HÍREK

MTK Budapest II. - DMTK 1-2 (0-0)

2017-08-05

MTK Budapest II. - DMTK 1-2 (0-0)

A helyzetek megvoltak, de az eredmény elmaradt a főpróbán.

MTK Budapest II. - DMTK 1-2 (0-0)

Lantos Mihály Sportközpont

MTK Budapest II: Demjén – Nagy M., Sziklási, Nagy Zs., Forgács – Lustyik, Szabó Á. – Szabó D., Schrammel, Szuhodovszki – Szerencsi.

Csere: Nagy Zs. helyett Varju (46. perc), Demjén helyett Varga (46. perc), Forgács helyett Palincsár (46. perc), Szuhodovszki helyett Kisari (63. perc), Szerencsi helyett Tóth (63. perc), Nagy M. helyett Szekeres (63. perc), Schrammel helyett Lamperth (63. perc), Szikási helyett Androsch (63. perc)

Gólszerző: Szabó D. (77. perc) illetve Vitányi (76. perc), Mendebaba (83. perc)

A mérkőzés a megszokott ütemben kezdődött, korán magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, de ennek nem lett meg az eredménye. Az 5. percben Lustyik szabadrúgása szállt fölé, majd Szabó Dominik beadását lőtte kapura Schrammel, de a kapus védett.

A 12. percben ismét Szabó Dominik volt az előkészítő, de Szerencsi a labdát Nyéki fejére lőtte rá, a védő miatt kicsit állt is a játék, de szerencsére a védő a pályán tudott maradni. A 16. percben ismét Szerencsi előtt adódott lehetőség, de a támadó nem találta el jól a labdát, így nem lett lövés a beadásból.

A vendégek első lövésére a 18. percig kellett várni, Dallos lövését fogta Demjén. Tíz perccel később pedig Rusvay bombáját védte a hazai kapus.

A félidő végén két lehetőségünk volt: először Lustyik bombázott 20 méterről, lövése nem sokkal kerülte el a kaput, majd Szuhodovszki ugrott ki a kapussal szemben, első lövését a hálóőr, a másodikat pedig az egyik berepülő védő blokkolta, így félidőben gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.

A második játékrész elején Szabó Dominik került helyzetbe, elfektette védőjét, de lövését fogta a kapus. Nem sokkal később Palincsár lökete szállt fölé, majd Lustyik életerős lövését védték.

A 73. percben Szabó Dominik fejét találta el a labda oldalról, a fiatal szélsőt ápolni kellett, de rövid pihenő és egy némi hűsítő után a szédülése alábbhagyott, így tudta folytatni a játékot.

A 76. percben felpörögtek az események, Vitányi ugrott ki a védelem mögül, Lamperth ügyesen zárta őt ki, de a támadó hosszú lábaival bele tudott pöckölni a labdába, Varga sem tudott védeni. (0-1)

Egy percen belül érkezett a válasz. Tóth Zoltán lövése a bal kapufán csattant, a kipattanót Szabó Dominik szerezte meg, és nem hibázott, gyorsan egyenlített. (1-1)

A 83. percben mattolták védelmünket, és Mendebaba középről bombázhatott a jobb kapufa mellé, Varga nem védhetett, újra vezetést szereztek a vendégek, és az eredmény ezt követően már nem változott, hála Varga Bencének, aki hatalmas védést mutatott be a mérkőzés utolsó pillanataiban. (1-2)

A „főpróbát” követően Pölöskei Gábor értékelt:  Hatvan-hetven percig ügyesen játszottunk, sokat birtokoltuk a labdát, helyzeteket kidolgoztunk, volt hat ziccerünk, ezen a szinten már nem lehet megengedni, hogy a kapu előtt határozatlanok legyünk. Ezt követően felforgatott csapattal voltunk a pályán, a játék nem volt megfelelő, de ez nem szegheti a kedvünket. Lezárult a felkészülési időszak, szinte teljesen kialakult a mag, melyre a bajnoki szezonban a csapat épül. Az edzőmérkőzéseken láttuk, hogy kikre lehet számítani.

A vezetőedzőt megkérdeztük, hogy tudja-e már, ki lesz a csapatkapitány az elkövetkező idényben:  Szabó Ádám volt tavaly, rászolgált, hogy idén is élvezze a bizalmunkat, ő fogja viselni a karszalagot.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman