HÍREK

MTK-s kvartett a válogatott keretben

2016-02-17

MTK-s kvartett a válogatott keretben

Az MTK Budapest négy labdarúgója, Fadgyas Tamás, Baki Ákos, Talabér Attila és Gera Dániel is helyet kapott, a Robert Kilin vezette U21-es válogatottban, amely Győrben edzőtáborozik a jövő hét elején.

A korosztályos válogatottra márciusban két Európa-bajnoki selejtező vár, előbb hazai pályán játszik Izrael csapatával, majd Albániában lép pályára. Robert Kilin,  szövetségi edző a két tétmérkőzésre való felkészülés jegyében – hétfőtől szerdáig  – edzőtáborozást tart a kerettagoknak, akik a március 24-i, izraeliek elleni selejtező helyszínén, a Gyirmót FC otthonában gyakorolnak a három nap során. 

A szakmai stáb néhány alapembert nélkülöz majd az edzőtáborban, a csapat több tagja ugyanis kiérdemelte, hogy Telkiben, az A-válogatottal készülhet ezekben a napokban. Nagy Gergely, Mervó Bence, Kocsis Gergő és Sallai Roland mellett az MTK Budapest futballistája, Bese Barnabás is megkapja a lehetőséget a bizonyításra a felnőtteknél. 

Robert Kilin több olyan labdarúgót is meghívott a csapatba, aki az elmúlt hónapokban nem volt U21-es kerettag, de teljesítményével kiérdemelte a bizalmat, így például - többek között - Baki Ákos, Vida Kristopher, Cseke Benjámin és Medgyes Zoltán is helyet kapott a 25 fős keretben. 

Az U21-es válogatott kerete: 

Kapusok: 

Székely György (Paksi FC)
Banai Dávid (Újpest FC)
Fadgyas Tamás (MTK Budapest)

Védők:

Botka Endre (Budapest Honvéd)
Polgár Kristóf (Liverpool)
Lenzsér Bence (Paksi FC)
Baki Ákos (MTK Budapest)
Talabér Attila (MTK Budapest)
Kecskés Ákos (Újpest FC)
Bobál Dávid (Budapest Honvéd)
Hangya Szilveszter (Vasas)
Tamás Krisztián (Spezia)

Középpályások:

Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia)
Cseke Benjámin (Újpest FC)
Vida Kristopher (De Graafschap)
Vida Máté (Vasas)
Zsótér Donát (Puskás Akadémia)
Medgyes Zoltán (Szombathelyi Haladás)
Gera Dániel (MTK Budapest)

Támadók: 

Zsivóczky Péter (Soroksár)
Novothny Soma (DVTK)
Szécsi Márk (Nyíregyháza)
Makrai Gábor (Csákvár)
Bartos Julián (Csákvár)
Havasi Dániel (Videoton FC)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2020-05-26 21:00 Puskás Aréna

BP. HONVÉD

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman