HÍREK

Katona az U21-es válogatottban

2018-08-29

Katona az U21-es válogatottban

Katona Mátét és három kölcsönadott fiatalunkat is behívták az U21-es válogatott keretébe.

Michael Boris szövetségi edző kihirdette a szeptember 7-i, svédek elleni idegenbeli, és a szeptember 11-i, Belgium ellen hazai Eb-selejtezőkre készülő U21-es válogatott keretet.

Ebben helyet kapott klubunk szélső hátvédje, Katona Máté is. Fiatal játékosunk az idei szezonban négy alkalommal lépett pályára az OTP Bank Ligában: az Újpest és a Ferencváros ellen végig a pályán volt, míg a Puskás Akadémia és a Diósgyőr elleni meccseken csereként vetették be.

Szintén tagja a keretnek további három MTK-s játékos: Bese Balázs, Demjén Patrik és Hinora Kristóf. Mindhárman kölcsönben szerepelnek jelenleg klubjaiknál.

[image]A magyar U21-es válogatottnak továbbra is megvan az esélye arra, hogy megszerezze Eb-selejtező csoportja első két helyének valamelyikét, de jelenleg lépéshátrányban van két riválisa, a belga és a svéd válogatottal szemben. Ez azt jelenti, hogy az előttünk álló két selejtezőnek kiemelt jelentősége lesz, a svédek és a belgák elleni jó eredményekkel ledolgozhatjuk a hátrányt, és élessé tehetjük a versenyfutást az októberi utolsó két forduló előtt.

A válogatott jövő szerdán utazik el Svédországba, a pénteki összecsapást Falkenbergben rendezik, 18.00 órakor. A svédországi mérkőzés másnapján hazautazik a válogatott, és folytatja a felkészülést a szeptember 11-i (18.00), Belgium elleni hazai selejtezőre, melyet a Szusza Ferenc Stadionban rendeznek majd.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman