HÍREK

Torghelle: Azzal, hogy az MTK-ba szerződtem, mindkét fél profitált (LAPSZEMLE)

2014-11-01

Torghelle: Azzal, hogy az MTK-ba szerződtem, mindkét fél profitált (LAPSZEMLE)

Az MTK Budapest csatára, Torghelle Sándor és Domonyai László, az MTK klubigazgatója, a játékos klubon belül betöltött szerepéről és a csapat idei sikereinek kulcsáról beszélt a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

Torghelle Sándor télen igazolt a Videotontól az MTK-hoz, akkor kieső helyen álltak a kék fehérek, most a dobogó második fokán. – Azt vártuk tőle, hogy rutint, tapasztalatot, bátorságot adjon a gyerekeknek, rúgjon gólokat, legyen vezér a pályán és a pályán kívül, legyen példamutató az edzésmunkája, a hozzáállása, induljon meg a zászlóval a kezében, és a sereg menjen utána. Tavasszal ezt történt – ismertette Domonyai László az akkori elvárásokat, és elárulta, a csatárnak kulcsszerepe van a sikerekben. A klubvezető a játékos erényei közül a sport iránti alázatát emelte ki, és hogy sokan szeretik. Az U19-es Eb egyik mérkőzését hozta fel példaként, ami a nézőtéren történt. – Azt láttam, amikor jobbra néztem, ahol Sanyiék ültek, hogy a mérkőzésből semmit nem lát, mert sorban álltak fiatal gyerekek és családok, hogy fotózkodjanak vele. Magyarországon, a magyar labdarúgásban nincs még egy ilyen személy, talán Garami Józsi bácsi.

A teljes cikk itt.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman