HÍREK

– Emberemlékezet óta a kék-fehéreket szolgáljátok mindketten a munkátokkal, de nem itt születtetek. Hogyan indult?

– Molnár István: Nem tegnap kezdődött. 1966-ban, tizenegy évesen kezdtem a Ganz-MÁVAG-ban focizni. Fenyvesi II. Jóska – aki a zöld-fehérekkel bajnok is volt – segítségével kerültem oda, toborzón vettem részt, és ott ragadtam. A serdülő és az ifi évek után, 1974-ben sikerült bemutatkoznom az első csapatban is, az NB I/B-ben, az akkori másodosztályban, ami komoly színvonalat képviselt. 1975-ben bevonultam a Kaposvári Táncsicshoz, ahol két évet lenyomtunk az NB III-ban és a megyei első osztályban. Miután leszereltem, 1977-ben a 22. Volánhoz igazoltam az NB II-be, ahol 1980-ig játszottam. Ezután Ráckevén folytattam a pályafutásom, a megyei első osztályban. Olyan válogatott játékosok között rúgtam a bőrt, mint Takács Laci, Csordás Karcsi, jó évet töltöttünk itt el, majd Székesfehérvárra kerültem, az volt „sikeres” időszak, per lett a vége. 1981 szeptemberében, a Budapesti Vasas Ikarus csapatába igazoltam, négy évig itt játszottam. XVII. kerületi vagyok, így mondhatom, hogy 1985-ben hazatértem Rákoscsabára, az RTK csapatához (a 22. Volán utóda – A szerk.). Két évet még fociztam itt, de már elkezdtem a civil életemet, ifjúsági és diáksportfelelősként dolgoztam. 1986-ban már sokat voltam sérült, abba kellett hagynom az aktív játékot, így ebben az évben elvégeztem a masszőr iskolát. A gyakorlati éveimet is az RTK-nál töltöttem. 1989-ben az ifjúsági női válogatottal kezdtem el dolgozni, később a felnőttek mellett kerültem, majd 1991 nyarán Tóth Kálmán javaslatára – a Honvéd akkori masszőre volt, vele együtt játszottam az öregfiúkban – átkerültem a Kispest Honvédhoz, mint főállású alkalmazott.

– Kiss János: Csepelen nőttem fel, édesapám és a keresztapám is itt játszott, értelemszerűen én is itt kezdtem el a futballt. Utána Szigetszentmiklósra kerültem, innen bevonultam, és Fehérváron , a katonacsapatban, a Szondiban játszottam. Jó szokás szerint, ezek után TSZ csapatban folytattam, Dömsödre kerültem. Sok jó futballista rúgta itt a bőrt, többek között – egyik kollégánk – Tóth Kálmán is, aki most Újpesten dolgozik. A csapattal a ’80-as évek végén MNK mérkőzést is játszottunk az MTK-VM csapatával, és továbbjutottunk. Innen elkerültem még Erzsébetre, majd kiköltöztem Rákoscsabára, itt fejeztem be az aktív játékot, de még ma is igazolt játékos vagyok, mivel azóta is többször visszahívtak, hogy segítsek nekik, negyvenegy évesen még játszottam az NB III-ban.  

– Mikor indult a pályafutásotok a kék-fehéreknél?

– M.I.: 1992 őszén meghalt az MTK akkori masszőrje, Földesi Józsi, és decemberben villámigazolással átkerültem a kék-fehérekhez. Baranyai Pista és ő dolgozott előttem a Hungária körúton. Gellei Imre volt akkor a vezetőedzőnk, elmentem a csapattal, szezonvégi mérkőzésre Atalantába, a háromnapos túrán kölcsönösen megfeleltünk egymásnak, és 1993. január 1-jén beléptem a kék-fehérek közé. Huszonhárom éve itt dolgozom.

– K.J.: Az MTK-hoz semmilyen kötődésem nincs, 1998-ban, Garami Józsi bácsi első évében jöttem ide. Akkor még Rákoscsabán játszottam, ott Pista besegített az NB III-as csapat munkájába, és a közbenjárásával átkerültem a kék-fehérekhez. Harminckét éves voltam, gondolkodtam már, mit kéne csinálnom a foci után. Keresztapám, Csepelen a pályafutása végeztével masszőr lett, ennek hatására belevágtam. Apám edzősködött ugyan, de nem volt bennem komoly edzői ambíció.

– A többség csak azt látja, ha a mérkőzésen megsérül valaki, beszaladtok és felállítjátok őt, de nem csak ez a munkátok. Mi a feladata a masszőrnek a csapatnál?

– M.I.: Sokrétű a munkánk. A játékosok lelkének, testének ápolása, emellett ittlétünket a srácoknak a karbantartása, felfrissülése, pátyolgatása teszi ki. Mostanában átalakult a masszőr munkája. Régebben inkább mindenesek voltunk, jelenleg viszont inkább játékos-központú lett a feladat. A legfontosabb a focisták edzésekre és mérkőzésekre való felkészítése, és az azt követő regenerációjuk elősegítése.

– K.J.: A háttérben sokkal több dolog van annál, mint amit a nézők látnak, az csak egy része az egésznek. A teljes héten, az edzés előtt felkészítjük a srácokat, mindenkinek a személyes igényei alapján. Bandázsolni, sebeket ellátni, hogy ne fertőződjön el edzésen, ha elesik, és persze masszírozni, hogy felkészítsük a tréningre. Az edzések és a mérkőzések után pedig a sérülések ellátása, jegelés, borogatás, hogy minél hamarabb rendbe jöjjenek. Fontos a regeneráló masszázs is, hogy másnapra jó állapotban legyenek, és minden ehhez kapcsolódó feladat is a miénk, a jakuzzi karbantartása, hogy tiszta és higiénikus legyen, valamint nyáron a folyadékpótlásra, az izotóniás italok fogyasztására is oda kell figyelnünk.    

– Teljesen új háttérstáb dolgozik a csapat mellett, gondolok itt az orvosi, az erőnléti és rehabilitációs csapatra. Mit jelentettek ők a ti munkátokban?

– M.I.: Teljesen új impulzusokat kaptunk ettől. Örültünk annak, hogy a változások ellenére megkaptuk a bizalmat, ez talán az eddigi munkánkat is minősíti. Jó érzés, hogy velünk akartak a továbbiakban is dolgozni. Megfeleltünk az elvárásoknak az elmúlt fél évben, és jó munka- és emberi kapcsolat alakult ki közöttünk.

– K.J.: Megváltozott a munkánk. Régebben a fizioterápiás géppel – amit még a holland stáb hozott – mi dolgoztunk, akkor még nem voltak erre specializált szakemberek a klubnál. Ezzel elsők voltunk, felismertük ennek a jótékony hatását, jól lehetett a sérüléseket kezelni. Az új felállásban ezt a munkát Sipos Peti vette át tőlünk. Szeretnék részt venni egyébként az MLSZ által támogatott fizioterápiás továbbképzésen, mivel mindig kell fejlődnünk. Voltak már erre vonatkozó kezdeményezések, de nem tudtam összeegyeztetni az itteni feladataimmal, nem hiányozhatok edzésekről. Ha nem vagyunk itt, nagy a probléma, annak idején Józsi bácsi is tudtunkra adta, hogy szüksége van ránk, nem engedtek el, masszőr nélkül nem úgy mennek a dolgok, mint vele. Remélem előbb-utóbb lesz lehetőségem részt venni a továbbképzésen.

– Mai napig fociztok. Hol játszotok?

– M.I.: Két helyen rúgom a bőrt. Az old boys csapatban, a negyvennégy éven felüliek között, a Hungarian Talents gárdájában, és az RTK-Vasló együttesében, a veterán korosztályban, az ötvennégy év felettiek között is játszom még.

– K.J.: Monyóval együtt, az „old boys”-ok között játszom még, középső védő poszton szerepelek.

– Monyó! Jó kapcsolatban voltál Zavadszky Gabival, és halála után édesapjával is összejártok. Szobrot is állítottak Zava emlékére, amit minden évben megkoszorúztok. De zárásként azért vidámabb témáról is essen szó! Mi az a „fülizés”?

– Zava nagyon jó barát volt, kapcsolatunkban régebbre nyúlnak vissza a gyökerek. Nagyapja, Zavadszky János, edzőm volt a Ganz-MÁVAG-ban. Általa ismertem meg Zava édesapját, és mikor diáksportos voltam, én bonyolítottam az iskolák közötti kis- és a nagypályás bajnokságokat. Az Újlak utcai iskolában focizott Zava, még onnan a kapcsolat, ha Gabinak szólítottam volna, talán nem is figyelt volna rá. Édesapja tevékeny részt vállalt a RTK életében, anyagilag és szellemileg is segítette az alapítványt, baráti kapcsolatot ápolt a vezetőkkel, ezért itt állítottuk fel a szobrot. Minden évben, január 6-án, a halála napján koszorúzunk. XVII. kerületiek vagyunk, sokszor mentünk együtt haza. A nagyapája mindig „fülizte” őt – megmorzsolta a fülét. Később már Zava kérdezte, emlékszem-e rá, mit csinált a papa, mindig mondta: „Pityuli bá’, most én csinálom neked”. Amikor az RTK pályán vagyok, mindig „megfülizem” a szobor fülét. Ennyi a történet.