HÍREK

Itthagyott minket „a Peti bácsi” (a képen az álló sor jobb szélén). Hogy mennyire szerették őt az MTK háza táján, arról mindennél többet mond, hogy a legtöbben a vezetéknevét sem tudták, de ismerték őt.

Ott volt mindenhol, ahol kék-fehérbe öltözött focistákkal és a pattogó labdával találkozhatott. Drukkolt az első csapatnak, de a szurkolói gárda „blaszos” meccsein is vidáman üldögélt a kispadon.

Ugyan, már középkorú férfiként került az MTK sportcsaládba, de mindenki egyből befogadta és lenyűgöző személyiségének hála, hamar központi figurává vált. A futballpályán is szerepet kapott, de elsősorban jegyzőkönyvet írt, sportorvoshoz szervezett időpontot, és ha kellett segített mindenben – amiben csak tudott – időt és energiát nem kímélve. Tanult, intelligens emberként vállalta magára a szürke eminenciás szerepét. Tudta, hogy a csapat lételeme az, hogy legyen körülötte valaki, aki nem csak kifut meccsnapon a pályára, hanem elvégzi az adminisztratív feladatokat, aki nem a sikerekben fürdik, hanem egyszerűen csak melózik.

Vidéki túrákat, bemutató mérkőzéseket szervezett a kék-fehér ikonoknak, rajta keresztül érezhették újra sztároknak magukat a volt NB I-es spílerek és miatta tudhatták meg az ország több pontján, mi is az az MTK-s életérzés.

Amikor megtámadta a gyilkos kór, becsülettel harcolt ellene, de olyan küzdelembe keveredett, amit kivételesen ő sem tudott megnyerni. A 2015. év végi Zavadszky tornára még kijött, ahol a maga módján mindenkitől elbúcsúzott. Felült a lelátóra és odaállt a közös fényképhez. Fáradtan, kicsit megtörten, de ott volt. Látni akarta a társakat, a hálóba tartó labdát, még egyszer utoljára. Mindenkihez volt egy kedves szava, mosolyogni is volt ereje. Valószínűleg már tudta, hogy várják fönt a kék-fehér mezbe öltözött játékosok, hogy beírja a jegyzőkönyvbe Hidegkuti és Sándor Csikar nevét.

Erős a keret és megérkezett hozzá a csapatvezető is.

Isten veled Peti bácsi!