HÍREK

Kovács Ferenc (Budapest, 1934. január 7. – Székesfehérvár, 2018. május 30.) olimpiai bronzérmes, magyar válogatott labdarúgó, mesteredző (1983). 

A sportsajtóban játékosként Kovács III. néven szerepelt. A magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya. Ő az egyetlen Magyarországon, aki játékosként és edzőként is európai kupadöntőbe jutott.

[image]

Összesen 533 magyar bajnoki mérkőzésen ült edzőként a kispadon, ezzel a magyar örökranglistán - amit Garami József (797) és Lakat Károly (626) „vezet” -  az élmezőnyhöz tartozik. Érdekesség, hogy mindkét éllovas mester volt csapatunk edzője, és mindketten – akárcsak Kovács Ferenc – voltak magyar szövetségi kapitányok is.

Kovács Ferenc csak csapatunkban futballozott, bárhogy is nevezték éppen akkor a klubot. A Budapesti Textiles, a Budapesti Bástya, a Budapesti Vörös Lobogó és az MTK játékosa volt 1947 és 1965 között. A kék-fehérek saját nevelésű játékosaként 1954-ben mutatkozott be az élvonalban. Pályafutása során 195 bajnoki mérkőzést játszott, és 12 gólt lőtt. Magyar bajnok (1957-58) és kétszeres (1957, 1963)  Közép-európai Kupa (KK) győztes.
Legnagyobb nemzetközi sikerét utolsó teljes idényében érte el az 1964-es KEK-döntőbe jutással. A kupasorozat során a 11 mérkőzésből 8 alkalommal lépett pályára, és a Zwickau ellen 11-esből gólt is szerzett. Játszott a döntetlennel végződő brüsszeli döntőn (3-3) és a megismételt antwerpeni mérkőzésen is, ahol végülis egy balszerencsés góllal a portugál Sporting Lisszabon 1-0-ra győzött. 1955-ben (Svédország ellen) egyszer szerepelt a válogatottban. Hogy miért nem többször? Azt mondta, azért nem, mert olyan klasszisok játszottak a posztján, mint Lantos és Zakariás. 1960-ban a római olimpián bronzérmet szerzett csapat tagja, 8-szoros olimpiai válogatott.

Egy makacs sérülés miatt korán be kellett fejeznie játékos pályafutását. Edzői tevékenységét 1965-ben – hol másutt, mint – az MTK-ban, az utánpótlás csapatnál kezdte. Aztán 1968-tól két idényen át vezetőedző volt klubunknál. Nem akármilyen sikert értek el, 1968-ban megnyerte a Magyar Népköztársasági Kupát (MNK). Volt az Egri Dózsa (1970 – 1972), a Videoton (1972 – 1977), a Vasas (1977 – 1978), a Debreceni VSC (1980 – 1983), majd újra a Videoton (1983 – 1986), az UD Las Palmas (1986 – 1987), aztán harmadszor is a Videoton  (1987 – 1988), a Szeged SC (1989 – 1990), és az Újpesti TE (1990 – 1992) edzője. 1977-ben a bajnok Vasas irányítását vette át Illovszky Rudolftól. Eközben a magyar válogatottnál Baróti Lajos segítője is volt a világbajnokságra készülő csapat mellett. Az Argentínában megrendezett vb után leköszönt Baróti helyett ő lett a válogatott szövetségi kapitánya 1978.09.20. és 1979.05.19. között. Vezetésével nyolc mérkőzést játszott a magyar nemzeti tizenegy.

Haláláig tiszteletbeli elnöke volt a fehérváriaknak, akiknek három időszakban is volt a vezetőedzője. 1972 és 1977 között megszilárdította a csapat helyét az élvonalban. Az 1975-1976-os idényben a Ferencvárossal nagy versenyben voltak a bajnoki címért az utolsó pillanatig, de végül a második hellyel kellett beérniük. A nyolcvanas évek közepén két bajnoki harmadik hely mellett, az 1984-1985-ös UEFA-kupa (a mai Európa Liga elődje) döntőbe jutás, a Real Madrid elleni döntő volt edzői pályafutásának csúcsa.

Harmadik fehérvári edzői időszaka mindössze egy idényig tartott 1987-1988-ban, már kevés sikerrel. Az újpestiek irányítását 1990-ben vette át, éppen akkor, amikor a névváltozás zajlott, s az Újpesti Dózsából Újpesti TE lett. Az új néven szereplő csapattal 1992-ben megnyerte a Magyar Kupát (MK).
A magyar labdarúgás kiemelkedő alakja tavaly májusban hunyt el. Budapesten, a Pesterzsébeti temetőben nyugszik.