HÍREK

Az MTK 14 / 13. válogatott futballistája, a nemzeti csapat 63. játékosa.

Játékos pályafutását testvéréhez, az MTK II. világháború utáni első edzőjéhez, Vágó Zoltánhoz hasonlóan a Fővárosi TC-ben (később Terézvárosi TC) kezdte, innen lett először válogatott, majd 1911-ben az MTK-hoz igazolt. 1911 és 1923 között nyolc bajnoki címet  (1913-1914, 1916-1917, 1917-1918, 1918-1919, 1919-1920, 1920-1921, 1921-1922, 1922-1923) szerzett az MTK-val, és négyszer volt a kupagyőztes együttes tagja (1911, 1912, 1914, 1923). Kék-fehér színekben 180 mérkőzésen 7 gólt lőtt.

Az első világháború idején, mint gépkocsivezető teljesített harctéri  szolgálatot, s rövid időre Bécsbe került, ahol játékra jelentkezett a Wiener AF (WAF)-nél. Az 1915-1916-os szezonban egy meccsen pályára lépett. A Hertha Wien ellen 5-0-ra megnyert találkozón játszott 1916. április 16-án, amit a mérkőzés jegyzőkönyve bizonyít.

Az MTK Örökös Bajnoka!

1908 és 1917 között 17 találkozón öltötte magára a címeres mezt, ebből 12-szer Ausztria ellen. Tagja volt az 1912. évi stockholmi olimpián vigaszdíj győztes (5. helyezett) magyar együttesnek.

A kitűnő képességű labdarúgó játéktudása elérte a nemzetközi színvonalat. Biztos labdakezelés, kellő áttekintő képesség, pontos passzolás és megbízhatóság jellemezte. Erőssége a jó helyezkedés és a nagyszerű szerelési ütemérzék volt. Fejjátéka ellen sem lehetett kifogás. Fáradhatatlanul, szívósan harcolt a pályán. A Biró Gyula— Károly Jenő—Vágó Antal összetételű hármas jelentette hazánkban az első klasszis képességű fedezetsort. A két szélsőfedezet játékfelfogása, feladataik elhatárolása némi hasonlóságot mutat a késői utódok, Bozsik és Zakariás „munkamegosztásával”. Biró - Bozsikhoz hasonlóan - elsősorban a támadások szervezésében tevékenykedett. Ugyanakkor Vágó - miként négy évtizeddel később Zakariás - főként a védekezésből vette ki a részét.

A szurkolók szerették a szerény, közvetlen stílusú futballistát, a népszerű "Tónit", akiről  mindenki tudta, hogy ő volt Brüll Alfréd klubelnök kedvenc sofőrje. 1931-es végrendeletében Brüll 200 ezer pengőt hagyott rá.

Vágó Antal 53 éves korában halt meg, a II. világháború idején a nyilasok a Dunába lőtték. Soha nem került elő a holtteste. Így ő rá a "Cipők a Duna-parton" budapesti holokauszt emlékműnél emlékezhetünk.

Néhány helyen halának időpontjaként 1944. március 21-ét írnak, ez azonban téves adat. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Új Élet című lapjának 2015. február 15-i, 3. számában az "Azok a csodálatos Vágó (Weisz) fiúk" cikkben Vágó Zoltán, Antal testvére is az 1944. december 30-i időpontot erősíti meg.