HÍREK

Ezen a napon nyerte meg csapatunk a hatodik bajnoki címét

2019-06-08

Ezen a napon nyerte meg csapatunk a hatodik bajnoki címét

1919-ben az első helyről a Ferencváros elleni botrányos mérkőzés döntött.

Az 1918-1919-es bajnokság úgynevezett hadibajnokság volt. Négy mérkőzés el is maradt, de ez befolyásolta a végeredményt. Csapatunk hatodik bajnoki címét nyerte!

Pedig az őszi idényt még a Ferencváros fejezte be az első helyen, és tavasszal is fej-fej mellett haladt a két csapat. Csak az 1919. június 8-i rangadón dőlt el az elsőség sorsa.

A Hungária körúti pályán 30 ezer (!) néző volt kíváncsi a találkozóra. Együttesünk Schaffer és Braun góljaival 2-0-ra vezetett, amikor a mérkőzés a 84. percben félbeszakadt - a Ferencváros a második gól szabályosságát vitatva levonult.

Az esetről így írt a sportnapilap (részletek):

Botrányba fulladt az MTK – FTC mérkőzés.

Az FTC idő előtt levonult a pályáról.

Offside vagy nem offside? – ez volt a nagy kérdés az MTK – FTC mérkőzés után. A közönség nagyobb fele tiszta gólnak minősítette az MTK-nak a második félidő 38. percében elért eredményét, a kisebb rész ellenben offside-ra esküdött.

De akár offside, akár nem offside volt az a helyzet, melyből a második gól esett, abban egyetértett mindenki, hogy az FTC helytelenül és a legnagyobb mértékben sportszerűtlenül járt el, mikor nem vetette magát alá a bírói döntésnek és idő előtt levonult a pályáról. Ezt a nézetet vallják egyébként maguk az FTC vezetői is, annál érthetetlenebb tehát, hogy a fegyelemsértés mégis megtörtént.

A bajnokság befejezése után nyári turnéra ment Ausztriába és Németországba mindkét csapat. Payer Imre, a Ferencváros játékosa ekkor a bécsi WAC-ba igazolt, így ő az első magyar labdarúgó, aki külföldre szerződött.

Csapatunk a 22 találkozóból 18-at megnyert, 3 mérkőzés döntetlennel végződött, és csupán 1-et veszített el (1-2 az Újpest ellen). Az MTK 116 gólt lőtt, és csak 20-at kapott. 14 gólt rúgtak a Terézvárosi TC-nek és 13-at a MÁV Gépgyárnak. A csapat a bajnoki címet 39 ponttal nyerte, 4 ponttal megelőzve a Ferencvárost, és 9-cel az Újpestet.

Az első ifjúsági bajnokságot is az MTK fiataljai nyerték.

A bajnokcsapat játékosai (zárójelben, hogy hány mérkőzésen szerepeltek): Kropacsek Ferenc k. (13), Feldmann Gyula (20), Orth György (14), Kertész II Vilmos (22), Nyúl I Ferenc (21), Vágó Antal (22), Braun József (20), Konrád II Kálmán (20), Schaffer Alfréd (19), Schlosser Imre (19), Nagy József (14), Szabó Péter (5), Winkler I József (10), Ginzery Dénes (2), Konrád I Jenő (1), Kossuth Sándor k. (5), Nyúl II Vilmos (3), Rácz Béla (1), Sebestyén II Gyula (3), Singer Miklós (3), Takács Béla (2), Weisz József (3), Bajusz Lajos(1).

Edző: Jimmy Hogan (angol)

Ebben a bajnokságban csapatunk játékosai mindent vittek - az év játékosa Braun József (Csibi), míg a gólkirály Schaffer Alfréd (41 gól) lett.

Az utolsó hadibajnokság rövid értékelése:

Váratlanul kiegyensúlyozódtak az erőviszonyok a két vezető egyesület között. Bár mindkét csapat több játékosát volt kénytelen a katonai behívások miatt átmenetileg elveszíteni, a fiatalok beépítése az FTC-ben jobban sikerült. Közrejátszott csapatunk meggyengülésében a válogatott kapusának, Knapp Miksának tragikus halála, akinek utódját hosszú hónapokon keresztül nem sikerült megtalálni.

Az FTC, a Vasasok és a „33” FC elleni döntetlen mellett az UTE csapatától elszenvedett vereség csak az őszi második helyre volt elegendő, míg az FTC három döntetlennel, veretlenül élről várhatta a tavaszt. Januárban azután sikerült az MTK-nak megtalálni Kropacsek Ferenc személyében a megfelelő hálóőrt. A biztos védelmet a háta mögött tudó kék-fehér csatársor tavasszal ontotta a gólokat.

Jellemző, hogy a bajnokcsapat egymaga több gólt lőtt, mint a sorrendben mögötte végzett három csapat együttvéve! Egyébként a fej-fej melletti küzdelmet az utolsó előtti fordulóban sorra kerülő örökrangadó döntötte el, melyen az MTK 2:0 arányú győzelmével otthon tartotta a két pontot, és további egy évre megőrizte a bajnoki serleget.

A harmadik helyezett UTE addigi fennállása legjobb eredményét érte el. Szereplése felemás képet mutat, a vezető csapatoknak kemény ellenfele volt, de a kiscsapatok ellen értékes pontokat hullajtott.

Kellemes meglepetést okozott híveinek az újonc TTC, míg a korábbi évek ezüst-, illetve bronzérmese, a Törekvés SE elfoglalt helyezése a negatív szenzációt jelentette.

A bajnokság folyamatos lebonyolítását nem várt események zavarták meg. A politikai változásokon túlmenően ősszel súlyos spanyoljárvány söpört végig az országon, míg tavasszal a Sportdirektórium a Vörös Hadseregbe történő sorozatos behívások miatt felfüggesztette valamennyi osztály bajnokságát hat hétre.

Az utolsó hadibajnokság négy mérkőzését – az FTC-MÁV Gépgyár, a Vasasok-MÁV Gépgyár, a Törekvés-BAK és az UTE-Vasasok – nem is tudták lejátszani, de ezek eredményei sem a bajnoki érmesek, sem az utolsó helyezett kilétét nem befolyásolhatták.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman