HÍREK

91 éve született Sándor Károly "Csikar", klubunk legendás játékosa

Sándor Károly (Szeged, 1928. november 26. – Budapest, 2014. szeptember 10.)  labdarúgó, jobbszélső. Gyors felfutásairól és éles szögből elért góljairól emlékezetes. Szinte mindenki csak becenevén emlegette: Csikar.
Az Aranycsapat idején Budai volt a vetélytársa a jobbszélső posztján. Sebes Gusztáv a Honvéd szélsőjét favorizálta, aki kiválóan összeszokott Kocsissal. Így lemaradt az 1952-es olimpiai aranyról, nem játszott az évszázad mérkőzésén, csak csere volt, és az 1954-es világbajnokságra sem nevezték, bár kiutazott a csapattal. 

Becenevét saját bevallása szerint onnan kapta, hogy nem volt olyan labda, amit ne próbált volna megszerezni, kicsikarni. Mások szerint viszont csapattársai labdakérései során kiabált Karcsi-Karcsi alakult Csikarrá.

Szülővárosában, Szegeden a Móravárosi Kinizsiben kezdett focizni1945-ben. Csapatunk 1947-ben szerződtette, amelyhez egész pályafutása alatt hű maradt, bárhogyan is nevezték éppen a klubot. A kék-fehér egyesület 1949 és 1956 között háromszor váltott nevet: Bp. Textiles, Bp. Bástya, Bp. Vörös Lobogó. Csikar háromszoros bajnok a gárdával (Budapesti Bástya 1951; Budapesti Vörös Lobogó 1953; MTK 1957-1958), Magyar Népköztársasági Kupa győztes (Budapesti Bástya 1952), kétszeres Közép-európai Kupa nyertes (Budapesti Vörös Lobogó 1955; MTK 1963). 1964-ben fejezte be pályafutását, abban az évben, amikor az MTK a KEK-döntőben a megismételt, második mérkőzésen alul maradt a portugál Sportinggal szemben. 
Sándor Károly összesen 379 bajnoki mérkőzésen szerepelt, ami klubrekord és 182 gólt szerzett - ez Hidegkuti Nándor után a második legtöbb az MTK történetében. 1955 és 1964 között kék-fehér színekben 21 nemzetközi mérkőzésen szerepelt és 11-szer volt eredményes.

Az MTK örökös bajnoka!

1949-től 1964-ig 75 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben, ami szintén klubrekord, és 27 gólt szerzett. Az ötvenes évek elején többnyire tartalék volt, de így is az Aranycsapat része.
1962-től a válogatott csapatkapitánya, Grosicstól örökölte a karszalagot. Részt vett az 1958-as svédországi és 1962-es chilei világbajnokságon. Utóbbin a legjobb nyolc között estek ki a későbbi döntős Csehszlovákia ellen, így a csapat 5. lett. 
Pályafutása utolsó évében még részt vett az Eb-selejtezőkön (akkor: Nemzetek Európa Kupája), de a spanyolországi négyes döntőn már nem lépett pályára.
Az Európa-válogatottba is meghívták.

Élete során méltán kapott számtalan elismerést:
1951. A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója
1954. A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója
1993. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje
1998. Magyar Köztársaság elnökének arany emlékérme
2001. Az MTK Hungária agárdi labdarúgó akadémiájának névadója
2010. A Hegyvidék Díszpolgára
2014. MOB Fair Play-díj, életmű kategória

A higanymozgású „Csikar" méltán sorolható labdarúgásunk legtöbb sikert aratott, érdekes egyéniségei közé. A népszerű játékos minden idők egyik legkiválóbb magyar jobbszélsőjének bizonyult. Rendkívüli gyorsasága, mozgékonysága és kiismerhetetlen cselei, sokszor a vakmerőséggel határos bátorsága, viharos lendületű elfutásai, váratlan lövései és csukafejesei egyaránt pompás mozzanatai voltak játékának. Képességei, adottságai inkább egyéni megoldásokra tették alkalmassá, ugyanakkor azonban értékes csapatjátékosnak is bizonyult. 
Az Aranycsapat szétbomlása után szélső létére irányította, sokszor szinte magával ragadta ifjabb társait, örökös jókedve, kiapadhatatlan humora is nagyon jó hatást gyakorolt az egész csapatra. Sikerekben gazdag sportpályafutásának méltó betetőzéseként 1964. szeptember 23-án helyet kapott a Belgrádban játszó Európa-válogatottban. Jasin, Schnellinger, Voronyin, Seeler, Eusebio és a többi „világnagyság" társaságában „Csikar" is bebizonyította, hogy az európai labdarúgásnak jelentős egyénisége. 
2001 óta az MTK Budapest utánpótlás-központja az ő nevét viseli, szobra pedig az Új Hidegkuti Nándor Stadion előtt állít örök emléket a klub legendájának.

2017. júniusában avatták fel az MTK és az MLSZ címerével díszített síremlékét a Farkasréti temetőben, melyet a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánított. 

50 éve hunyt el Mándi Gyula, "Mandula", az Aranycsapat "állami edzője"

Mándi Gyula vagy Julius Mandel (Budapest, 1899. július 14. – Budapest, 1969. november 26.) magyar válogatott labdarúgó, mesteredző (1961). 1950-től 1956-ig a magyar válogatott, az Aranycsapat pályaedzője. 1959 és 1964 között az izraeli labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya. Beceneve Mandula volt. 

A Tisza Kálmán téri grundon kezdte “pályafutását” a két György, Molnár és Orth társaságában. Középiskolásként az Ékszerészek csapatában játszott, majd egy év múlva már a Fradiban rúgta a labdát. Nem volt egyszerű dolga, hiszen a legendás Rumbold, Payer kettőssel kellett megküzdenie a csapatba kerülésért. Ez nem is sikerülhetett a mindössze 16 esztendős ifjúnak, aki két év alatt mindössze 13 mérkőzésen jutott szóhoz, válogatott riválisai miatt nem sok szerepet kapott.

1919-ben az MTK és Orth hívására igent mondott. Az FTC nem szívesen adta. Tudták, hogy tehetséges, de azt is belátták, hogy még nem fér be a Fradiba. Klubunk öt (!) játékost adott cserébe a zöld-fehéreknek.
Mándi az MTK fénykorában olyan futballistákkal játszott együtt, mint Plattkó Ferenc, Guttmann Béla, Sebes Gusztáv, Kalmár Jenő, Schlosser Imre, Barátky Gyula és Sas Ferenc. Játéka stílust teremtett. Nem hatalmas előre rúgásokkal tisztázott, mint kortársai, hanem „észhátvédként” jó helyezkedéssel és rövid, ámde annál gyorsabb és pontos passzokkal indította társait. Fölényes játékintelligenciája és technikai tudása kivételes ütem- és helyezkedési érzékkel párosult. Szinte kiszámította a labda várható útját és annak megfelelően helyezkedett. Kortársai „a helyezkedés művésze és a tempóérzék világbajnoka" címmel ruházták fel – méltán.
Eleinte ugyan nem nagyon értették meg játékfelfogását. Rövid, fedezetszerű átadásait valósággal kigúnyolták. Idővel azonban rájöttek, hogy ez a korszerű, ez felel meg a fejlődés irányának. 

Kilencszeres bajnok (1919–1920, 1920–1921, 1921–1922, 1922–1923, 1923–1924, 1924–1925, 1928–1929, 1935–1936, 1936–1937), háromszoros Magyar Kupa győztes (1923, 1925, 1932), 1923-ban az Év játékosa. 
Egy térdficam törte ketté karrierjét 1924-ben.  Számtalan súlyos sérülésen esett át. Többször operálták, amelynek következtében az egyik lába jó 3-4 centivel megrövidült. De Mándi sántán is a leggyorsabb hátvédeink közé tartozott. 1937-ben véglegesen visszavonult.

Klubunkban (MTK, Hungaria FC) 1919 és 1937 között 324 mérkőzésen lépett pályára, és 12 gólt szerzett.                                                                 
A válogatottban 1921-től 1934-ig 32 alkalommal szerepelt. Érdekesség, hogy első és utolsó válogatottbeli szereplése is a Hungária körúti stadionban volt. Németország ellen debütált Fogl Károly bekkpárjaként. Tagja volt az 1924-es olimpiai labdarúgó válogatottnak, játszott mindkét mérkőzésen és így részese volt az „egyiptomi csapásnak”. 

Közel járt a negyedik x-hez, amikor abbahagyta a labdarúgást. A kék-fehér színekhez mindvégig hű maradt!
Az MTK örökös bajnoka!

Visszavonulás után a Ganz TE-ben kezdett edzősködni, majd a magyar válogatott pályaedzőjeként az Aranycsapat korszakában Sebes Gusztáv munkáját segítette, az akkori szóhasználattal, mint "állami edző". A csapattal 1952-ben a helsinki olimpián aranyérmet, 1953-ban Európa Kupát (a mai Európa-bajnokság elődje), 1954-ben a svájci világbajnokságon ezüstérmet nyert. És persze, ott ült a kispadon Londonban az Évszázad mérkőzésén is!
1958-ban a brazil América FC edzője lett. Guttmann Béla és Kürschner Izidor után egy újabb egykori MTK-játékos kezdett tréneri munkába Dél-Amerikában. 1959 és 1964 között Izrael válogatottjának  szövetségi kapitánya volt. 1960-ban az Ázsia-kupában ezüstérmes lett az izraeliekkel.
Azok közül, akik nagyon közel álltak az Aranycsapathoz, sokan vallották: Sebes sokat kísérletező, pazar szervező, feltétel teremtő vezető volt, de amit a pályán csapatként tudtak Puskásék, ahhoz legalább annyi köze volt Mándi Gyulának, mint magának a szövetségi kapitánynak.
Regényes életének történetét Török Ferenc újságíró írta meg Mandula címmel.
70 éves korában hunyt el - Budapesten, a Kozma utcai Izraelita Temető "F" parcellájában nyugszik. 

98 éve született Kovács Imre, mesteredző

Kovács Imre (Budapest, 1921. november 26. – Budapest, 1996. március 9.) olimpiai bajnok válogatott labdarúgó, edző. A sportsajtóban játékosként Kovács I néven szerepelt. Testvére Kovács József labdarúgó volt.

1933-ban az Oetl csapatában kezdte a labdarúgást. 1945-ig játszott a BSzKRt SE, a Tatabányai Bányász és a Diósgyőri VTK színeiben. Ezután 1959-ig az MTK labdarúgója volt, ahol három bajnoki cím mellé, hat ezüstérmet és egy bronzérmet szerzett. 1955-ben a KK-győztes csapat tagja volt.

Klubunkból volt válogatott, 1948 és 1952 között 8 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban. 1952-ben a Helsinkiben az olimpiai bajnok csapat tagja volt. Jobbfedezetként a 101-szeres válogatott Bozsik József tartalékja volt.

1956-ban kezdett edzőként dolgozni az MTK-nál. Először az ifjúsági és serdülő csapatoknál, majd 1960-tól a tartalékcsapatnál. 1962 és 1964 a csapat vezetőedzője volt. Egy bajnoki ezüstérem, KK-győzelem és KEK ezüstérem a munkája eredménye, de a KEK döntőre már Volentik Béla volt a kék-fehérek edzője. 1962-ben a B-válogatott szakmai vezetője volt. 1964-ben kapta meg labdarúgó szakedző diplomáját a TF-n. 1965-ben a Központi Sportiskola alapító edzője. Ezután Egyiptomban, a Canal Suez csapatánál dolgozott. 1968-as hazatérése után 16 éven át élvonalbeli labdarúgócsapatoknál dolgozott folyamatosan. Pécs (többször), Videoton, Újpest, Salgótarján, MTK, Rába ETO, Nyíregyháza edzői pályafutásának állomásai. 1973-ban mesteredzői címet kapott. Az Újpesti Dózsa 1969 és 1975 között zsinórban 9 bajnoki címe közül kettő az ő nevéhez fűződik. A Pécsi MSC-vel 1978-ban MNK-döntős és csak hosszabbításban vesztettek a Ferencvárossal szemben. Összesen 497 bajnoki mérkőzésen ült a kispadon, ezzel 3. az örökranglistán.

Megkapta az alábbi elismeréseket:
Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozat (1951)
A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951)
A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1993)