HÍREK

Győzelemmel zárta második csapatunk az edzőmérkőzések sorát

2024-07-20

Győzelemmel zárta második csapatunk az edzőmérkőzések sorát

Szép gólokkal győztünk a Pilis elleni felkészülési meccsen.

Felkészülési mérkőzés

MTK Budapest II.–Pilisi LK 4-1 (0-1)

Gólszerző: Vas (51., 68.), Hegedűs (62., 76. tizenegyesből), illetve Nemes (44.)

MTK Budapest: Velicskó (Pirgi, 46.) – Stumpf (Béres, 46.), Farkas, Kákonyi – Kustudic, Hegedűs, Bene (Földi, 46.), Herczeg (Antal, 46.), Mohai (Anokye, 46.) – Kenesei (Bakó, 60.), Ebot (Vas, 46.)

Vezetőedző: Kanta József

NB III-as labdarúgócsapatunk szombaton a Pilisi LK gárdáját fogadta edzőmérkőzésen a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián. Az első félidő nem hozott sok helyzetet, de inkább a mieink próbálkoztak a gólszerzéssel. A 7. percben Kenesei tekerését védte a kapus, míg a 23. percben Ebot ígéretes helyzeténél kellett hárítani a vendégek portásának.

A 34. percben Kustudic gyönyörű csellel ment el a jobb oldalon, visszakészítését Bene kevéssel lőtte a jobb alsó mellé. Négy perccel később Kenesei került szöglet után helyzetbe, picivel lőtt a kapu fölé. A Pilis a félidő előtt, gyakorlatilag az első helyzetéből vezetést szerzett Nemes révén, aki szöglet után fejelt a kapunkba (0-1).

A második játékrészben picit sikerült nagyobb fokozatra kapcsolni: a 47. percben Földi találta el a felsőlécet, majd az 51. percben egyenlítettünk: Antal labdaszerzése után Földi ugratta ki Vast, aki higgadtan, laposan lőtt a jobb alsóba (1-1).

Egy perccel később Kenesei lőtt távolról, a kapus üggyel-bajjal hárítani tudott. A 62. percben rendkívül szép támadás végén meglett a megérdemelt fordítás: Bakó szöktette Anokyét, aki balról adott be, a labdát Vas átlépte, Hegedűs pedig könyörtelenül lőtt a jobb felső sarokba (2-1).

A 68. percben megdupláztuk az előnyt: megint Anyoke szökött meg a bal szélen, beadását ezúttal Vas értékesítette (3-1).

A 71.percben Kustudic próbált szemfülesen gólt szerezni, miután labdát szereztünk az ellenfél kapuja előtt, de nagyon kevéssel a bal kapufa mellé lőtt. Öt perccel később Anokye megint faképnél hagyta védőjét, aki csak szabálytalanul tudta megállítani a tizenhatoson belül, így büntető következett. A labda mögé Hegedűs állt oda, aki magabiztosan lőtt a bal alsóba, ezzel beállítva a 4-1-es végeredményt.

Kanta József: – Az első félidőben picit látszott, hogy van némi fáradtság a lábakban és a fejekben, illetve talán az is benne volt a srácokban, hogy eddig az összes felkészülési meccsünket sikerült megnyernünk, így nem csoda, hogy hátrányba kerültünk. Körülményesek voltunk, nem találtuk az ellenszerét a jól védekező ellenfélnek. A második félidőben a fizikális és a játéktudásbéli különbség is kijött a két csapat között, gördülékenyen jöttek a helyzetek, láthattunk szép megmozdulásokat. Nem volt rossz edzőmérkőzés, de az első játékrészből tanulnunk kell, hiszen egy ilyen mélyen, jól védekező csapat ellen jobban kell játszanunk majd a bajnokságban, ha gólt akarunk szerezni.  

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-12-03 19:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

PAKSI FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman