HÍREK

MK-elődöntő: Folytatnánk a jó sorozatot

2020-05-26

MK-elődöntő: Folytatnánk a jó sorozatot

Kétszer már sikerrel vettük a kispestiek elleni akadályt a sorozat elődöntőjében.

Mint ismert, a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén az élvonalbeli Budapest Honvéd FC ellen hazai pályán a sok gólhelyzetünk ellenére 0-0-ra zártunk. A visszavágóra kedden este kerül sor 21:00-kor a Puskás Arénában, természetesen zárt kapuk mögött. Ez lesz a novemberben átadott stadion első klubmérkőzése. 

A két patinás klub között egyébként a kupasorozatban eddig nyolc egymás elleni párharcra került. A kupában a fináléban egy alkalommal mérkőztünk meg a kispestiekkel, míg az elődöntőben kétszer - ez a mostani, még eldöntetlen párharc a harmadik.

Az 1934-1935-ös sorozatban mi szerepeltünk jobban az elődöntőben, ahogy az 1975-1976-os idényben is, ahol szintén mi jutottunk tovább. Reméljük, ez a sorozat most sem szakad meg.

Íme, a két klub eddigi kupamérkőzései:
1927–1928, nyolcaddöntő: Hungária–Kispest 4:1
1934–1935, elődöntő: Hungária–Kispest 3:2 (félbeszakadt), 5:0
1967, nyolcaddöntő: Bp. Honvéd–MTK 4:1
1968, döntő: MTK–Bp. Honvéd 2:1
1975–1976, elődöntő: Bp. Honvéd–MTK-VM 2–4, 2-1
1977–1978, középdöntő, D-csoport: MTK-VM–Bp. Honvéd 1–1, 1-2
1981–1982, 2. forduló: MTK-VM–Bp. Honvéd 1–1 (11-esekkel: 4-2)
2006–2007, negyeddöntő: MTK–Bp. Honvéd 2–2, 1-2
2019-2020, elődöntő: MTK Budapest-Bp. Honvéd 0-0, ?-?
 

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2020-08-14 18:15 Új Hidegkuti Nándor Stadion

MTK BUDAPEST

VS

FERENCVÁROSI TC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman