HÍREK

Kettős csúcsterhelés (LAPSZEMLE)

2017-02-15

Kettős csúcsterhelés (LAPSZEMLE)

Szabó Ádám, az MTK Budapest 20 éves labdarúgója megfordult már a Ferencvárosban, túl van több komoly sérülésen, de nem adta fel, kitartó munkával csak eljutott az NB I-be. Az élsport mellett ráadásul komolyan tanul, az ELTE pedagógia-pszichológia szakos hallgatója, ami jól jöhet a pályafutása végeztével, egyelőre azonban esze ágában sincs felhagyni a futballal. Az utanpotlassport.hu írása.

A 20 éves Szabó Ádám – az elmondása szerint – kicsit később jutott el a labdarúgó NB I-be, mint szeretett volna, viszont élete eddigi legjobb szezonja a mostani. Az Újpest ellen debütált az MTK Budapest élvonalbeli együttesében, csapatkapitány lett az NB III-ban, mindamellett pedig a tanulásban is jeleskedik, neves budapesti egyetem hallgatója.

A Goldball FC-ben kezdett el focizni, onnan került 11 évesen a Ferencvárosba. Másfél év után azonban távozott a zöld-fehérektől, és az akkor alakult Airnergy FC-be igazolt, majd a Dalnoki Akadémia játékosaként bajnoki címet nyert az U13-as másodosztályú bajnokságban. Pár év után, tizenöt esztendősen aztán ismét a Népligetben találta magát. – Ferencvárosi pályafutásom során az volt a legjobb szezonom, huszonöt bajnokin léptem pályára az U16-os együttesben, az idény végén mégsem maradhattam. Az Airnergy nem tudott megegyezni a klubbal, én pedig kicsit furcsálltam, hogy a jó teljesítményem ellenére nem tettek meg mindent, hogy megszerezzenek. Rosszul esett, mivel kiskorom óta szerettem a Fradit, az volt az első komoly együttesem, kötődtem hozzá. Persze, szívük joga, ezt a döntést hozták. Ezután jelentkezett az MTK, kifizette az Airnergy által kért összeget, én pedig Agárdra kerültem.

Elolvasom a teljes cikket az utanpotlassport.hu oldalon.

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2020-05-26 21:00 Puskás Aréna

BP. HONVÉD

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman