HÍREK

Öt nap alatt kétszer találkozunk a Paksi FC-vel - Bemutatjuk keddi és szombati ellenfelünket

2024-12-02

Öt nap alatt kétszer találkozunk a Paksi FC-vel - Bemutatjuk keddi és szombati ellenfelünket

Kedden hazai pályán, míg szombaton idegenben mérkőzünk meg a tolnai alakulattal.

A keddi hazai mérkőzésre már tart az online jegyértékesítés, ami IDE kattintva érhető el! A találkozón szurkolóink utolsó alkalommal járulhatnak hozzá a Kék-fehér csokigyűjtéshez, ezzel párhuzamosan a Kék-fehér advent akciónk is zajlik.

Jelen:

Csapatunk a decembert két Paksi FC elleni találkozóval kezdi, előbb az 5. fordulóból pótolt mérkőzésen kedd este 19:30-tól az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, majd a 16. körben szombaton, 19:15-től idegenben.

A tolnai gárda 14 lejátszott mérkőzésen után csapatunkat egy hellyel és egy ponttal megelőzve a negyedik helyen áll az OTP Bank Ligában, hét győzelem és három döntetlen mellett négy vereség a mérlegük.

Bognár György alakulata 28 alkalommal talált az ellenfelek a kapujába, míg ellenük 22 gólt szereztek. A csapat házi góllövőlistáját Böde Dániel vezeti hat találattal, őt követi Ötvös Bence és Windecker József öttel-öttel, majd Tóth Barna hárommal. Rajtuk kívül kétszer volt eredményes Osváth Attila, míg egyszer Kinyik Ákos, Mezei Szabolcs, Papp Kristóf, Silye Erik és Vécsei Bálint.

A Paks hét idegenbeli bajnokiján nyolc pontot gyűjtött, két győzelem és két döntetlen mellett háromszor kaptak ki.

Ellenfelünk a legutóbbi négy bajnokiján nyeretlen maradt, a DVTK elleni hazai 4-3-as vereség után két döntetlent játszottak (Újpest FC 0-0, ZTE FC 2-2), míg a legutóbbi fordulóban 4-2-re kaptak ki a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként.

Csapatunkhoz hasonlóan a Paksi FC is készülhet a MOL Magyar Kupa februári folytatására, miután a Mezőörs KSE (3-0) és a Budapest Honvéd FC (5-1) ellen is magabiztos sikerrel jutottak tovább. A nyolcaddöntőben a Mezőkövesd Zsóry FC lesz az ellenfelük idegenben.

A legutóbbi átigazolási időszakban a kölcsönből visszatérő Földi Dominik (Szeged-Csanád GA), Gyurkits Gergő (BFC Siófok) és Nyári Patrik (Szeged-Csanád GA) mellett a klub játékosa lett Kovácsik Ádám (Mezőkövesd Zsóry FC), Ötvös Bence (Kisvárda Master Good), Varga Roland (Sepsi OSK) és Zimonyi Dávid (Vasas FC).

Távozott viszont Könyves Norbert (Vasas FC), Szappanos Péter (Al-Fateh) és Volter Patrik (VSC 2015 Veszprém), míg kölcsönbe került Debreceni Ákos (Kolorcity Kazincbarcika), Debreceni Zalán (HR-Rent Kozármisleny), Gregor Zalán (Aqvital FC Csákvár), Hegedűs János (FK Csíkszereda), Kocsis Bence (BVSC-Zugló), Nagy Máté (Szentlőrinc), Nagy Richárd (Szentlőrinc), Szabó Bálint (Fehérvár FC), Szekszárdi Milán (Szentlőrinc).

A keddi és a szombati összecsapást is az M4 Sport közvetíti élőben!

A Paksi FC ellen csak az NB I-ben mérkőztünk:

Az élvonalban eddig 34 alkalommal játszott egymással a két klub. A két együttes először a Hidegkuti Nándor Stadionban találkozott, és Urbán Gábor góljával 1-0-ra nyertük 2006. szeptember 10-én.

Az utóbbi években a paksiak sikerével zárult több összecsapás is, legutóbb 2020. december 19-én ünnepelhettünk sikert a tolnaiak ellen, akkor hazai környezetben 3-1-re diadalmaskodtunk, köszönhetően Srdjan Dimitrov, Prosser Dániel és Schön Szabolcs találatának.

Hazai pályán eddig 15-ször mérkőztünk a Paksi FC-vel - 7 győzelem, 3 döntetlen és 5 vereség a mérleg, 23 gólt szereztünk, és 21-et kaptunk.

A tavalyi szezonban kétszer döntetlent játszottunk (1-1, 0-0) a Paksi FC-vel, egyszer pedig kikaptunk (0-2).

A mérleg:

NB I:

34      11      9      14       40 - 53       42      (41 %)

A Paksi FC labdarúgásának múltja:

Az első írásos foci emlék 1912. augusztus 4-ről maradt fenn, amikor egy paksi diákcsapat játszott a bölcskei diákokkal. Hamarosan megalakult a Paksi Atlétikai Sport Club, amelyen kívül még három labdarúgócsapat is működött kisebb-nagyobb sikerrel a kisvárosban.

A Paksi Sportegyesület 1952-es megalakulásáig folyamatosan megyei vagy nemzeti szintű bajnokságban játszottak a város együttesei. A PSE nevet többször is használták, de az akkori „viharos időkben" ez többször változott: Paksi Munkás Sport Club, Biritói Állami Gazdaság, Paksi Állami Gazdaság, Paksi Traktor.

1952. november 28-án alakult meg a Paksi Kinizsi Sportkör, melynek színe zöld-fehér lett.

Az 1954-1964 közötti években a labdarúgók a megyei bajnokság élmezőnyében szerepeltek. A 1960-as években már foglalkoztak helyi utánpótlással is, amely a későbbiekben megalapozta az 1970-es esztendők  felnőtt csapatát.

1966-ban felavatták az új, füves pályát, és az 500 nézőt befogadó fedett lelátót.

1970 tavaszán egyfordulós bajnokságot rendeztek az őszi-tavaszi rendszerre való átállás miatt, és ekkor megszületett a várva várt siker. A csapat megnyerte a bajnoki címet, majd ezt az eredményt megismételték az első őszi-tavaszi menetelés során is, így felkerültek az NB III-as mezőny Közép-csoportjába. Három harmadik vonalbeli esztendő következett, majd ismét a megyei bajnokságban játszott a PSE.

1976-ban újra megnyerték a megyei bajnokságot, ezzel ismét jogot szerezve az NB III-as szereplésre.

1984-től egy hosszabb NB III-as széria következett. 1987-1988-ban egy csoportba került a két paksi gárda, a PSE és az ASE. Megkezdődött a városi rangadók sora, amely váltakozó sikerekkel számtalan nagy csatát hozott. Az ebben a szezonban elért harmadik hely arra jogosította a PSE-t, hogy osztályozót játszhattak az NB II-be való feljutásért, de ez nem sikerült. Az 1989-1990-es bajnokságot azonban megnyerték, de csak "átszállót" tudtak váltani az NB II-be. 1990-1991-ben újabb bajnoki győzelem, ám az anyagiak hiánya miatt maradt ismét a harmadik vonal.

A két paksi egyesület vezetői 1993. július 1-jén aláírták a közös labdarúgó-szakosztály működtetéséről szóló megállapodást. A volt ASE labdarúgókra épült csapat továbbra is az NB II-ben játszott, míg a volt megyei csapat tartalék együttesként szerepelt.

A 2004-2005-ös idényben ezüstérmet, majd 2005-2006-ban aranyérmet nyert az együttes, ezzel kiharcolta a jogot a legmagasabb osztályban való indulásra.

Az első szezon a magyar élvonalban a 2006-2007-es volt, s tizenegyedik lett a gárda a 16 csapatos NB I-ben.

A 2010-2011-es szezonban a bajnokság második helyén végzett az együttes, ami Európa Liga indulási jogot jelentett.

A legutóbbi kiírást a második helyen zárta Paksi FC és megnyerte a MOL Magyar Kupát, így elindulhatott a nemzetközi kupaporondon, ahol közel jártak a főtáblára jutáshoz.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-12-07 19:15 PAKSI FC STADION

PAKSI FC

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman