HÍREK

U21-ES VÁLOGATOTT: KÉT MTK-S JÁTSZOTT A PUSKÁS ARÉNÁBAN AUSZTRIA ELLEN

2019-11-19

U21-ES VÁLOGATOTT: KÉT MTK-S JÁTSZOTT A PUSKÁS ARÉNÁBAN AUSZTRIA ELLEN

Nagy Zsombor és Palincsár Martin is pályára lépett a stadion második mérkőzésén, a 65. percben éppen egymást váltották.

Hétfő este 1-0-ra kikapott Ausztriától a magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen a vadonatúj Puskás Aréna második mérkőzésén.

A Szlovéniával közösen rendezendő 2021-es Európa-bajnokságra készülő nemzeti együttes kezdőcsapatában a múlt hét csütörtöki Észak-Írország elleni mérkőzéshez hasonlóan ott volt Nagy Zsombor, akire ezúttal is a három belső védős felállás tengelyében számított Gera Zoltán szövetségi edző.

Nagyot a 65. percben éppen csapattársa, Palincsár Martin váltotta. Ez a csere nem posztra történt, a taktikai vátoztatás értelmében a északírek ellen kezdő Palincsár eredeti posztján, a középpályán kapott szerepet. A harmadik MTK-s kerettag, a válogatottba 18 évesen bekerülő Varju Benedek nem kapott játéklehetőséget.

A mérkőzést a helyszínen tekintette meg női felnőtt csapatunk, valamint kilenc utánpótlás együttesünk (U6-U14) játékosai és edzői.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2020-02-23 17:00 Ajkai Városi Sportcentrum

FC AJKA

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman