HÍREK

Kétezerhuszonhárom az áttörés éve volt a pályafutásában?

- Az biztos, kiemelkedik a többi közül – nyilatkozta a Képes Sportnak Kata Mihály, az MTK Budapest 21 éves középpályása. – Klub- és válogatott szinten egyaránt nagyszerű történések övezték az esztendőt: a nyár óta a feljutó MTK csapatkapitánya vagyok, valamint az ősszel bekerültem a válogatottba, három meccsen játszottam.

Májusban még az NB II-ben futballozott, szeptemberben pedig már a szerbek elleni Eb-selejtezőn és a csehek elleni felkészülési meccsen szerepelt. Meglepte a meghívó?

- Az első teljesen váratlanul ért, a kerethirdetés reggelén hívtak, hogy ezúttal nem korosztályos válogatottnál kell jelentkeznem... Arra azért számítottam, hogy csörög majd a telefonom, mert az U21-es csapat is ugyanakkor játssza a meccseit, mint a felnőtt, ám nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar meghív Marco Rossi szövetségi kapitány. A telefonhívás után kalapált a szívem, nem is tudtam nagy hirtelen, kinek újságoljam el, de aztán a családomat és a legjobb barátaimat értesítettem a nagy hírről. Emlékszem, mikor kikerült a világhálóra a névsor, rengetegen bombáztak gratuláló üzenetekkel. Intenzív nap volt.

Tizenhat éves kora óta számítanak önre a válogatottaknál. Mennyiben volt más belépni a telki edzőközpont ajtaján, amikor először érkezett a felnőttekhez?

- Segített, hogy ismertem a járást, a hotelt, az edzőpályákat, de ezúttal volt bennem egy jókora adag izgatottság, hiszen nem tudtam, mi vár rám. U21-esként testközelből láttam a felnőttek edzéseit, sokszor használtuk ugyanazokat a tereket, de a csapat tagjaként teljesen más volt mozogni az egyébként ismerős környezetben. Kellett néhány nap, mire feloldódtam, mivel nem ismertem a stábtagokat, Marco Rossival is csak egy-két szót váltottam korábban, és a legtöbb játékossal ellenfélként találkoztam a pályán. Örültem, hogy mindenkivel beszélgettem valamennyit, segítette a beilleszkedésemet. Saját bőrömön tapasztaltam, befogadó a közeg, pozitív a légkör, a pályán és azon kívül is összetartó a közösség.

Nem furcsa úgy a közösség tagjának lenni, hogy nem tölt be vezérszerepet? Az MTK-nál ugyebár csapatkapitány, a válogatottnál azonban még szinte „kopasz”.

- Nyilván más szerepem van a válogatottban, mint a klubomban. Eddig háromszor játszottam csereként a nemzeti csapatban, a legnehezebb feladatok nem rám hárultak. Tisztában voltam azzal, hogy ez lesz, és szerintem jól kezelem, hogy a képzeletbeli ranglétrán nem ott helyezkedek, mint az MTK-nál – már annak is rendkívül örültem, hogy behívtak. Úgy érzem, Marco Rossi teljes értékű játékosként tekint rám, bízik bennem, amit jelez, hogy olyan helyzetekben küldött pályára, amikor nem számítottam rá, ugyanakkor azon vagyok, hogy a következő években még nagyobb szerepet kapjak.

Vannak napok, amit az ember szinte percről percre fel tud idézni. Önnek a szeptember hetedike ilyen?

- Persze, hiszen aznap mutatkoztam be a válogatottban! De a tizedike is ilyen, mert az is egyfajta bemutatkozás volt: először léptem pályára a Puskás Arénában.

Ha nem is ilyen részletességgel, de felelevenítené, milyen volt a debütálása?

- Mivel este játszottuk a meccset, nap közben Belgrádban hangolódtunk. Ekkor még nem gondoltam, hogy aznap átesek a tűzkeresztségen, nem láttam esélyt a bemutatkozásra, mert azt hittem, hogy majd a csehek elleni felkészülési meccsen néz meg a mester – lehet, ez segített nyugodtnak maradnom. Nem stresszeltem, és amikor a kispadról jelezték, kettő egyes vezetésnél be kell szállnom, nem volt időm izgulni, semmihez sem fogható tudatállapotba kerültem, más világban jártam. Az első labdaérintés és párharc kitörölhetetlen emlék. A közbeavatkozásaim szerencsére jól sikerültek a pályán töltött negyed óra alatt – ebből a későbbiekben is tudtam építkezni, önbizalmat adtak. Nagyszerű érzés volt győztes csapat tagjának lenni, rendkívüli nap volt.

A Puskás Arénában újszerű élmény lehetett, hogy telt ház előtt futballozhat.

- Már a bemelegítésnél rengeteget adott a lelátóról érkező támogatás, kirázott a hideg, amikor tízezrek horkantak fel a nevem bemondásakor. Nem mondhatnám, hogy hozzászoktam volna ahhoz, hogy hatvanezren nézik a meccsünket – korábban a Groupama Arénában a Fradi ellen játszottam a legtöbb szurkoló előtt –, eleinte magával ragadott a hangulat, de miután a hajrában becseréltek, egy-két perc elteltével már csak a labdára összpontosítottam. Ez volt az első válogatottmeccs, amelyet a családom a helyszínen látott, a szeretteim a kispad fölött ültek. Volt, hogy kinéztem rájuk, ezek a pillanatok örökre megmaradnak.

Ott volt Bulgáriában az Európa-bajnoki részvétel drámai kiharcolásánál. Mit élt át a kispadon?

- Szerintem minden a meccset követő magyar ember éveket öregedett, a pálya mellett állva én sem vagyok kivétel, idegőrlő volt a hajrá. Nem mondom, hogy mi sem hittünk a döntetlen kicsikarásában, de mindenkinek a fejében megfordult, hogy hazai pályán, Montenegró ellen kell kivívni a továbbjutást. Szerencsére azonban az utolsó utáni pillanatban jött az egyenlítés, ami elmondhatatlanul felszabadító volt. Bár nem játszottam, elképesztő emlék marad, ahogy a kispad mellől berohantunk ünnepelni a pályára, valósággal a föld felett jártam.

Nem bánkódott amiatt, hogy az U21-es válogatotthoz irányították ahelyett, hogy Montenegró ellen ünnepi hangulatban futballozott volna?

- Szívesen játszottam volna az utolsó Eb-selejtezőn, de elfogadtam, megértettem, hogy a korosztályos csapatnak szüksége van rám, ott kell segítenem. Különben is, az ősszel három válogatottmeccsen játszhattam a felnőttek között, amivel maximálisan elégedett vagyok. A Puskás Arénába így is kimentem, ott voltam a szurkolókkal való ünneplésnél, de a vacsora után nem bulizni, hanem Telkibe mentem azzal a hozzáállással, hogy meg kell mutatnom, a pályán nyújtott teljesítményemmel nem érdemtelenül vívtam ki a felnőttválogatott-tagságot.

Melyek a legélénkebb Európa-bajnoki élményei?

- A legelső, amit követtem, a kétezertizenkettes volt, a kétezernyolcasról még nincsenek emlékeim. Kétezertizenhatban a szüleimmel Olaszországban nyaraltunk, egy étteremben néztük az osztrákok elleni csoportmeccset, amikor Stieber Zoltán megbökte, és eldöntötte a mérkőzést – na, ez örök élmény! A kétezerhuszonegyben rendezett Eb is nagyszerű volt, szép eredményeket ért el a válogatott, ráadásul hazai környezetben. Jó szívvel gondolok vissza mindkét tornára, amire kijutott a válogatott.

Milyen belegondolni, hogy a következőn akár ön is pályára léphet?

- Hatalmas motivációt ad. Leülepedett bennem, hogy háromszor beválogattak a keretbe, de belegondolva, hogy életre szóló élmény várhat ránk a szurkolókkal Németországban, arra sarkall, hogy olyan teljesítményt nyújtsak, amivel bekerülhetek a huszonhárom nevezett játékos közé.

A szurkolók elvárása megnövekedni látszik, az életre szóló élmény sokuknak az egyenes kieséses szakaszba jutást jelentené.

- Sokan mondják, kötelező számunkra a továbbjutás, ami mögött az áll, hogy a válogatott az elmúlt években többször két vállra fektette Európa legerősebb nemzeti csapatait, de az Európa-bajnokságon kizárólag ki-ki meccset rendeznek, lehetetlen megjósolni, mi lesz a kimenetelük. Mindegyik csapat ellen lesz esély a győzelemre, de hogy abban a pillanatban melyik fél lesz jobb passzban, képtelenség megmondani. Mindenesetre valóban a továbbjutás az egyértelmű cél.

Megkerülhetetlen a kérdés: miként látja a saját esélyeit a kerettagságra?

- Nem rágódom azon, ott lesz-e a nevem a kerethirdetésnél vagy sem, helyette inkább keményen dolgozom, hogyha esetleg lemaradok, akkor legalább azt mondhassam, mindent megtettem. Döntéshozatalban fejlődnöm kell, hogy meghatározó tagja legyek a csapatnak és fizikálisan is fel kell készítenem magamat a nagyobb intenzitású játékra.

Ehhez nem lenne alkalmasabb terep egy külföldi bajnokság?

- Valószínűleg az lenne, Nyugat-Európában sok erősebb és nagyobb iramú bajnokság van az NB I-nél, de azt érzem, hogy a magyar bajnokságban és az MTK-ban is tudok még fejlődni.

A télen sok átigazolási hír látott napvilágot esetleges klubváltása kapcsán. Ezeket hogyan kezeli?

- A menedzserem csak akkor szól, ha van konkrétum, nem akarja, hogy ekörül forogjanak a gondolataim, de az interneten fellelhető hírek hozzám is eljutnak. Amíg nem tart ott az ügy, hogy tárgyalóasztalnál ülök bármelyik klub elöljárójával, addig elengedem a fülem mellett a híreszteléseket, mert annyi van belőlük, hogy lassan már én sem hiszem el őket...

A magyar válogatottban többeknek is kifejezetten jól menedzselik a pályafutását, Szoboszlai Dominik mellett Kerkez Milos, Sallai Roland, Bolla Bendegúz vagy éppen Mocsi Attila útját is ügyesen egyengetik. Milyen utat bejárva juthat el arra a szintre, ahová vágyik?

- Évek óta nagy célom, hogy külföldön futballozzak, de meg kell várnom azt az pillanatot, amikor teljes mértékben fel leszek készülve az országváltásra. A karrierépítésnél a tervezés egy dolog, de rengeteg a kérdőjel akörül, mikor, melyik országba vezethet az a bizonyos út, amint az is fontos, milyen csapatok jelentkeznek be. Szeretnék türelmes maradni, és a megfelelő lehetőséget megragadni. Egyelőre nem tűnik életszerűnek, hogy az NB I-ből az öt legerősebb bajnokság valamelyikébe kerüljek, de a köztes lépcsőfokot egy nyugati ország élvonalában el tudnám képzelni. Ennél is fontosabb azonban, hogy ha van érdeklődő klub, az mennyire testhezálló számomra. Biztató, hogy az MTK-ból indulva sokan kerültek külföldre és a magyar válogatottba. Rengeteget köszönhetek az egyesületnek, hiszen csaknem tíz éve mindent megtesznek a fejlődésem érdekében. Kiváló helyen, támogató környezetben vagyok, ahol érzem a bizalmat.

Erről árulkodik, hogy a felnőtteknél huszonegy éves kora ellenére csapatkapitány. Emlékszik, melyik korosztályban választották meg először?

- Az U12-ben, és ha a saját korosztályomban szerepeltem, rendre rajtam volt a karszalag.

Mikor ismerte fel, hogy vezéregyéniség?

- Már akkortájt, tizenegy-két évesen éreztem, hogy ilyen alkat vagyok. Ez a karakteremből ered, ráadásul kicsiként jól ment a játék. Nem voltam sosem hatalmas darab, de képzettség tekintetében előrébb jártam a társaim többségénél. Az MTK utánpótlásában mindvégig a kiemelt játékosok közé tartoztam, az edzők mellett a társak is bíztak bennem.

A felnőttcsapatban is érezte, hogy kapitánnyá válhat?

- Öt éve tartozom az első csapat kötelékébe, végigjártam a ranglétrát, ki kellett nőnöm magam az évek alatt. Miután egyre meghatározóbb játékos lettem, az öltözőben is érzékelhető volt, más szerepet töltök be, mint tinédzserként. Ennek ellenére meglepődtem, amikor az előző idény végén Németh Krisztián, Stieber Zoltán és Futács Márkó jelezték, szeretnék, ha a jövőben én lennék a csapatkapitány, mert rászolgálok a feladatra és sokat látnak bennem. Hálás vagyok nekik, hogy ezzel előálltak, megtiszteltetés számomra.

Nem furcsa, hogy ezzel tizenhárom-tizennégy évvel idősebb labdarúgók felett áll a hierarchiában?

- Természetesen az volt, de jól jött ki, hogy a nyári szünet alatt volt ideje ülepedni a gondolatnak. A felkészülés során belerázódtam a szerepkörbe, a bajnoki rajtra pedig már komfortos volt a helyzet, hogy a pályán és azon kívül is sokkal több felelősséget kell vállalnom. A rutinosabb játékosok felhívták a figyelmemet, hogy a kinevezés miatt ne változzak meg, maradjak meg olyannak, amilyen vagyok, nem kell befeszülnöm a tehertől, lehet egy lazább oldalam is. Nagyot dobott rajtam a csapatkapitányi szerepkör, szerintem ennek is tudható be, hogy az őszi szezonban jól ment a játék, önbizalomtól telve futballoztam.

Van olyan csapatkapitány, akire felnéz?

- Liverpool-szurkolóként Steven Gerrard volt a kedvenc játékosom, aki a pályán nyújtott teljesítménye mellett rendkívüli kapitány volt. Az MTK-nál Kanta Józseftől és Németh Krisztián volt számomra példaértékű, igyekeztem tőlük a lehető legtöbbet tanulni.

Na és Szoboszlai Dominik milyen csapatkapitány?

- Nagyon jól csinálja, amit csinál, Szalai Ádám visszavonulása után nem is kerülhetett volna jobb helyre a karszalag! A pályán igazi vezére a válogatottnak, de a mindennapokban is remekül kezeli a helyzetet, a nyomást. A tehetsége és a képességei mellett a határozottsága és az önbizalma miatt teljesít rendkívül magas szinten, a hozzáállása jó példa lehet mindenki számára. Úgy tapasztalom, hogy a mentalitása a többiekre is átragad, az öltözői légkörre, a csapatszellemre kiváló a hatása, engem is ösztönöz.