzban vagyunk, és berúgjuk a lehetőségeinket, akkor megnyugodna a csapat, és higgadtabban kezelnénk egyes játékhelyzeteket. Nagyon sok olyan szituáció van, amikor egy jó passz kellene a ziccerhez, de ezeket most rendre elrontjuk. Megdolgoztunk a három pontért, és örülök a sikernek, remélem ennek köszönhetően a játékunk is javulni fog,

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2025-04-20 13:15 SZÉKESFEHÉRVÁRI SÓSTÓI STADION

FEHÉRVÁR FC

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman