HÍREK
Jelen és jövő (9. rész) Talabér Attila
2015-10-06
Jócskán benne vagyunk a 2015/16-os bajnoki szezonban. Az MTK Budapest csapatában van néhány futballista, akiről talán kevesebbet lehet tudni. Néhányan már bemutatkoztak az NB I-ben, vagy közel állnak hozzá. Sorozat keretében mutattuk be az érintetteket. Zárásként Talabér Attilával beszélgettünk.
– Mik voltak a pályafutásod főbb állomásai?
– Négyévesen kezdődött a MAC Népstadionban. Hét év után az MTK Budapest következett.
– Mikor és hogyan kerültél az MTK Budapest csapatához?
– 2007-ben, tizenegy évesen, az U12-es korosztályban kezdtem. Végigjártam a ranglétrát, négy év után következett az akadémia, ott három évet töltöttem. Két éve kerültem Agárdról a fővárosba, először az U21-es csapatba. Jelenleg a felnőtt kerettel edzek, és az NB III-as gárdában játszom. Tavaly többször eljutottam a felnőtt csapat kispadjáig, de még nem mutatkoztam be az első osztályban.
– Mi a kedvenc posztod, hol érzed legjobban magad a pályán?
– Először irányító középpályás voltam, majd előre kerültem center pozícióba, később vissza belső védőnek. Itt megragadtam, de jobbhátvédet és védekező középpályást is játszottam már. A legjobban a tengelyben érzem magam.
– László Csaba személyében – sok év után – új vezetőedző került a csapat élére, és szinte a teljes szakmai stáb kicserélődött. Hogyan sikerült az átállás?
– Számomra nehezebb volt, mert az ausztriai edzőtábor előtt pár nappal csatlakoztam csak a kerethez az U20-as világbajnokság miatt. Hamar megismertem az új stábot, szimpatikusak voltak az elképzeléseik, amiket felvázoltak. Könnyen beilleszkedtem.
– Két külföldi tréner is segíti a vezetőedző munkáját. A pályaedző, Werner Bürger és az erőnléti edző, Steven Vanharen. Velük hogyan megy a kommunikáció?
– Az utóbbi időben a válogatottban is külföldi edzőm volt, ott is és itt is főleg angolul folyik a kommunikáció. A német tudásom megkopott, így az angolt részesítem előnyben. Nincsenek nyelvi problémáim, megértem őket és válaszolni is tudok. Nem mindenki beszél idegen nyelvet, nekik sokat segítünk.
– Nagy a verseny a csapatba kerülésért, de akár a kispadról beállva is lehet segíteni. Mennyi esélyt látsz rá, hogy idén pályára lépsz az OTP Bank Ligában?
– Túl vagyok a mandulaműtéten, ez hátráltatott a munkában. Az edzéseken minden tőlem telhetőt megteszek, és a második csapatban is próbálom a maximumot nyújtani, felhívni magamra a figyelmet. Remélem még idén, vagy legkésőbb jövőre megkapom a lehetőséget, amivel élni tudok.
– Minden futballista álma, hogy szerepelhessen a nemzeti tizenegyben és külföldi bajnokságban is kipróbálhassa magát. Ezek azok a célok, amiket szeretnél te is elérni?
– Foglalkoztat a felnőtt válogatottság és a külföldi pályafutás lehetősége is. Először itthon kell letenni a névjegyemet az NB I-ben. Az U15-től az U20-as korosztályig folyamatosan szerepeltem az utánpótlás-válogatottakban. Az U21-es csapatba még nem kaptam meghívót. Külföldi profi szerződéssel kapcsolatban nagy álmom Angliában a Manchester United, vagy a német bajnokság.
– Átszerveződött az NB I-es bajnokság. Milyen eredménnyel lennél elégedett?
– Jó teljesítményt nyújtunk, eredmény és mutatott játék szempontjából is. A tavalyi szereplés megismétlésével elégedett lennék. Bízom a dobogóban, képesnek érzem rá a csapatot, csalódott lennék, ha lecsúsznánk róla. Nem lesz ezzel probléma.
– Jövőre elkészül az MTK Budapest új, európai szintű stadionja. Mi az első gondolatod ezzel kapcsolatban?
– Láttam látványterveket. Szép, formás stadion épül a régi helyén. Nem hatalmas, inkább családias, jó légkörű aréna lesz. Bízom benne, hogy ott is sikeresen szerepel a csapat és minél többször lehetőséget kapok én is.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
FERENCVÁROSI TC II.
MTK BUDAPEST II
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
