HÍREK

Túl az első felkészülési mérkőzésen (képgaléria)

2020-05-09

Túl az első felkészülési mérkőzésen (képgaléria)

Zárt kapus edzőmérkőzéssel folytattuk a felkészülést: az FTC vendégei voltunk a Népligetben, a hazaiak kihasználták rövidzárlatainkat. 

A régebb óta edzésben lévő, NB I-et vezető ferencvárosiak jobban kezdtek, kihasználták a mérkőzés elején jött rövidzárlatot, hiszen gyorsan kétgólos előnyre tettek szert (Lodico és Skvarka találatai egymás után estek). Ezután feljöttünk, az első negyedóra végén Bognár lövését védte szépen Dibusz.

A hazaiak főleg a szélekről próbálkoztak, de beadásaik után gyakran mentettünk. A félidő közepén szépíthettünk volna: két lövéssel is veszélyeztetettünk, Lencséé még a kapufán csattant, Bognár ismétlésénél Dibusz védett hatalmasat.

Gera is betalálhatott volna, de lövése nem sokkal mellé ment, majd Prosser lőtt az oldalhálóba. Jött az újabb nagy lehetőségünk is, ám Civic a gólvonalról mentett. 

A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, 3 perc alatt két gólt kaptunk az első félóra végén: előbb Boli, majd Botka talált be, így az első félidőben rosszul alakult számunkra az eredmény.

A szünetben többet is cseréltünk, majd fordulás után végre jött a megérdemelt szépítés: az 58. percben egy bal oldali szögletet követően Baki fejelt a jobb alsó sarokba (4-1). Két perccel később Gróf akadályozta meg óriási bravúrral az újabb gólunkat Zuigeber lehetősége után, majd nem sokkal később Frimpong mentett nagyot újabb helyzetünk után. 

A folytatásban mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek, a legnagyobb Vass P. előtt, akinek a 72. percben lövését nagy bravúrral védte Gróf, majd a kipattanót követően is nagyot mentett a kapus. 

Az állás így sok helyzetünk ellenére sem változott, a felkészülésben előrébb járó, helyzeteiket sokkal jobban értékesítő zöld-fehérek biztos győzelmet arattak. 

Összeállításunk: Varga - Fülöp, Baki, Pintér, Nagy Zs. - Cseke, Palincsár - Gera D., Bognár, Prosser - Lencse (Somodi - Katona, Varju, Baki, Deutsch - Kanta, Mezei, Zuigber - Vass, Bíró, Schön)

 

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2020-08-14 18:15 Új Hidegkuti Nándor Stadion

MTK BUDAPEST

VS

FERENCVÁROSI TC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman