HÍREK

Halmai Gábor 2005-ben vonult vissza az MTK-ból. Kilenc évvel később fia a nyomába lépett, ugyanis Ramón a kék-fehérek játékosa lett. Az édesapjára feltűnően hasonlító, 20 éves középpályással beszélgettünk, aki elárulta: tökéletesen elégedett lenne, ha az ötvenhétszeres magyar válogatotthoz hasonló pályafutást tudhatna a magáénak.

– Gondolom, Halmai Gábor fiaként egyértelmű volt gyerekkorodban, hogy melyik sportágat választod…

– Igen. De magamtól döntöttem így. Sűrűn kimentem apukám meccseire, nagyon tetszett a játéka, úgyhogy ötéves koromban elkezdtem edzésre járni Pomázon.

– Más sporttal nem is próbálkoztál?

– Még hobbiszinten sem. Szabadidőmben a környéken lakó gyerekekkel fociztunk lenn a téren.

– Pomáz után jött az Újpest, végül az Illés Akadémián kötöttél ki. Hogyan ment Szombathelyen a korosztályos csapatokban?

– Rögtön az első évben bajnokságot nyertünk, és válogatott lettem. Még tizenöt évesen bemutatkoztam az NB III-ban, később a másodosztályban, télen pedig felkerültem az első csapatba. Úgy érzem, hogy jól sikerült ez a hat évem. Leszámítva azt, hogy egy eszzendőt ki kellett hagynom keresztszalag-szakadás miatt.

– Nehéz volt visszatérni ilyen komoly sérülésből?

– Újra formába kellett lendülni. Sokszor nem úgy éreztem a térdemet, mint régebben. Rengeteg kezelésre kellett járnom, mert bevérzett vagy bevizesedett. De – lekopogom – hál’ istennek már rendben vagyok.

– Mozgalmas éveid voltak, hiszen közben még külföldi próbajátékokon is jártál a Galatasarayban és a Vitessében. Végül egyik klub sem igazolt le. Tapasztalatszerzésnek azért jó volt?

– Törökország a körülményekben nem láttam különbséget a hazai viszonyokhoz képest. Egyedül az volt más, hogy amikor egymás között játszottunk, mindenki teljes erőbedobással vetette bele magát a meccsbe. Magyarországon hajlamosak vagyunk lazábban venni ezt a dolgot. Ők sokkal motiváltabbaknak tűntek.

– Miért szakadt meg a kapcsolat?

– Mivel nem EU tagállamról beszélünk, a Galata csak tizennyolc éves kor után igazolhat játékost. Én meg éppen akkor voltam sérült. Ugyanez volt a helyzet Hollandiában is. Ott már meg is feleltem, de végül úgy döntöttem, maradok még egy évet itthon. Akkor meg jött a sérülés. Ennek ellenére mindent nagyon köszönök az Illés Akadémiának és a Haladásnak, mert nélkülük esélyem sem lett volna a próbajátékra.

– Az akadémiának, ahol édesapád az igazgatók egyike… Könnyebb így a dolgod?

– Sokszor kérdezik ezt tőlem. De nem. Inkább hátrányt jelent, mert jobban meg kell felelnem, az edzők sokkal kritikusabbak velem. Mindenki az édesapámhoz hasonlít, meg kell ütnöm a szintjét. Sokszor érzem, hogy velem keményebbek, mint a többiekkel.

– És a csapattársak miképpen viszonyulnak hozzád?

– Zrikáltak apu miatt, persze, de csak poénból. Semmi komoly.

– Mi a helyzet otthon? Sok a szakmai vita köztetek?

– Persze. Apukám sokszor megnézi a meccseimet, néha az edzéseimet is. Otthon el szokta mondani, hogy mit látott jónak vagy rossznak, mire figyeljek oda.

– Akár keményebben is?

– Nem, sosem szokott leszidni. Mindig megpróbálja normálisan elmondani, hogy tényleg tanuljak belőle.

– Ő a példaképed?

– Mondhatjuk így is. Felnézek rá, mert rengeteg meccsét láttam kiskoromban itthon és Izraelben is. Megmaradt bennem a játéka, hiszen rajta nőttem fel.

– Elégedett lennél, ha hozzá hasonló karriert futnál be?

– Ez nem is kérdés, Ötvenhétszer volt válogatott. Ezzel ki ne lenne elégedett? Játszott külföldön Belgiumban és Izraelben is, ami mai szemmel nézve nagyszerűnek mondható pályafutás.

– Tettél afelé te is egy lépést, hiszen, akárcsak  annak idején az édesapád, az MTK játékosa lettél. Miért döntöttél a váltás mellett?

– Márciusban jelezte a klub, hogy szívesen szerződtetne. Nagyon szeretek Pesten lakni. Ráadásul már hat éve Szombathelyen élek, és úgy éreztem, szükségem van a környezetváltozásra.

– Apukád ellátott tanáccsal?

– Teljes mértékben rám bízta a döntést. Végig támogatott.

– És mit mesélt az MTK-ról?

– Csupa pozitívumot. Elmondta, hogy intelligens játékosokat szeretnek igazolni, nagyon barátságos a közeg és előszeretettel építik be a fiatalokat a csapatba. Ez kimondottan vonzó számomra, hiszen sok klubban azt láthatjuk, hogy inkább a külföldi játékosokat részesítik előnyben.

– Milyen terveid vannak az elkövetkező szezonban?

– Szeretnék bekerülni a tizennyolcas keretbe. Most ez a legfontosabb. Jó lenne már az első félévben is játszani, aztán alapemberré válni. Nagyon nehéz lesz, hiszen olyan játékosokkal kell megküzdenem, mint Pölöskei Zsolt, Kanta József vagy éppen Vass Ádám, akik már mind nagyon rutinosak. Sokat kell majd harcolnom a helyemért, de ez nem baj.

– Mely tulajdonságaid hozhatják meg a sikert számodra?

– Jó labdaszerző, agresszív játékos vagyok. Szerintem az utolsó passzokat is érzem, és messziről is egészen jól lövök. A fejjátékomon viszont még javítanom kell, de mivel fiatal vagyok, van időm mindenben fejlődni.

Nagy-Pál Tamás

(Forrás: http://www.utanpotlassport.hu/2014/07/10/apja-fia-2/)