Stadion

Új Hidegkuti Nándor Stadion

A portugál Sporting CP vendégjátéka mellett avatták fel 2016. október 13-án az Új Hidegkuti Nándor Stadiont, az MTK Budapest otthonát, amely az Európai Labdarúgó Szövetség besorolása szerint modern, 3-as kategóriájú létesítményének felel meg, ahol utánpótlás-, illetve felnőtt női válogatott mérkőzéseket, Bajnokok Ligája- és Európa Liga-selejtezőt is lehet rendezni. Az MTK ellenfele azért a Sporting CP volt az avatómérkőzésen, mert klubunk a portugál csapattal találkozott az 1964-es KEK-döntőben (ez volt az első alkalom, amikor magyar csapat európai kupadöntőben szerepelt).

Új Hidegkuti Nándor Stadion
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Új Hidegkuti Nándor Stadion

Az új stadion különleges adottságai:

A játéktér olyan technológiával készült, melynek lényege, hogy a természetes gyepszőnyegbe összesen 20 millió darab műanyag szálat helyeztek el. Ezt a fajta, úgynevezett hibrid gyepszőnyeget alkalmazzák többek közt a liverpooli Anfield Roadon, a manchesteri Old Trafford Stadionban, vagy éppen a milánói Giuseppe Meazzában. Ezen kívül a világítás is speciális, hiszen a hagyományos rendszerrel ellentétben az Új Hidegkuti Nándor Stadiont LED-rendszer világítja meg.

Az előbbi két sporttechnológiai ismérv alapján az Új Hidegkuti Nándor Stadion fellépett az Arsenal FC mellé a dobogó legfelső fokára az európai rangsorban, mert az avatás pillanatában csak két olyan stadion volt Európában, ahol ez a két magas technológiai magoldás együtt fordult elő.

Magyarországon elsőként az MTK-nál alkalmazzák azt az elsősorban Angliában hagyományos megoldást, miszerint a kispadok nem a játéktér mellett helyezkednek el, hanem a nézőtér első sorában ülnek a cserejátékosok és a szakmai stáb. A játékosoknak helyet adó 38 kispad szék az Európa modern stadionjaiban elterjedt RECARO-gyártmány.

Az új stadion borítása:

Műszaki ponyva, azaz politetrafluoretilénnel (PTFE) bevont üvegszövetek. Manapság már egyre több helyen alkalmazott fedőanyag az építészetben, főként esztétikus megjelenése és kedvező műszaki tulajdonságai miatt. Az anyag egyik érdekessége, hogy UV fény hatására fehéredik (eredetileg tojáshéj színű). Az anyagnak nagyon magas a szilárdsága, ezenkívül UV-álló, nem éghető és magas visszatükröző-képességgel bír. A sima fedőréteg miatt a héjszerkezet minden esőzés után megtisztul, ezáltal nem szükséges tisztítani.

Az új stadionhoz történő környezetbarát és sportos közlekedést 535 kerékpártároló segíti.

Új Hidegkuti Nándor Stadion
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Új Hidegkuti Nándor Stadion

Az új stadion férőhelyei:

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 5014 db ülőhely áll a szurkolók és sajtó munkatársak rendelkezésére, amelyből

  • 4189 db általános nézőtéri ülőhely,
  • 260 db VIP ülőhely,
  • 504 db szék tartozik összesen a sky box szintekhez, illetve
  • 61 hely várja a sajtó munkatársait.
  • Összesen, egyidőben 5.014 néző tudja megtekinteni a rendezvényeket

A közönség székeit a DAPLAST cég AVATAR típusú modelljei teszik ki, melyek többek között a franciaországi Európa-bajnokság alatt jól vizsgáztak a Paris Saint Germain új stadionjában, a Parc de Princes-ben. A székek világos-, közép- és sötétkék színben készültek.

Új Hidegkuti Nándor Stadion

A Sky Boxok:

A keleti épülettömb első emeletén 8 db került kiépítésre. A nyugati épülettömbben 2 szinten vannak sky boxok, az első szinten 9 db, a második szinten 17 db. A sky boxokhoz kellemes lounge terek kapcsolódnak az üzemeltetési érdekeket szolgáló üzleti vendégek kiszolgálására. A Sky Boxok székei pedig külön az MTK új stadionjába kerültek megtervezésre.

A pálya méretei a hatályos MLSZ és UEFA előírások betartásával a következők:

  • a játéktér: 105 x 68 m
  • a kifutók az alapvonalnál (azaz a kapuk mögött): 7,50 m hosszúak (ebből élő füves 2,50 m; műfüves 5,00 m). Jelenlegi MLSZ előírás: összesen 5,00 m.
  • a kifutók a pálya oldalvonalánál: 7,40 m a normál lelátó szektorok előtt (ebből élő füves 2,50m; műfüves 4,90m), Jelenlegi MLSZ előírás: összesen 3,00 m.

A közönség székeit a DAPLAST cég AVATAR típusú modelljei teszik ki, melyek többek között a franciaországi Európa-bajnokság alatt jól vizsgáztak a Paris Saint Germain új stadionjában, a Parc de Princes-ben. A székek világos-, közép- és sötétkék színben készültek.

Új Hidegkuti Nándor Stadion
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Új Hidegkuti Nándor Stadion

Rendezvények

Egyedi rendezvény lehetőség, helyszínbérlés miatt keressen minket bizalommal!

1087 Budapest, Brüll Alfréd utca 2.

+36 30 932 8552