HÍREK

Dacolva a fagyos januári estével, már jóval hat óra előtt gyülekezni kezdtek azok, akik évről-évre megemlékeznek az egykori kiváló focistáról, Zavadszky Gáborról, aki 2006. január 9-én hagyott itt bennünket.

Zavadszky János érkezett elsők között. Gábor édesapjának mindenkihez volt kedves szava. Óvta a sokaságot a rákoscsabai buckáktól, lejtőktől, sötétségtől. Molnár István, az MTK Budapest masszőrje – Zava barátja – azokat is ellátta mécsessel, akik felkészületlenül érkeztek.

A megemlékezésre a Péceli úti RTK-pályán került sor, a négyszeres válogatott labdarúgó tiszteletére állított szobor előtt.

A csendes társaság minden tagja gyertyát, mécsest gyújtott, és az idő múltával, lassan előkerültek a történetek az MTK, a Fradi, a Dunaferr, és az AEL Limassol csapataival kapcsolatban.

Többen zarándokoltak el a klubház eldugott zugába, ahol háromajtós szekrény őrzi azokat a relikviákat, melyek a középpályást emlékét idézik.

Többen szomorú mosollyal idézték fel azt a pillanatot is, amit Zava soha nem hagyott ki, vagyis amikor a haverokkal „fülizett”. A mozdulatot mindig a rá jellemző széles mosoly kísérte, miközben ujjaival összecsippentette a cimbora fülcimpáját. A nagypapája kezdte a kis Gabival, ő pedig továbbvitte a „hagyományt”.

Az este mondatát – a vaksötét, jéghideg rákoscsabai estében – az egyik egykori fradista (!) barát mondta ki: „A mozdulat is hiányzik Zava, de Te sokkal jobban. Várj meg, mert egyszer úgyis találkozunk fent és újra fülizünk…!”