HÍREK

Információ az edzőmeccsekről

2019-06-25

Információ az edzőmeccsekről

Hétfőn elkezdte a felkészülést az új szezonra labdarúgócsapatunk, amely több edzőmeccset is játszik a következő időszakban.

Szombaton az eddigi partnercsapatunk, a Monori SE ellen mérkőzünk meg, a tervek szerint háromszor 30 percet játszanak majd a csapatok. 

Jövő szerdán a szintén harmadik vonalban szereplő III. Kerületi TVE együttesével játszunk, az első két edzőmeccs nem lesz nyilvános, de azokról élő közvetítésben számolunk be. A későbbiek folyamán hazai pályán és idegenben is pályára lép majd csapatunk, többek között magyar, szlovák és izraeli első osztályban szereplő klubok ellen. 

Tájékoztatjuk drukkereinket, hogy a hazai edzőmeccsek közül legalább két mérkőzésre az Új Hidegkuti Nándor Stadionban kerül majd sor, ezeket szurkolóink is megtekinthetik élőben, amint véglegesen eldőlnek a kezdési időpontok, arról azonnal tájékoztatjuk drukkereinket. Az érintett mérkőzések előtt előzetes bérletértékesítés is lesz a stadionban (részletek hamarosan).

A tervezett felkészülési menetrend:

2019.06.29.: MTK Budapest-Monori SE
2019.07.03.: III. Kerület-MTK Budapest
2019.07.06.: SKF Sered-MTK Budapest
2019.07.10.: MTK Budapest-FC Minaj
2019.07.13.: MTK Budapest-ViOn Zlate Moravce
2019.07.17.: MTK Budapest-DVTK
2019.07.20.: Hapoel I.K. Shmona-MTK Budapest
2019.07.27.: MTK Budapest-Újpest FC

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2020-03-01 17:00 Új Hidegkuti Nándor Stadion

MTK BUDAPEST

VS

DUNA ASZFALT TLC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman