HÍREK

Lucsánszky: „Talán kívülről is látszott, hogy győzelemre törtünk”

2019-05-11

Lucsánszky: „Talán kívülről is látszott, hogy győzelemre törtünk”

Lucsánszky Tamás vezetőedző így értékelt a Vidi elleni meccset követő sajtótájékoztatón.

- Ezen a mérkőzésen minden összeesküdött ellenünk. Eddig ügyeltem arra, hogy ne foglalkozzak a külső körülményekkel, most sem teszem, de annyit kénytelen vagyok mondani, hogy például három kényszerű cserét is kellett ezúttal eszközölnöm, ami tovább nehezítette az amúgy sem rózsás helyzetet. Ezzel együtt azt kell mondanom, hogy megérdemelten nyert a Vidi, gratulálok nekik. A játékosaim is mindent megtettek, nem tehetek nekik szemrehányást. Mi szereztünk vezetést, majd jött az egyenlítés, de sokáig úgy nézett ki a meccs, hogy az egy pontra legalább rászolgáltunk volna. A második gól fordulópont volt, majd Baki kiállítása tovább nehezítette a helyzetet. Egyértelmű célunk volt, hogy megnyerjük a meccset, talán ez kívülről is látszott, egy kis szerencsére is szükségünk lett volna a bravúrhoz, de az nem jött. Szerettük volna ennél markánsabban is a saját kezünkbe venni a sorsunkat, nem sikerült, az utolsó fordulóban már másoktól is függünk. Nekünk nyernünk kell, a többi pedig már nem rajtunk múlik.

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman