HÍREK

Ezen a napon hunyt el Kemény Tibor, első KK-sikerünk kovácsa

2019-09-25

Ezen a napon hunyt el Kemény Tibor, első KK-sikerünk kovácsa

Kemény Tibor (Budapest, 1913. március 5 – Budapest, 1992. szeptember 25.) válogatott labdarúgó, csatár, edző.

15 éves korától, 1928-tól játszott a Ferencvárosban. 1933-ban mutatkozott be az első csapatban. Kétszeres magyar bajnok (1933–1934, 1937–1938), egyszeres Magyar Kupa (1935) és Közép-európai Kupa (1937) győztes. A Fradiban összesen 202 mérkőzésen szerepelt (100 bajnoki, 99 nemzetközi, 3 hazai díjmérkőzés) és 100 gólt szerzett (44 bajnoki, 56 egyéb). 1939-től a Gamma FC (Budai Barátság FC) labdarúgója lett, ahol visszavonulásáig, 1946-ig szerepelt.

A Ferencváros Örökös Bajnoka!

1933 és 1939 között 9 alkalommal játszott a magyar válogatottban. Tagja volt az angolok ellen először győztes (2-1), és az 1934-es olaszországi világbajnokságon részt vevő csapatnak, amellyel a hatodik helyen végzett. Az Ausztria elleni, 2-1-re elveszített  negyeddöntőben lépett pályára.

A jó alakú, gyors játékos lendületes elfutások után pontosan adott be és bátran vállalkozott lövésre is. Hátrányt jelentett viszont számára, hogy csak bal lábbal rúgott jól. Fejjátéka sem volt kifogástalan. E hiányosságok ellenére megbízható, hasznos csatárnak bizonyult a legjobbak között is.

Edző pályafutását 1949-ben az Újpesti TE-nél kezdte, 1955-ben az akkor Budapesti Vörös Lobogó néven szereplő MTK trénere lett, majd következtek 1956-tól az újabb edzői állomások: Dorogi Bányász, Spartak Kosice (csehszlovák), Olympiakos FC Pireus (görög) - 1957-1958-ban görög bajnoki címet nyert, Ghána (szövetségi edző), GKS Katowice (lengyel), Zaglebie Sosnowiec (lengyel), ahol tréneri pályáját 1970-ben fejezte be. 

Bukovi Márton utódaként a Budapesti Vörös Lobogóval (MTK) az 1955-ös bajnokságban a Budapesti Honvéd mögött ezüstérmet nyert.

Az MTK (Vörös Lobogó) első Közép-európai Kupa (Mitropa Kupa)  győzelmét is az ő irányításával szerezte. Az 1955-ös döntő hosszú idő után ismét magyar győzelmet hozott. A kék-fehérek ugyan nem úgy kezdték a sorozatot, hogy a végén sikert érnek el. A bécsi Wackerrel szemben csak a harmadik mérkőzésen tudták kiharcolni a továbbjutást (3-3, 2-2, 5-1). A spliti Hajdukot itthon azonban már 6-0-al kiütötte a csapat. Ugyan a visszavágón kikaptak Hidegkutiék (2-3), de jobb gólarányukkal tovább jutottak. A legjobb négy között az akkor félelmetes hírű Bp. Honvéd volt az ellenfél. Az első mérkőzés végeredménye 5-2 volt a Honvéd javára, de az egy héttel későbbi visszavágón mutatott pazar játékkal (5-1) sikerült a továbbjutást kiharcolni. A döntőben a csehszlovák UDA Praha volt az ellenfél. Az első mérkőzést a Népstadionban rendezték 70.000 néző előtt és a Vörös Lobogó 6-0 arányú fölényes győzelmet aratott. A prágai visszavágó már csak formalitás volt, de itt is nyertek a kék-fehérek (2-1). Ezzel az Európára szóló teljesítménnyel sikerült megnyerni a hosszú évek után újra kiírt Közép-európai Kupát.

A KK-győztes csapat: Fazekas Árpád - Kovács József, Börzsei János, Kovács Ferenc - Kovács Imre, Zakariás József - Sándor Károly, Kárász Endre, Hidegkuti Nándor, Molnár János, Szimcsák István.

Egy bajnoki ezüstérem, és egy KK siker után 1955 végén Kemény Tibor mégis távozott - pontosabban politikai okok miatt távoznia kellett. Utóda Volentik Béla lett.

79 éves korában hunyt el.

Kapcsolódó cikkek

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman