HÍREK

Új mesterrel kezdi meg a felkészülést az MTK Budapest

2017-06-09

Új mesterrel kezdi meg a felkészülést az MTK Budapest

A 2017/18-as Merkantil Bank Ligában a Balmazújváros együttesét az NB I-be vezető szakember ül a kispadon.

Ezekben a percekben zajlik a sajtótájékoztató, melyen a klub bemutatja az új vezetőedzőt.

A Balmaz Kamilla Gyógyfürdőt az OTP Bank Ligába feljuttató Feczkó Tamás az MTK Budapest vezetőedzője. 

Feczkó Tamás 1977. szeptember 8-án született Nyíregyházán, játékos pályafutását alacsonyabb osztályú magyar csapatoknál töltötte. Már 23 évesen megszerezte az UEFA B, nyolc évvel később az A, majd 2015-ben a Pro licencet is.

Edzői pályafutását a Tiszalöki VSE ificsapatánál kezdte, ezt követően megfordult többek között Nagyecseden, Ebesen, Nyíregyházán, majd 2015 márciusában átvette a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő irányítását.

Az NB II-ben szereplő együttessel első teljes szezonjában az ötödik, idén pedig a – feljutást érő – második helyen végzett. A Merkantil Bank Liga 2016/17-es kiírásában a hajdúsági gárda harmincnyolc meccséből huszonkettőt megnyerve vívta ki az első osztályban való szereplés jogát, olyan csapatokat utasítva maga mögé, mint a Kisvárda, a Békéscsaba, a Vác, vagy épp a ZTE.  

Részletek hamarosan.

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman