HÍREK

Varga Szabolcs és Szabó Ádám értékelt

2016-10-02

Varga Szabolcs és Szabó Ádám értékelt

A két gólt és gólpasszt szerző szélső, illetve a fiatalok tapasztalt játékosa az RKSK elleni mérkőzésről.

Varga Szabolcs a második csapatban lépett pályára a vasárnapi, RKSK elleni bajnoki találkozón, ahol remek teljesítményt nyújtott, két gólt és egy gólpasszt jegyzett. A mérkőzést követően váltottunk pár szót vele.

– Gratulálunk a győzelemhez, igaz, kicsit szokatlan környezetben történt...

– Köszönöm. Örültem, hogy játszhattam, hogy 90 percet a pályán tölthettem, és segíteni tudtam a csapatot. A mérkőzés előtti edzéseken megbeszéltük az edzőkkel, hogy játszani fogok ma, kellett a lábamba mérkőzés, terhelés, remek érzés, hogy két gólt szerezhettem. 

– Nehezebb összecsapásra számítottál a bajnokaspiránstól?

– Nagyon erős csapat az RKSK, az eredmény lehet, kicsit csalóka. Nagyon jól játszottak, nem véletlenül emlegették őket esélyesként a bajnoki címre. Óriási eredmény a győzelem ellenük.

– Magad sem vagy idős, de ma még nálad is fiatalabbakkal játszhattál. Milyennek érzed őket?

Egytől egyig nagyon ügyes játékosok. Tele tehetséges fiatallal a második csapat és az akadémia is, minden posztra 17-18 éves srácok vannak, és mindannyian játszani szeretnének. Ha bedobnák őket a mélyvízbe, meg tudnák állni a helyüket, ez nem kérdés.

Varga Szabolcs után a második csapat talán legalacsonyabb, de egyik rangidős játékosa, Szabó Ádám is véleményt mondott a találkozóról.

– Gratulálunk, ma valósággal átjátszhatatlan voltál. Milyen érzés a siker?

– Nagyon fontos meccs volt, két vereség után nem volt más lehetőségünk, nyerni kellett. Jól kezdtünk, stabil volt a csapat, nem találtak rajtunk fogást. Fontos volt, hogy mi szereztük az első gólt, régen vezettünk már. Nem sok helyzetet tudott kialakítani az RKSK, átvettük a kezdeményezést. Ha kellett, akkor keményen odaléptünk, mindenki csapatként játszott és nagyon jól. Ennyi volt a siker titka, az egységes, jó teljesítmény

– Nagyon jól ismered a csapatot, több játékossal is játszottál, mi a véleményed a fiatal csapattársaidról?

– Most már sajnos én vagyok az idős, ezt nehéz elfogadni. De a viccet félre téve, nagyon tehetséges a 97-98-as korosztály, lehet, hogy tehetségesebbek is, mint mi voltunk két éve. Nagyon ügyesek, nagyon lelkesek, de még rutintalanok, ezért is vannak itt, hogy megtapasztalják a nagyobb szintet. fFzikálisan sokaknak erősödniükkell, de szerintem a határ a csillagos ég számukra.

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman