HÍREK

Képgaléria: Az U19-es csapat négy tagja a felnőttekkel készül

2020-09-07

Képgaléria: Az U19-es csapat négy tagja a felnőttekkel készül

Mint ismert, klubunk kiemelten épít a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia neveltjeire, ennek részeként folyamatosan kapják meg a fiatalok a lehetőséget a bizonyításra. 

Az elmúlt időszak is remek alkalmat biztosított arra, hogy több akadémista a felnőttekkel készüljön. A válogatott szünet alatt több napon át a csapattal készülnek az U19-es együttes erősségei. 

Arról már a múlt hét közepén beszámoltunk, hogy a 17 éves Kovács Mátyás a felnőttekkel készül. A gyors, dinamikus támadó jól bánik a labdával, ezáltal rendszeresen fejtörést okoz a védőknek játékával. Támadóként az előkészítés mellett a befejezésből is kiveszi a részét a korosztályos bajnokikon.

Mellette két jelenleg még csak 16 esztendős tehetségünk is a nagyokkal készül már napok óta. Horváth Artúr a középpálya minden posztján bevethető, intelligens, nagy munkabírású, jó mentalitású játékos, aki a szervezéshez ugyanúgy ért, mint a védekezéshez.

A szintén 16 esztendős Biben Barnabás vérbeli agresszív, de egyben kombinatív támadó középpályás, aki szükség esetén csatárként is bevethető. Jól helyezkedik, ennek köszönhetően rendkívül gólerős.

Megmutathatta magát a felnőtt csapat stábjának a 18 éves Osei Clinton is: a ghánai támadó sebességével kiemelkedik a korosztályos mezőnyből. Elsődlegesen centerként került bevetésre, és több gólt is szerzett már a nyári felkészülési időszakban az U19-es együttes tagjaként.

Fiataljaink új impulzust kaphattak tehát az elmúlt napokban, hiszen élesben mutathatták meg magukat Michael Borisnak, a folytatásban pedig úgy készülhetnek - ahogy akadémista társaik is -, hogy pontosan tisztában vannak azzal, hová kell eljutniuk a következő időszakban, és azzal is, hogy a felnőtt csapat szakmai stábja rajta tartja a szemét a mindennapi edzésmunkájukon, hozzáállásukon és teljesítményükön. 
 

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman