HÍREK

NB III szezonértékelő: Szabó Ádám

2017-06-08

NB III szezonértékelő: Szabó Ádám

A csapatkapitány elégedett a csapat teljesítményével, és gratulált társainak.

Szabó Ádám számára nem ismeretlen a közeg, hiszen nem ez volt az első idénye a második csapatnál, idén azonban csapatkapitányként is helyt kellett állnia. 28 mérkőzésen lépett pályára a középpályás, és bár gólt nem szerzett, vezértként betöltött szerepével rengeteget tett hozzá a csapat sikeres szerepléséhez. Az utolsó mérkőzést követően a Lantos Mihály Sporttelepen beszélt a büszke csapatkapitány: – Az elején kissé rapszodikus volt a szezon, ezt sikerült legyőzni, a fiataloknak is kellett idő, hogy hozzászokjanak a közeghez. A második félévben nem volt példa a hullámzásra, végig stabilak voltunk. A negyedik helyet szereztük meg, ezzel a bajnokság előtt elégedettek lettünk volna, de a szezon alakulására visszatekintve, látva mire vagyunk képesek, több is lehetett volna a csapatban. Nem volt kitűzött cél, a fejlődés, és a jó szereplés volt szem előtt, ez teljesült, de maradt bennem, bennünk némi hiányérzet, mindezek ellenére mindenki büszke lehet a teljesítményre.

21 évesen rutinosnak számít a csapatban, sok játékossal szerepelt együtt, ezért kérdeztük a fiatalokról, akik idén töltötték fel a keretet, illetve a csapategységről: – Nagyon fontos, hogy mindenki szorgalmas, alázatos, tisztelettudó, a mentalitása az akadémiáról felkerült játékosoknak példaértékű, könnyen be tudtak illeszkedni. A csapategység kialakítása már nehezebb volt, de nagyon erős lett. Ez adódik a második csapat „nehéz” helyzetéből, mindenkinek egyéni célja felkerülni az első kerethez, és sokszor vissza is játszanak, ezért nincs fix keret, és a csapatnak is kissé nehezebb egyértelmű célt meghatározni. Idén viszont valami más volt, amióta itt vagyok, nem éreztem ilyen erős egységet, különleges idény volt.

Ádám a 28 harmadosztályú találkozó mellett mérföldkőhöz is elért karrierjében, hiszen az Újpest elleni, hazai élvonalbeli bajnokin bemutatkozott az első csapatban is. Elmondta, egyértelműen ez volt számára az idény fénypontja: – Mindenképpen az Újpest elleni bemutatkozás volt számomra az év csúcspontja. Sajnos utána rosszul alakultak a dolgok, a szünet után megésrültem, nyolc hétre kiestem, onnantól nem tudtam a csapathoz kerülni. Ennek ellenére emlékezetes volt a szezon, a Debrecen elleni mérkőzés is különleges volt, hiszen először kaptunk meccsprémiumot, erre eddig még nem volt példa, ez extra motivációt adott a csapat minden tagjának.

Tizenkilenc játékos szerzett gólt, a két csatár és az ellenfelek öngóljait leszámítva 39 alkalommal talált be az együttes többi tagja, ez kiemelkedő, és példaérékű csapatmunkára utalt. Ennek okairól kérdeztük a kapitányt: – A keret változatossága is ok lehet, Pölő bá' próbálta forgatni a rendelkezésére állókat amennyire tudta, hogy mindenki kaphasson lehetőséget, ezek hozzájárultak. Pontrúgásokból veszélyesek voltunk, a védőknek ez sok lehetőséget adott a gólszerzésre. Elöl Csicsek és Mixi lőtték a gólokat, talán mi középpályások nem voltunk annyira gólerősek, ez negatív, de ezen lehet javítani a jövőre. Egyénileg mindenki jó játékos, ezért nem volt, hogy egy embernek kellett döntenie a meccseket, hanem mindenki részt vállalt ebből.

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman