HÍREK

1950-től 1956-ig a magyar válogatott, az Aranycsapat pályaedzője. 1959 és 1964 között az izraeli labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya. Beceneve Mandula volt. 

Édesapja Mandl Ignác, édesanyja Schwarcz Eszter. 1936. február 19-én vette fel a Mándi családnevet, melyet a belügyminiszter BM 17.082/1935-III/a szám alatt engedélyezett.

1929. augusztus 17-én kötött házasságot Fazekas Edit színésznővel.

Az MTK 40 / 32. válogatott futballistája, a nemzeti csapat 149. játékosa.

Középiskolába a Vas utcai kereskedelmibe járt, iskolatársa volt Orth Györgynek. Ma mindkettőjüknek emléktáblája van az intézmény aulájában.

A Tisza Kálmán téri grundon kezdte “pályafutását” a két György, Molnár  és Orth társaságában. Középiskolásként az Ékszerészek csapatában játszott, majd egy év múlva már a Fradiban rúgta a labdát. Nem volt egyszerű dolga, hiszen a legendás Rumbold, Payer kettőssel kellett megküzdenie a csapatba kerülésért. Ez nem is sikerülhetett a mindössze 16 esztendős ifjúnak, aki két év alatt mindössze 13 mérkőzésen jutott szóhoz, válogatott riválisai miatt nem sok szerepet kapott.

1919-ben az MTK és Orth hívására igent mondott. Az FTC nem szívesen adta. Tudták, hogy tehetséges, de azt is belátták, hogy még nem fér be a Fradiba. Klubunk öt (!) játékost adott cserébe a zöld-fehéreknek.

Mándi az MTK fénykorában olyan futballistákkal játszott együtt, mint Plattkó Ferenc, Guttmann Béla, Sebes Gusztáv, Kalmár Jenő, Schlosser Imre, Barátky Gyula és Sas Ferenc. Játéka stílust teremtett. Nem hatalmas előre rúgásokkal tisztázott, mint kortársai, hanem „észhátvédként” jó helyezkedéssel és rövid, ámde annál gyorsabb és pontos passzokkal indította társait. Fölényes játékintelligenciája és technikai tudása kivételes ütem- és helyezkedési érzékkel párosult. Szinte kiszámította a labda várható útját és annak megfelelően helyezkedett. Kortársai „a helyezkedés művésze és a tempóérzék világbajnoka" címmel ruházták fel – méltán. Eleinte ugyan nem nagyon értették meg játékfelfogását. Rövid, fedezetszerű átadásait valósággal kigúnyolták. Idővel azonban rájöttek, hogy ez a korszerű, ez felel meg a fejlődés irányának. 

Kilencszeres bajnok (1919-1920, 1920-1921, 1921-1922, 1922-1923, 1923-1924, 1924-1925, 1928-1929, 1935-1936, 1936-1937), kétszeres Magyar Kupa győztes (1923, 1932), 1923-ban az Év játékosa, bár néhány futball történész vitatja, hogy létezett-e akkor ez cím... 

Az egyedüli a tízes-húszas évek kék-fehér aranycsapatának játékosai közül, aki még Schaffer Alfréd irányításával, a harmincas évek második felében is nyert bajnoki címet.

Egy térdficam törte ketté karrierjét 1924-ben.  Számtalan súlyos sérülésen esett át. Többször operálták, amelynek következtében az egyik lába jó 3-4 centivel megrövidült. De Mándi sántán is a leggyorsabb hátvédeink közé tartozott. 1937-ben véglegesen visszavonult.

Az MTK-ban, majd a Hungária FC-ben 1919-től 1937-ig 322 mérkőzésen lépett pályára, és 2 gólt szerzett. 

Mándi Gyula a kék-fehérek leghűségesebb játékosa, 19 évig szolgálta az egyesületet. 

A válogatottban 1921 és 1934 között 32 alkalommal szerepelt. Érdekesség, hogy első, és utolsó válogatottbeli szereplése is a Hungária körúti stadionban volt. Németország ellen debütált Fogl Károly bekkpárjaként. Tagja volt az 1924-es olimpiai labdarúgó válogatottnak, játszott mindkét mérkőzésen, és így részese volt az „egyiptomi csapásnak”.

1929-től a másodvirágzását élte - a második világháború előtti válogatott játékosok esetében, különösen az ilyen sok válogatottságot számlálók között példátlan, hogy a nemzeti tizenegyben játszott mérkőzései több mint fele a harmincadik születésnapja utánra essen. 

A "B" válogatottban 21-szer lépett pályára. 

Közel járt a negyedik x-hez, amikor abbahagyta a labdarú­gást. A kék-fehér színekhez mindvégig hű maradt, az MTK és a Hungária FC leghűségesebb játékosa!

Az MTK Örökös Bajnoka!

Visszavonulás után a Ganz TE-ben kezdett edzősködni, majd a magyar válogatott pályaedzőjeként az Aranycsapat korszakában Sebes Gusztáv munkáját segítette az akkori szóhasználattal mint "állami edző". A csapattal 1953-ban Európa Kupát (a mai Európa-bajnokság elődje), 1954-ben a svájci világbajnokságon ezüstérmet nyert. És persze, ott ült a kispadon Londonban az évszázad mérkőzésén is!

1952-ben a helsinki olimpián azonban nem volt ott, helyette Kalmár Jenőt, a Honvéd edzőjét utaztatták ki, de az aranyéremért járó minden elismerést megkapott.

1958-ban a brazil América FC edzője lett, a csapatot a 11. helyről a negyedikre hozta fel.

Mándi Gyula volt az első három edző egyike, aki Brazíliában európaiként sikeres munkát végzett. A másik két edző is magyar: Guttmann Béla és Kürschner Izidor. Mindhárman egykori MTK játékosok voltak.

1959 és 1964 között Izrael válogatottjának szövetségi kapitánya volt. 1959-ben megnyerték az Ázsia-tornát, 1960-ban pedig az Ázsia-kupában ezüstérmes lett az izraeliekkel.

Ez az egyik legjobb eredmény, amelyet magyar edző bármelyik kontinensbajnokságon a csapatával elért! Ennél jobb csak két Afrikai Egység-kupa-győzelem: Titkos Pál Egyiptommal nyert 1959-ben, Csanádi Ferenc pedig 1968-ban az akkor még Kinshasa-Kongónak nevezett ország – később Zaire, ma Kongói DK – válogatottjával.

********  „Az ötvenes évek végén az izraeli labdarúgás nem tartozott a legjobbak közé. Sőt, Ázsiában is rendre a vert mezőnyben végeztünk. Az ország akkori irányítója, Ben Gurion elhatározta, hogy rövid időn belül olyan válogatottat alakít ki, amely nemzetközi sikereket ér el, és a környező arab országokkal is sikerrel veszi fel a küzdelmet. Tudta, hogy ehhez nem csak pénz kell, hanem olyan szakember is, aki értője a labdarúgásnak. 

Bennünk mély nyomot hagyott a magyar válogatott szereplése az 1954-es világbajnokságon, s ezért azt szerettük volna, ha magyar edző kerül válogatottunkhoz. Mándit, mint kiváló szakembert ismertük, hiszen a vb-ezüstben nagy szerepe volt tudásának. Ő volt a kiszemeltünk. Felvettük a kapcsolatot a magyar szövetséggel. Nagy örömünkre hozzájárultak, hogy Mándi négy évig nálunk dolgozzon, és átadja azt a sok tapasztalatot, amely az akkori magyar labdarúgást jellemezte. 

Amikor elkezdett nálunk dolgozni, ismét rájöttünk: a lehető legjobban döntöttünk, számunkra a lehető legjobb szaktekintélyt választottuk. A vezetők, a játékosok is hamar befogadták. Nemcsak, mint edzőre, hanem mint emberre is felnéztek. Tudta, kivel, miként kell, lehet beszélni, tudta, a mi játékosaink nem profik, éppen ezért türelmesen, szeretettel foglalkozott velük. Rengeteget tanultak, tanultunk tőle. Túl azon, hogy kiváló edző volt, egy csupa szív embert ismertünk meg benne. Szinte minden tettét két dolog vezérelte: az egyik, hogy minél jobb legyen az izraeli labdarúgás, a másik, hogy minél jobb dolguk legyen a játékosoknak. 

Túlzás nélkül mondhatom, rövid idő alatt egy ország bálványa lett Mándi Gyula, és amerre ment, rajongók sokasága vette körül. Ezt elsősorban nem csak szaktudásának, hanem közvetlenségének, emberségének köszönhette. Amikor például 4:0-ra legyőztük az angol utánpótlás-válogatottat, 45 ezer néző ünnepelte Mándi Gyulát és játékosait, ütemes vastapssal, csókokat dobálva. Azelőtt nálunk soha ennyi ember nem volt futballmeccsen, ilyen ünneplés pedig elképzelhetetlen volt. 

Túlzás nélkül mondhatom: Mándi Gyula történelmet írt nálunk, olyat, ami csupa nagybetűvel került az izraeli labdarúgás krónikájába. Örömmel vettük volna, ha még tovább dolgozik nálunk, de megértettük, hogy egészségi okok miatt nem vállalta. Azt a négy évet, amit köztünk töltött, azóta is röviden csak úgy emlegetjük: »Mándi-korszak«. És mindenki tudja, miről, kiről van szó. Nem kell magyarázat hozzá. Azóta már sok külföldi edző dolgozott Izraelben, de olyan népszerű egy sem volt, mint Mándi Gyula. Mi azóta is szeretettel és hálával gondolunk rá.” - írta a Mandula című könyvben Joseph Dagan, az Izraeli Labdarúgó Szövetség akkori elnökségi tagja. ******** 

Azok közül, akik közel álltak az Aranycsapathoz, sokan vallják: Sebes pazar szervező, feltételteremtő, nagy vezető volt, de amit a pályán csapatként tudtak Puskásék, ahhoz legalább annyi köze volt (ha nem több…) Mándinak, mint magának a szövetségi kapitánynak. Erről a tényről maga az érintett összes hivatalos megnyilvánulásakor — cikkek, interjúk, visszaemlékezések — szerényen hallgatott. 

A család a második világháború idején az életét is a futballnak köszönhette... „A Pozsonyi út egyik házában sok más zsidó családdal együtt voltunk összezsúfolva egy kis szobában... Amikor megjelentek a házban a nyilasok, és felsorakoztatták a családokat ,hogy elvigyék és a Dunába lőjék őket, az egyik nyilas felismerte apámat, a korábbi évekből  emlékezett rá. Rákacsintott, és nagy hangon odaszólt a parancsnokának: »Ezeket majd én elintézem!« Azzal »kivett« bennünket a sorból, és elindultunk a lépcsőn. Megvárta, míg a többiek lekanyarodnak a Pozsonyi útról, a látszat kedvéért adott apámnak két hatalmas pofont, aztán megsúgta, melyik »védett« házban voltak már, oda menjünk, ott biztos nem keresnek majd bennünket, így menekültünk meg..." (dr. Mándi Attila visszaemlékezése - Török Ferenc: Mandula) 

70 éves korában hunyt el. A Kozma utcai Zsidó Temető  F parcellájában  (1. sor, 15. sírhely) nyugszik.