HÍREK

Küzdelem a mellrák ellen - ismét csatlakoztunk a Rózsaszín Október mozgalomhoz

2024-09-30

Küzdelem a mellrák ellen - ismét csatlakoztunk a Rózsaszín Október mozgalomhoz

Férfi és női felnőtt labdarúgócsapatunk idén is csatlakozott a Rózsaszín október mozgalomhoz, amely a mellrák megelőzésének leghatékonyabb módszerére, a szűrővizsgálatok fontosságára hívja fel a figyelmet. Immár második éve a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia növendékei is aktívan részt vesznek a kampányban.

A mellrák elleni küzdelem világnapja minden évben október 1., ebben a hónapban pedig nemzetközileg is kiemelt figyelmet kap a mellrák elleni küzdelem. A világnak és a kezdeményezés célja az, hogy felhívja az emberek figyelmét a betegség korai felismerésének fontosságára, valamint arra, hogy ennek érdekében mit kell megtenni önmagunknak.

Először 1991-ben használták a rózsaszín szalagot a mellrák túlélői, amit a Susan G. Komen Alapítvány adott ki. Azóta a világ minden táján ez a szimbóluma a mellrák elleni küzdelemnek.

Jeligénk: „Minden nő számít!” - éppen ezért is szeretnénk emlékeztetni mindenkit a kampány fontosságára az alábbi akciókkal: 

- A női és férfi NB I-es csapatunk a kampány szlogenjét megjelenítő pulóverben vonul ki minden októberi meccsen a kezdéshez (a hazai és az idegenbeli találkozókon is, így már most szombaton, a Szekszárdi WFC és a KTE elleni mérkőzésekre is).

- Ezen felül felnőtt csapataink (női, férfi NB I-es és NB III-as) vezetőedzői, valamint technikai vezetői is rózsaszín szalagot viselnek majd a meccseken.

- A teljes hónap során az U14-es korosztálytól felfelé a női és férfi NB I-es csapatunkig bezárólag a csapatkapitányok rózsaszín karszalagot viselnek minden mérkőzésen.

Látványos és több héten át tartó akcióinkkal szeretnénk elérni, hogy a súlyának megfelelő megfelelő publicitást kapjon a kampány,  különösen a sportoló nők és a labdarúgást követő női szurkolók körében. 

Magyarországon évente közel 10 ezer új emlőrákos beteget fedeznek fel, és a statisztikák szerint hozzávetőlegesen 2000 nő hal bele a betegségbe, ezért is tartjuk rendkívül fontosnak a prevenciót, valamint minden olyan kampányt, amely erre hívja fel a figyelmet!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-05 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman