Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. hivatalos honlapja
U19-es csapatunk a bajnoki ág második körében csatlakozik az UEFA Ifjúsági Ligához.
Az MLSZ Versenybizottsága kijelölte a MOL Magyar Kupa 3. fordulójának pontos kezdési időpontjait.
Rovatunkban összegeztük kölcsönben, vagy kooperációs szerződéssel Kozámislenyen szereplő játékosaink teljesítményét. A szezon során végig figyelemmel követjük labdarúgóink sorsát.
Azokra a Hungária FC és MTK játékosokra, vezetőkre emlékezünk, akik a diktatúrák áldozatai lettek.
Villámléptű szélsőnk, Schön Szabolcs válaszolt kérdéseinkre a Budapest Honvéd elleni mérkőzést követően.
Csapatunk 3-1-es győzelmet aratott a Budapest Honvéd ellen. Természetesen ismét készültünk képgalériával, ami ebben a ci...
A Budapest Honvéd elleni mérkőzés góljai, helyzetei.
A mérkőzést követő sajtótájékoztatón így értékelt a két szakvezető.
Vezettünk, majd a Honvéd kiegyenlített, de a második félidő második fele a miénk volt, így 3-1-re nyertünk a kupagyőztes...
A Honvéd elleni mérkőzést az M4Sport élőben közvetíti, de az interneten is nézhető a rangadó.
2020-ban nyolcadik alkalommal jelentkezik klubunk hivatalos televíziója. A pénteki premier után szombaton kerül sor az i...
Az OTP Bank Liga második fordulójában csapatunk fővárosi rangadót játszik. Pénteken 19 órakor a kupagyőztes Budapest Hon...
Vezetőedzőnk, Michael Boris beszélt az elmúlt napok edzéseiről, hangulatról, várakozásokról.
Bódog Tamás az MTK Budapest ellen mutatkozik be tétmeccsen a Bp. Honvéd kispadján.
A középpálya motorja, Cseke Benjámin beszélt az FTC és a Honvéd elleni mérkőzésekről.
A csakfoci.hu vizsgálta meg a csapatok átlagéletkorát az első bajnoki fordulóban. Lapszemle.
Csapatunk hétfőn megkezdte a felkészülést a pénteki fővárosi rangadóra.
Michael Boris volt az m1 Ma este című műsorának hétfőn este. Az alábbiakban visszanézhető a teljes beszélgetés.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: