HÍREK

Ezen a napon született Bíró Sándor, a vb-ezüstérmes balhátvéd, aki mindig csatár szeretett volna lenni

2019-08-19

Ezen a napon született Bíró Sándor, a vb-ezüstérmes balhátvéd, aki mindig csatár szeretett volna lenni

Bíró (Bier) Sándor (Füzesabony, 1911. augusztus 19. – Budapest, 1988. október 6.) válogatott labdarúgó, balhátvéd, edző, világbajnoki ezüstérmes. Polgári foglalkozása műszerész volt.

Az MTK 74. válogatott futballistája, a nemzeti csapat 287. játékosa.

Játékos pályafutását a III. ker. FC-ben kezdte, ahol 1926-1933 között 142 mérkőzésen 1 gólt szerzett, Magyar Kupa győztes (1931) volt, majd 1934-ben a Hungária körútiakhoz igazolt. A Hungária FC futballistájaként kétszer volt bajnokcsapat tagja (1935-1936, 1936-1937), az 1939-1940-es bajnokságban pedig az "Év játékosa" lett.

1940-ben a BSZKRT SE-hez (a későbbi BKV Előre), majd 1942-ben az Újpest FC-hez igazolt,  1945-ben visszatért az MTK-hoz. Játékosként a labdarúgást a III. ker. TVE-ben (1948-1949) fejezte be.

A Hungária FC-ben (1934-1940) és az MTK-ban (1945-1948) összesen 240 mérkőzésen játszott, és 4 gólt szerzett.

Az MTK Örökös Bajnoka!

1932 és 1946 között 54 alkalommal szerepelt a válogatottban. Tagja volt az 1938-as világbajnoki ezüstérmes csapatnak. Első válogatott mérkőzését 21 évesen 1932. október 30-án Németország (2-1), az utolsót 1946. október 6-án Ausztria ellen (2-0) játszotta. Válogatottbeli pályafutását 35 évesen fejezte be. Az 1938-as világbajnokságon a magyar csapat balhátvédjeként szerepelt, és mind a 4 mérkőzésen, így az olaszok elleni döntőben (2-4) is pályára lépett.

Edzői munkája 1947 januárjában kezdődött, amikor kinevezték a VIII. kerületi Petőfi élére. 1951-től a Szikra Gázművek, majd 1961-től 1965-ig  a Mechanikai Labor csapatának volt a trénere.

A nagyszerű fizikumú Bíró Sándor labdarúgósportunk legkiválóbb hátvédeinek egyike. Testi ereje, kivételes gyorsasága kitűnő helyezkedéssel és ütemérzékkel, kifogástalan rúgótechnikával és kellő taktikai érettséggel párosult. E sok jó tulajdonság birtokában azonban olykor hajlamos volt könnyelmű megoldásokra is. Szoros emberfogásra nem szívesen vállalkozott. Fénykorában Európa legjobb balhátvédjei közé számított. Hát még ha igazán szeretett volna a védelemben játszani. Pályafutása során mindig olthatatlan vágyat érzett a csatárjáték iránt. Klubcsapataiban néhány alkalommal a támadósorban is szerencsét próbált.

77 éves korában hunyt el. Az Óbudai Temető, 20. parcellájában, a 159. urnafülkében nyugszik. Sírja védett, a Nemzeti Sírkert része.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman