HÍREK

Patrik bizonyítani szeretne

2014-08-19

Patrik bizonyítani szeretne

A szurkolók egyik kedvence saját nevelésű játékosunk, Vass Patrik. Régi drukkereink azt mondják, ő a hagyományos értelemben vett MTK játékos prototípusa. Harcos, gyors és mindent tud a labdával. A szezon kezdetén nem állhatott a szakvezetés rendelkezésére sérülés miatt, de mint interjúnkból kiderül, készen áll az igazán ütős visszatérésre.

– A sérülés soha nem jöhet jókor, de te kimondottan rosszkor kerültél a maródiak listájára, hiszen jó formában vártad a bajnoki rajtot az előkészületi mérkőzések alapján. Mi a helyzet veled most, mikor térhetsz vissza?

– Valóban a legrosszabbkor, a bajnokság kezdete előtt egy héttel szedtem össze a sérülésemet. Az utolsó edzőmeccsen, annak is az első félidejében éreztem szúró fájdalmat a jobb vádlimban és sejtettem, hogy gond van, azonnal cserét kértem. A későbbi vizsgálat során derült ki, hogy háromcentis szakadás van a vádlimban, ami négy hét kényszerpihenőt jelentett. Az elmúlt két hétben már Sipos Péterrel a konditeremben készültem, majd Somodi Lászlóval kint a pályán is elkezdhettem a mozgást. Szerencsére most már a társakkal együtt készülhetek a hétvégi Videoton elleni rangadóra! Mostantól már csak a teljesítményemen és Józsi bácsi döntésén múlik, mikor tesz be a keretbe, hiszen a kerettagság az első lépcsőfok és csak utána lehet azért küzdeni, hogy újra a kezdő tizenegybe kerülhessek.

– Fiatal korod ellenére régi motoros vagy a csapatnál. Milyennek látod az idei keretet? A sok sérült ellenére is jól sikerült a rajt. Számítottál erre? 

– Már az előző bajnokság vége felé lehetett érezni, hogy kezd összerázódni a csapat, amely csak tovább erősödött erre az idényre, így nem ért meglepetésként, hogy jól kezdtük a szezont, a sok sérült ellenére is. Mihelyt felépülnek a sérült játékosok, igazán nagy harc kezdődhet a csapatba kerülésért, aminek a pozitív eredményét biztos vagyok benne, hogy látni fogjuk a pályán. 

[image]
– A te posztodon is komoly riválisokkal kell konkurálnod. Hogy éled meg ezt a versenyhelyzetet?

– Így van! Eddig is remek játékosok voltak a posztomon, most pedig érkezett Hrepka Ádi, Sergio és ha felépül Csiki Norbi. Akkor aztán leszünk hatan-heten a két szélső posztra, így tényleg minden edzésen, minden meccsen 110%-ot kell kiadni magunkból, hogy beférjünk a kezdőcsapatba. Lehet, hogy furcsán hangzik, de örülök, ha küzdeni kell a riválisaimmal, mert az még többet hoz ki belőlem.

– A szurkolók szeretnek, fényesebb előremutató jövőkép is kirajzolódni látszik az MTK-nál. Hosszú távra tervezel kék-fehérben, vagy inkább külföld felé kacsintgatsz?

– Nagyon boldoggá tesz, hogy a szurkolók szeretnek, mindent megteszek azért, hogy ez a bizalom töretlen maradjon. A jövőmmel kapcsolatban, természetesen először az a célom, hogy visszakerüljek a csapatba és jó teljesítménnyel tudjam segíteni a klubot. Egyértelmű, hogy minden labdarúgó álma a külföldi karrier, így vagyok ezzel én is, de hogy mikor jön el esetleg ennek az ideje, azt nem tudom és addig is szeretnék maximálisan az MTK-ra koncentrálni.

– Mi kéne ahhoz, hogy a szezon végén igazán elégedett Vass Patrikkal beszélgethessek?

– A csapattal kapcsolatban pontos helyezést nem szeretnek mondani, hiszen menet közben is változhatnak a célok. Dolgozunk, és meccsről meccsre készülünk a következő ellenfélre. Természetesen szeretnénk minél több meccset nyerni, hogy boldoggá tegyük magunkat, és persze a szurkolóinkat. A célom, mivel csatár vagyok, legalább hat-nyolc gólt szerezni. Úgy érzem, a játékban nem nagyon volt gond velem az előző évadban, inkább a gólokkal maradtam adós. Ezen próbálok a szezonban javítani!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman