HÍREK

A japán kultúráról, a kockázatvállalás fontosságáról, valamint a fiatalok beépítéséről is beszélt a kék-fehérek német vezetőedzője, Michael Boris.

– Meglepte a japán kultúra?
– Tokió gyönyörű város, az ország szervezettsége példaértékű, mégsem tudtam otthon érezni magam Ázsiában – mondta Michael Boris, az MTK Budapest negyvennégy esztendős német vezetőedzője, aki januártól a japán másodosztályban szereplő Tokió Verdy másodedzőjeként dolgozott, mielőtt májusban kinevezték a fővárosi csapatnál. – A klubomnál senki sem beszélt angolul, márpedig a játékosokkal nehéz személyes kapcsolatot kiépíteni, ha a spontán poénokat is tolmácson keresztül kell lefordítani. Példaértékű, mennyire hisznek a kemény munkában, a játékosok kérdés nélkül végrehajtották az utasításokat, de nevetni vagy mosolyogni egyszer sem láttam őket, amit nehéz volt megszokni.
– Pedig a sztereotípiák szerint a németek sem a humorérzékükről híresek.
– Azt is mondják, hogy a németek precízek és rendszeretőek, ami Európában igaz is, de Japánból nézve még Németország is kaotikusnak tűnik. Hogy konkrét példát említsek, a bankautomata előtt fel vannak festve a lábnyomok a padlóra, ami jelzi, hol kell várakozni. Ha a lábnyomok kacskaringósan követik egymást, akkor úgy állnak be egymás mögé az emberek, és csúnyán néznek rád, ha nem követed a jeleket. Az is meglepő volt, hogy ha vásároltam, a pénzt aprócska tálcára kellett helyeznem – a kezemből nem vette el az eladó, és akkor sem, ha letettem elé az asztalra vagy a pultra. Mindössze néhány centiméter a különbség, de a szabály az szabály. Amikor az egyik kávézóba harmadszor mentem vissza, és megkérdeztem az engem rendre kiszolgáló pincértől, hogy „mi újság?”, visszakérdezett, hogy miért érdekel engem az ő lelkivilága. Mivel egyetlen európaival sem találkoztam, hiányzott a családom, az itteni kultúra, így télen már éreztem, hogy aligha töltöm ki a szerződésemet.
– Azért edzői szemmel jó olyan játékosoknak edzést vezényelni, akik visszakérdezés nélkül hajtják végre az utasításokat?
– Tény, ha a japán futballistától azt kértem volna, hogy fél órán keresztül sprinteljen a tűző napon, előbb esett volna össze, mint hogy feladja. A probléma inkább az volt, hogy amennyire leszűrtem, külföldi szakembereket akarnak az országba csábítani, de azt szeretnék, hogy japán mentalitással dolgozzanak. Ez viszont nem lehetséges. Én sem várhatom el az MTK játékosaitól, hogy németként készüljenek, és tőlem sem várhatják el, hogy magyarként gondolkozzak. Tisztelni kell a befogadó ország kultúráját, alkalmazkodni kell, de az alapvető személyiségjegyeket nem szabad megváltoztatni.
– Tehát szó sincs arról, hogy új szemléletet akar meghonosítani az MTK öltözőjében?
– A magyar játékosok mentalitására is lehet építeni.
– Mire gondol?
– Azt már leszűrtem, hogy a magyar labdarúgók szeretik játszani a futballt, a gondok akkor kezdődnek, ha agresszívan vissza kell támadni és labdát szerezni. Illetve az önbizalmukat is építeni kell. Az ellenfél térfelén lövéseket és rizikós passzokat akarok látni, ez viszont önbizalom nélkül nem megy.
– Az ötödik elrontott kulcspassz után sem szedi le a fejüket?
– Inkább azt mondom, próbálják meg hatodszorra is. Gondoljunk bele, Bognár Istvánhoz hasonló támadó középpályást nem találunk a magyar másodosztályban. Tőle nem azt várom, hogy oldalra és hátra passzoljon az ellenfél kapuja előtt. Cselezzen, lőjön, adjon váratlan passzokat – ezekből tudunk gólt szerezni. Ugyanez vonatkozik az összes többi támadónkra is. Mikor nagyobb az esély a győzelemre? Ha kilencven perc alatt három rizikós passzt vállalunk vagy ha tizenötöt? A legrosszabb, ami ilyenkor történhet, hogy elveszítjük a labdát az ellenfél kapujától harminc méterre, de abból még nem kell törvényszerűen gólt kapni.
– Milyen rendszerben játszik majd az MTK?
– Ezt mindig az adott meccs határozza meg. Ismerem a klub filozófiáját, de ha Lencse László és Simon András egyaránt bevethető, nem ültetem az egyiküket csak azért a kispadra, mert a korábbi években egyetlen középcsatárral állt fel az együttes.
– Képességei alapján Torghelle Sándor is versenyezhetne a kezdőcsapatba kerülésért. Vele miért nem számolt?
– Amikor aláírtam a csapathoz, a vezetők elém tették a listát azokról a labdarúgókról, akik a következő idényben is a klub játékosai lesznek. Torghelle Sándor neve már nem szerepelt a listán, rá a folytatásban már nem számított a klub vezetősége. A keret átalakítása őt is érintette, úgyhogy én már a kialakult helyzetbe érkeztem.
– A fiatalok beépítése vagy a feljutás a fontosabb?
– Meg kell találni az egyensúlyt. A klub szellemisége, valamint az utánpótlásban eltöltött évek miatt az az alapelvem, hogy ha a fiatal tehetség jobb vagy azonos produkcióra képes mint idősebb riválisa, akkor a fiatalabb játszik. Ám teljesítmény nélkül, kizárólag az életkor alapján senkinek sem adok ajándékba lehetőséget. Különösen akkor nem, ha a meccseken éppen a rutinosabb játékosok jelenthetik a különbséget.