HÍREK

Lucsánszky: „Tavaszi szereplésünk sajnos minősíthetetlenül sikerült”

2019-05-19

Lucsánszky: „Tavaszi szereplésünk sajnos minősíthetetlenül sikerült”

Lucsánszky Tamás így értékelte a Bp. Honvéd elleni mérkőzést.

- Ez egy 130 éves klub, óriási hagyományokkal, ennek fényében is nézve a tavaszi szereplésünk sajnos minősíthetetlenül sikerült. NB I-es tagságunkat legkevésbé sem a pályán veszítettük el, ebbe egyéb körülmények is belejátszottak, de ezzel együtt is azt kell mondanom, hogy az érdemeink szerinti helyen zártunk - nincs más hátra, mint azoknak gratulálni, akik elérték azt, ami nekünk nem sikerült. Amikor átvettem a csapatot, már rendkívül nagy volt a probléma. A csapat már akkor is rossz sorozatban volt, már előtte elindult egy folyamat, amit nem sikerült megállítani. Nekem sem sikerült azokat a változásokat bevezetni, amit előzetesen elterveztem, így a csapat sorsa valahogy végig ugyanolyan mederben csordogált. Más csapatok is belekerültek hullámvölgybe a szezon során, mi sajnos a legrosszabbkor. A Diósgyőr elleni meccs és győzelem után túlzottan magabiztosak, önelégültek lettünk, és ebből már nem tudtuk kilábalni. Az irányításom alatti kilenc meccsből elszenvedett nyolc vereség természetesen önmagáért beszél, így nem szeretnék kibúvókat keresni a saját szerepemet illetően sem. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman