HÍREK
Ezen a napon hunyt el Jimmy Hogan, az MTK háromszoros bajnok mestere, a magyar futball iskola egyik megteremtője
2019-01-30
Jimmy Hogan (Anglia - Nelson, Lancashire, 1882. október 8 – Anglia - Burnley, Lancashire, 1974. január 30.) ír származású angol labdarúgó, csatár, majd edző, szövetségi edző.
A magyar futball kialakulásában jelentős szerepet játszott. Az MTK, és a Hungária FC edzője volt 1914-1919, majd 1925-1927 között.
Játékos pályafutását a Rochdale Town csapatánál kezdte 1902-ben, majd a Burnley, a Nelson, a Fulham FC , a Swindon Town, és végül 1908-ban a Bolton Wanderers következett, ahol 1913-ban fejezte be a játékot. Legnagyobb sikere, hogy a Fulham FC-vel FA-kupa elődöntős volt 1907–1908-ban.
Az I. világháború kitörése után rövid ideig Bécsben dolgozott, az Austria Wien, és az osztrák válogatott edzőjeként. Angol állampolgársága miatt azonban az osztrákok börtönbe zárták. Az osztrák szövetség jogtalanul fölbontotta szerződését, ami miatt családja megélhetése is veszélybe került. Később családját hazaküldhette, ő maga 1000 font váltságdíj ellenében (amit két honfitársa tett le helyette) kiszabadult a börtönből. Bécsből került Budapestre, ahol Brüll Alfréd, az MTK elnöke tárt karokkal fogadta, és megbízta a kék-fehér csapat edzéseinek vezetésével.
Jimmy Hoganról egyszer valaki leírta, hogy öt bajnoki címet nyert az MTK-val, s ez valahogy bent maradt a futball köztudatban.
Valójában az MTK-val egymás után három bajnoki címet nyert (1916-1917, 1917-1918, 1918-1919), de később szerzett egy ezüstérmet is (1925-1926).
Hogannak az első világháború befejezése után, 1919 elején családi okok miatt haza kellett utaznia. Az biztos, hogy 1918 végén még részt vett a csapat záróvacsoráján, ahol el is búcsúztatták.
Kürschner Izidor ekkor lépett elő edzővé, s 1919. február 23-án ült először az MTK kispadján.
Jimmy Hogan az osztrák olimpiai csapattal az 1936-os berlini olimpián ezüstérmes lett.
Az ún. Duna-menti iskola kialakulásában kulcsszerepe volt Jimmy Hogannek. Ő tanította meg az erőre és gyorsaságra épülő angol stílustól gyökeresen különböző skót passzjátékot, mely a technikát és az összjátékot részesítette előnyben. Évtizedekig ez lett a közép-európai országok jellemző stílusa.
Hogan a 20. század elején az akkori Angliában uralkodó „kick and rush” (rúgd és fuss) helyett a skót „passing game”-et (passzolós játék) helyezte előtérbe, majd fejlesztette tovább az MTK-nál.
Ennek a stílusnak azonban már voltak előzményei a kék-fehér klubnál, amire Pozsonyi Imre, az MTK első bajnokcsapatának játékosa - akinek később a Barcelona játékának kialakításában is meghatározó szerepe volt - így emlékezett vissza: "1903-ban az egyik mérkőzés után alaposan megbeszéltük a látottakat, és elhatároztuk, hogy az addigi „kick and rush” játékkal felhagyunk, és a lapos passzjátékon alapuló stílusra térünk át.”
A sok improvizációra, cselezésre és lapos passzokra épülő játék meglepte Európa futballközegét. Nem véletlenül emlegették akkor az MTK-t Európa három legerősebb csapata között, hiszen a legyőzöttek közt olyan klubok szerepeltek, mint a Real Madrid vagy a Bayern München. Hogan edzésmódszereiről sokat elárul, hogy a Fulham játékosai szokatlan edzésmódszerei miatt buktatták meg. Hogy mi volt szokatlan? Túl sokszor használta a labdát az edzések folyamán!
És hogy mennyire volt ő a kor kiemelkedő edző egyénisége, arról álljon itt pár mondat.1953-ban, az Aranycsapat 6:3-as győzelme után az MLSZ elnöke, Barcs Sándor így fogalmazott: "Mindent, amit erről a sportágról tudunk, Jimmy Hogantól tanultuk."
Sebes Gusztáv pedig ezt mondta: "Úgy futballoztunk, ahogy Jimmy Hogan tanított bennünket. Ha labdarúgásunk történetét egyszer megírják, abban a műben az ő nevének arany betűkkel kell szerepelnie."
Egy spanyol szakkönyv pedig a futball fejlődésének családfáját Jimmy Hogantől eredezteti, igaz, megemlíti Pozsonyi Imrét is.
Jimmy Hogan edzői pályafutása végeztével Burnleyben élt, ott hunyt el 1974-ben 92 évesen, ám sokáig jeltelen sírban feküdt.
A Turf Moor Memorial Garden bizottsági tagjai azonban a városi tanáccsal összefogva nemrég kiderítették a pontos nyughelyét, majd gyűjtésbe kezdtek - amihez az MTK és a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) is csatlakozott - hogy az egykori edző méltó síremléket kapjon. A sírkövet, illetve a Burnley stadionjánál található emléktáblát 2021. október 8-án avatták fel.