HÍREK

– Egyszer az életben tegyük tisztába a dolgot! Mondott olyat bárkinek, bármikor, hogy törje el az ellenfele lábát?

Látszik rajta, hogy nem kedveli a témát, de az is, hogy végérvényesen ki szeretné magából beszélni, így monológba kezd:

– Ez városi legenda, mert ez nem történt meg, nem hangzott el. Szegény Németh Feri (volt fotós), hallott valamit, Isten nyugosztalja. A székesfehérvári kupadöntőn, melyet a Sopron ellen játszottunk, engem elküldtek a kispadról – meséli László Csaba. Akkoriban elég kemény belépőket produkáltak a játékosok. Lipcsei Péter szabálytalankodott durván, odasétáltam hozzá és Thomas Sowumnihoz a félpályánál. Mondtam nekik, hogy nyugodjanak le, ez értelmetlen, még eltöritek egymás lábát.

Ennyi történt tehát, semmi több, de ez elég volt a meghurcoláshoz.

– Rá három napra felhívott valamelyik újságíró, hogy ön azt mondta játékosainak: törjék el az ellenfelük lábát! Nem is nagyon érdekelte, hogy mit mondok, csaj megírta. Kellett bűnbak, mert elveszítettük ezt a meccset és a bajnokságban is ezüstérmesek lettünk. A fegyelmi ítéletben sem szerepel semmi, csak annyi, hogy sportszerűtlen viselkedés miatt elküldték a kispadtól. Érdekes módon megbüntettek egymillió forintra. Furulyás úr – az akkori elnök – mondta, hogy elintézi a büntetést. Ezidőtájt az egyik nagy mobilcég volt a főtámogató a Fradinál, ők is kezdeményeztek vizsgálatot, semmit sem tudtak bizonyítani. El tudják képzelni, hogy ilyen komoly vállalat hagyná az effajta presztízsveszteséget? Klasszikusan a kabátlopásos eset – meséli a szakember.

– Szerencsére hamarosan külföldre kerültem. Ott bizonyítottam, hogy méltóképpen képviselem a magyar futball jó hírét. Néha elgondolkodom, miért is kell magyarázkodnom. Nincs is miről. Azt mondták ezt ordítottam, ha így lett volna, már a sajtótájékoztatón rámrontottak volna, szétszednek. Utólag, öt nappal később jött ez a kitaláció – zárja a sztorit László, de ezzel még nincs vége

[image]

– Botrányos volt az egész finálé, a Ferencvárost is eltiltották, én meg kellettem bűnbaknak. Messziről jött ember, könnyű lesz rajta elverni a port. A másik problémás ügy, hogy nem vettük át az érmeket. Nem volt szándékos. Köszöntöttük a szurkolóinkat, majd bementünk az öltözőbe. Senki nem szólt, hogy még nincs vége, senki nem szólt, hogy még az érmeket át kell venni. Jött Ganczer Gábor az MLSZ akkori sajtófőnöke, vitt a sajtótájékoztatóra. Mikor visszaértem már csak Lipcsei Gábor volt az öltözőben, szólt, hogy gyere, mert már mindenki a buszon van. Kérdeztem az akkori pályaedzőt, Keller Józsit, hol vannak az érmek? Ő mondta, hogy nem hoztuk el őket. Nem szólt senki, pedig ott volt Tepszics Ignác, a technikai vezető, ő sem mondta. Nem kell lelkiismeret-furdalásomnak lenni, senki nem szólt. Ha mondják, megyünk – meséli úgy, mint aki megint átéli az eseményeket. Egy mondat erejéig még visszatér az el nem hangzott bekiabalásra:

– A legérdekesebb az volt, amikor az MLSZ-meghallgatáson tízen voltak ott a soproniak és közülük senki sem hallott ilyesmit. Még Mészöly Kálmán úr is kiállt mellettem. Ez városi legenda volt, melyet ezúttal lezárok, többet erről nem nyilatkozom – zárta monológját László Csaba.