HÍREK

Negyedikként zárt a Jezek-tornán az U18-as válogatott

2015-08-23

Negyedikként zárt a Jezek-tornán az U18-as válogatott

A magyar U18-as válogatott szombaton a bronzmérkőzést játszotta a csehországi Vaclev Jezek-emléktorna utolsó játéknapján.

A magyar válogatott a második helyen zárt a nyolccsapatos csehországi viadal csoportkörében, így szombaton a harmadik helyért lépett pályára a másik csoport másodikja, a szlovén együttes ellen. Németh Antal szövetségi edző sérülés és betegség miatt több játékosára sem számíthatott a találkozón, klasszikus középcsatárt már nem is tudott jelölni a kezdőbe, a kapuban pedig Zöldesi Illés állt, aki eredetileg nem volt kerettag, „vészbehívóval” csütörtökön utazott el a többiek után. 

A magyar válogatott a nehézségek ellenére jól kezdte a mérkőzést, szervezetten védekezett, nem hagyott területet a szlovénoknak. Mindkét együttes a biztonságot tartotta a legfontosabbnak és kivárásra játszott, kevés volt a lehetőség a kapuk előtt. A félidő közepéig kiegyenlített volt a mérkőzés, ekkor egy peches találattal a szlovén csapat szerzett vezetést: egy beívelést követően Tóth Bence megpróbálta hazafejelni a labdát, de nem vette észre, hogy kapusunk is elindult a labda felé, így az üres kapuba bólintott. A gól után kissé kapkodóvá vált a játék, a csapat megpróbált támadni az egyenlítésért, de egy labdaeladást góllal büntettek a szlovénok, akik így 2-0-ás előnnyel zárták az első félidőt. 

A fordulás után a magyar fiúk támadó szellemben játszottat, uralták a játékot, de a zártan védekező szlovénok nem adtak sok esélyt a komolyabb helyzetek kidolgozására, a 16-os előtt megtört az akciók lendülete. Az eredmény a lefújásig nem változott, Szlovénia 2-0-ra győzött, és megszerezte a torna harmadik helyét. 

– A negyedik hellyel nem lehetünk elégedetlenek egy ilyen erős mezőnyben, de sikeresnek semmiképpen sem mondható a szereplésünk, hiszen a rendes játékidő eredményeit tekintve két döntetlen és két vereség a mérlegünk – mondta a találkozó után Németh Antal szövetségi edző az mlsz.hu-nak. – Sajnos sérülések és betegségek miatt a végére alaposan megfogyatkoztunk, az utolsó mérkőzésen már alig voltak variációs lehetőségeink. A torna ezzel együtt elérte a célját, erős riválisok ellen próbálhattunk ki több új játékost is, így teljesebb képet kaptunk erről a korosztályról. 

Magyarország – Szlovénia 0-2 (0-2)
Magyarország: Zöldesi Illés – Szalai András, Tóth Dávid (Szilágyi Zoltán, 58.), Tóth Bence, Gergényi Bence – Tóth Keve (Kovács Dávid, 46.), Takács Ronalds, Nagy Zsombor – Tömösvári Bálint (Kamarás György, 70.), Bayer Bence, Herjeczki Kristóf

(Forrás: mlsz.hu)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman