HÍREK

– Kit manager a megnevezésed, régebben szertárosnak hívtak. Mérnökember vagy. Mit tudhatunk rólad?

– A szegedi főiskolán végeztem, élelmiszeripari gépész üzemmérnökként – kezdte Máté Gábor. Mindig a kereskedelem területén, az értékesítésben dolgoztam. Megfordultam a Coca-Colánál, egy privát cégnél, majd tizenegy évig a Philip Morrisnál is tevékenykedtem. Ott végigjártam a ranglétrát, legalul kezdtem, és elég magasra jutottam. Az értékesítési hálózatuk felépítésében jelentős szerepet vállaltam. Sajnálom, hogy épp mostanában zárják be a kapukat. 

– Milyen feladataid vannak a kék-fehéreknél?

– Öt éve kerültem ide, és eléggé összetett a munkám. Minden nap előkészítem a srácok szereléseit, amikor pedig végeznek, akkor elviszem Ani nénihez, a mosásba. Éves szinten feladatom még a játékosonkénti rendelések megadása méret szerint, a cipőtől a kabátig, és a meccsfelszerelések előkészítése a bajnokik előtt, ez a legstresszesebb része a munkámnak. Itt nem lehet hibázni, semmi nem maradhat otthon. Eddig egyszer fordult elő, hogy valami lemaradt, de akkor is megoldottuk időre a problémát, persze azóta, még jobban figyelünk. Emellett számtalan egyéb feladatom is van, ami a csapat körül adódik. Besegítek meccsek előtt a masszőröknek, intézem a bevonuló melegítőket, hogy egységes képet fessenek a srácok. Többször félidőben is mezt cserélünk, főleg hűvösebb időben. Ismerem a játékosokat, tudom, kinek milyen aláöltözék kell, kinek mi a „heppje”. Ki szereti a rövid pólót, ki a hosszút, és még sorolhatnám.

– Különlegesen jó kapcsolatban vagy a srácokkal. Te vagy az, akitől bármikor, bármit elfogadnak. Hogy alakult ez ki?

– A fiatalabbak elfogadták a tapasztalataimat, az idősebbeknél pedig a tisztelet révén alakult így. Sokat töltenek nálam edzés előtt a szertárban, én vagyok a központ. Minden reggel megfőzöm nekik a kávét, kialakult már a procedúra. Szeretnek nálam időzni, bármilyen kérdésük van, hozzám fordulnak, lehet ez akár komoly, vagy akár vicces jellegű is. Az előző munkám miatt jól ismerem Budapestet, ezért mindig tőlem kérdezik meg a legrövidebb utat, ha mennek valahová.

– Korábbi játékos interjúból kiderült, hogy a régi Hidegkuti Nándor Stadionban a meccsek után „Kisgömböc” bekerült a jakuzziba. Hogy is volt ez?

– Kabalaként alakult ez így. Minden győztes bajnoki után terítékre kerültem, és ruhástul belevágtak. Egy idő után már nagyon figyeltem arra, hogy ne kerüljek ilyen szituációba, de valahogy mindig sort kerítettek rá, és páran – mikor hányan – megfogtak és bedobtak.

– Jövőre elkészül az Új Hidegkuti Nándor Stadion. Tudod már, milyen lesz az új birodalmad?

– Konkrétan még nem, de amikor szóba került, elmondtam, hogy mit gondolok erről. Úgy hallottam, közelebb kerülök az öltözőkhöz. Az első tervek alapján még messzebb lett volna a szertár, de az a játékosoknak sem lett volna szerencsés, mert ha valami az utolsó pillanatban kell, nehezebb megoldani.

– Minden télen Törökországban edzőtáborozik a csapat. Fontos feladatid vannak ott is!           

– A meccsek előtt jó török szotyolát szerzek be, többször elkérem az autót, és beviszem a srácokat a városba. Apró szívességek ezek, de örömmel megteszem nekik. Talán ez is a jó kapcsolatunkat bizonyítja. Kint több dolgot bonyolultabb megoldani. A mosás is máshogy megy, jóval több a feladatom. Ömlesztve kapjuk a felszereléseket, össze kell azokat párosítani, és ki kell fordítani. Nagyon homokosak a pályák, tiszta csillámkristály lesz tőle az ember. Ott nincs Ani néni...

...ha már Ani néni. Nem lehetett kihagyni a Lantos Mihály Sporttelep mosodájában dolgozó, kedves hölgyet, akit mindenkinek csak Ani néninek hív, talán többen az igazi nevét nem is tudják. Meglátogattuk a mosodában.

– Még ránézek a gépre kedves, aztán menjünk, beszélgessünk, persze – kezdte.

– Drága Ani néni, meséljen magáról. Mióta dolgozik a kék-fehéreknél?

– Ha jól emlékszem, közel harminc éve, 1986 májusa óta vagyok az MTK-ban, de olyan rég volt már – sóhajt nagyot. Azonnal a Hungária körúti stadionba kerültem, és a tavalyi zárásig, végig ott dolgoztam. Azután kerültem ide, a Lantos Mihály Sporttelepre.

– Nehéz volt ennyi év megszokni ezt a másik környezetet?

– Nagyon furcsa. A feladat ugyanaz, semmi különbség, de mégis. Nem érzem itt jól magam, jobb volt nekem ott.

– Mi a feladat, mit kell itt elvégezni?

– Mosónő vagyok, és az NB I-es és az NB III-as fiúk edző, és meccsszerelését tartom rendben. Ezen kívül még a felnőtt lányokra is mosok. Minden hétköznap jövök, rengeteg mosnivaló van, de volt, hogy hétvégén és ünnepnap is volt feladat, akkor persze be kellett jönni. Ez régebben volt, még a Hidegkuti Nándor Stadionban.

– Mit hallott az új stadionról, milyen lesz az ottani munkahely?

– Már négy éve nyugdíjas vagyok, nem biztos, hogy visszamegyek. Lehet, hogy abbahagyom. Augusztus óta nagyon fáj a térdem és a derekam, kezelésekre is járok. Mindig egyedül csináltam, sok a munka, és nagyon fárasztó. Télen több a feladat, beáll a melegítő szezon, több a ruha, a tréning alsó és felső. Sokszor már nem férek el, nem tudom hová rakni a sok ruhát. Minden edzés után tisztát kapnak a fiúk, ha délután is van tréning, akkor is. Mosás után kiterítem, ha reggelre megszárad, összehajtom, ha nem, akkor jön a szárítógép. A törölközőket mindig berakom, azok nehezebben száradnak. Vasalni nem szükséges, kirúgja magát. Ennyi a feladat.

– Mégis mit tervez még, lehet, hogy ez az utolsó szezonja a fiúk mellett?

– Nem tudom még, mit hoz a jövő, majd elválik – és már megy is tovább. Az élet nem áll meg, ki kell venni a mosógépből a tiszta szereléseket, és be kell rakni a következő adag szennyest.