HÍREK

Meccsnap! Ez a szó hoz – már mással össze nem hasonlítható – izgalmi állapotba csaknem hatvan éve. Akkor vitt el először édesapám futballmérkőzésre. Nem is akármilyenre: Kanalasok – Növényolaj BLSZ mérkőzést játszottak, az angyalföldi Béke tér közelében.

Miután érdekesnek találtam a programot, utána pár éven keresztül a Fáy utcába jártunk együtt meccsre, mivel apu legalább akkora Vasas drukker volt, mint később én lettem, de már az MTK mérkőzésein, a Hungária körúton illetve a Népstadionban és persze jó néhány vidéki stadionban. Külföldi kupameccsekre csak a '90-es években sikerült eljutnom, de mindegyik óriási élmény volt (Linz, Zágráb, Athén). Persze nem az eredmények miatt.

A tegnapi napra azóta készültünk barátaimmal, amióta megtudtuk, hogy április 20-án „hazai” mérkőzésünk lesz. Mostani tájékoztatási viszonyok között (MLSZ) nem is olyan könnyű előre tervezni, mivel sem az időpont, sem a helyszín, de néha még a játéknap is kérdéses. Az izgalom most különösen indokolt volt, mert a hetvenedik születésnapomon mérkőzésünkön még soha nem ünnepeltem és a verebek azt csiripelték, hogy a barátaim készülnek valamire. Különösen gyanús volt, hogy feleségem legrégebbi meccsbarátommal sűrűn mobilozott, de persze tegnapig titok maradt, hogy miről.

Mikor kiderült, hogy mikor és hol játszunk, eldöntöttük, hogy öten, egy kocsival megyünk Dunaújvárosba, ahogyan előzőleg már megtettük pár alkalommal. Nekünk sem volt könnyű dolgunk a dugók illetve a baleset miatti kerülő akció miatt, de már közel egy órával a kezdés előtt ott voltunk és akkor jött számomra a meglepetés. Barátaim bevittek a VIP részre, ahol Rajnai Barbara átadott egy névvel, évszámmal, a csapattagok aláírásával ellátott gyönyörű mezt és többek között üdvözölt Domonyai Laci is. Ott tudtam meg, hogy én végzem el a kezdőrúgást, amit természetesen az új szerelésben tettem.

Ragyogó napsütés, kézfogás a bírókkal, mindkét csapat tagjaival és fogadni a gratulációkat, miközben a hangszóróból ismertették, hogy milyen szurkolói múlttal rendelkezem és egyéb kötődésemet a sporthoz. Sajnos gyászszünet is volt a felejthetetlen Szarka Zoli emlékére, aztán indulhatott a meccs. Persze csak azt követően, hogy a lelátón ülő szurkolók megtapsolták a lekocogó öregfiút.

Rendhagyó módon, magáról a mérkőzésről részletes tudósítást nem írok, hiszen minden információ már olvasható a honlapon.

Meglepetés volt, hogy Grgics nem játszott, így tulajdonképpen védő ötössel vettük fel a harcot, mivel Baki is bekerült, továbbá Vass Ádám gyakran a középső védő pozíciójában játszott. Ahogyan vártuk, az ellenfél nemcsak szívósan védekezett, de elől is próbáltak meglepetést okozni azzal, hogy gyorsan átjátszották a középpályát, de védőink mindig a helyükön voltak. Támadtunk is, de próbálkozásaink nem voltak elég hatékonyak és a szívósak, mivel az erőszakosan védekező felcsútiak, megakadályozták a gólszerzést.

Aztán a 32. percben jött a hidegzuhany. Jobb oldali támadás után, ellenfelünk támadója, Zsótér a tizenhatoson túlról, fordulásból, egyből a kapunkba talált. Hegedüs ezt a labdát nem érhette el.

A második félidő sem hozott átütő változást, noha edzőnk mindhárom cserelehetőségét kihasználta. Főleg Torghelle Sanyi pályára lépését fogadtuk nagy ovációval, de sajnos kevés használható labdát kapott, mégis volt pár bíztató kísérlete. Deutsch Buci és Varga Szabi sem tudott hozzátenni a játékhoz – bár ők is hajtottak keményen –, így maradt a 0-1-es végeredmény. Az utolsó percekben mindent beleadott a csapat, de semmi nem jött össze.

Hát mit mondjak,nagyon el voltunk keseredve. Az ellenfél megküzdött minden labdáért és talán mentálisan is előttünk jártak, elhitték, hogy megverhetik a második helyezettet.

Velük szemben mi nem akartuk, vagy nem tudtuk elhinni, hogy nem lett meg a tervezett három pont és ezt a csalódást leginkább a levonuló Hege reagálásán láttuk, aki fejét ingatva, szomorúan vonult az öltözőbe. Szurkolóink hangot is adtak nemtetszésüknek, ami a látottak alapján érthető, bár szokatlan, a kulturált kék-fehér tábortól. Hangsúlyozom, a keserűség jogosan hozta ki belőlünk a sporthoz nem illő megjegyzéseket.

Hazafelé azonban a sokszor elhangzott megállapítással bíztattuk egymást: mi a klubért, a csapatért vagyunk, nem az eredmény fogja befolyásolni az életünket, hanem a klubszeretet. Jövünk a következő meccsekre is, és továbbra is reménykedünk a második hely megszerzésében.

Hajrá budapesti kék-fehérek, hajrá MTK!

Winkler Péter