HÍREK

Szépen zárnánk az évet

2018-12-15

Szépen zárnánk az évet

Kisvárdán lépünk idén utoljára pályára.

Szombaton az OTP Bank Liga 18. fordulójában a bajnokság 11. helyén tanyázó Kisvárda otthonába látogatunk. Amennyiben az ősz utolsó bajnokiján győzni tudunk, akár a harmadik helyen is telelhetünk, viszont vereség esetén a hatodik helyig visszaeshetünk.

Soron következő ellenfelünk eddig nyolc mérkőzést játszott hazai pályán idén, ebből kétszer nyert, kétszer ikszelt, négyszer pedig vereséget szenvedett. A legutóbbi hazai találkozójukon 1-0-ra tudtak győzni a Puskás Akadémia FC ellen.

A mieink a Haladás elleni kiváló játékkal feledtették az ajkai kupakiesést, ezzel megerősítettük a negyedik helyünket a tabellán. Feczkó Tamás gárdája idegenben eddig remek formát mutatott, és továbbra is csak a Fradi és a Vidi rendelkezik jobb mutatóval vendégként.

Nem lesz azonban könnyű a találkozó, hiszen a Kisvárda ellen eddig nem termett számunkra babér, sem otthon, sem idegenben. A két csapat három eddigi összecsapásából mind a hármat a Várda nyerte, minden alkalommal egy góllal. Vezetőedzőnk kiemelte, a helyzetek kialakítása és értékesítése lehet a kulcs.

– A saját játékunkat akarjuk játszani, és ha ezt meg tudjuk valósítani, dominálhatunk, és sok helyzetet alakíthatunk ki. A sikerünk azon múlhat, mennyit rúgunk be ezekből a lehetőségünkből – fogalmazott vezetőedzőnk.

A mérkőzést Radványi Ádám vezeti, munkáját Varga Zsolt, Ring György, Márkus Tamás, Szőts Gergely és Molnár Attila segíti.

OTP Bank Liga, 18. forduló
Kisvárda Master Good–MTK Budapest
2018. december 15. 17:00 – Kisvárda, Várkerti Sporttelep (Várkert sportpálya)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman