HÍREK

Örökké fájó emlék

2019-02-27

Örökké fájó emlék

Szerdán lenne 78 éves Szucsányi András.

Szucsányi András (a képen középen – szerk.) volt az az egyébként kiváló labdarúgó, aki sajnálatosan nem játéka miatt maradt meg minden futballszurkoló – különösen az MTK drukkerei – emlékezetében.

A nagy munkabírású középpályás 1941. február 27-én született Borsodnádasdon. Alig több mint 20 esztendősen mutatkozott be az élvonalban az Ózdi Kohász csapatában a Dorog ellen, ahol csapata 2–1-es győzelmet aratott. 1963 és 1968 között a Diósgyőri VTK labdarúgója volt, így tagja az 1965-ben a Magyar Kupa döntőjébe jutott csapatnak. 1968-ban lett az MTK játékosa, kék-fehérben 33 bajnoki mérkőzésen léphetett pályára.

1970. augusztus 21-én Dunavarsányban edzőtáborozott a csapat, játékosaink a Salgótarján elleni bajnokira készültek a helyi pályán. A viharos időjárásban éppen gimnasztikai gyakorlatokat végeztek, amikor villám csapott le a játéktérre. Az egész együttes és az edző is a földre esett, utána azonban valamennyien felálltak, kivéve Szucsányit, akinél az orvosok hamarosan megállapították a halál beálltát, a B-válogatott középpályás szíve nem bírta ki a sokkot. A keret többi tagja még aznap ellenőrző vizsgálaton esett át a Sportkórházban, ahol kiderült, hogy egyiküknek sem történt nagyobb baja, de a Salgótarján elleni másnapi mérkőzést végül így is elhalasztották.

Természetesen a tragikus esemény – a gyászoló család mellett – az MTK minden játékosára óriási hatással volt, hónapokba-évekbe telt, mire csapattársai fel tudták dolgozni Szucsányi elvesztését. A baleset alapjaiban változtatta meg a sportolók és szakvezetők, sőt az egész szövetség hozzáállását, hiszen viharos időjárásban azóta sem edzést, sem mérkőzést nem szabad rendezni.

Egykori játékosunk emlékét természetesen, magától értetődően őrizzük, de a tragikus nap óta egyébként is minden MTK-snak felrémlik Szucsányi András neve, amikor mennydörög az ég...

(forrás: Wikipedia, Nemzeti Sport, Fotó: boon.hu, pixabay)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman