HÍREK

Gera: Katarzisként éltem meg a gólomat - interjú

2018-08-30

Gera: Katarzisként éltem meg a gólomat - interjú

Második bajnoki meccsét játszotta az idei szezonban Gera Dániel, és a Haladás elleni mérkőzésen gólt is szerzett, ami mint utólag kiderült, győzelmet ért. Szélsőnk szerdán ünnepelte 23. születésnapját, így az elmúlt napokban remek pillanatokat élhetett át. Rá is fért, hiszen nagyon nehéz hónapok vannak mögötte. Interjú.

Az első kérdés adja magát: hogyan élted meg a szombathelyi meccset?
- Nagyon pozitívan, hiszen vártam már, hogy lehetőséghez jussak. Előtte csak Debrecenben játszottam pár percet, már az is nagy élmény volt, mert végre visszatérhettem. Most annak örültem, hogy kapok félórát, az lényegesen több idő, ott már több lehetősége van az embernek megmutatnia magát. Az csak a ráadás volt, hogy gólt is tudtam lőni, egyfajta katarzisként törtek elő utána belőlem az érzelmek, talán látszott is rajtam, hogy megkönnyeztem a gólt. Nagyon rázós fél év van mögöttem.

[image]Mennyire élted meg nehezen?
- Három műtéten vagyok túl, volt, amit sajnos meg is kellett ismételni. Eléggé kitartó alkat vagyok, de a legnehezebb az egészben az volt, hogy mindig az elejétől kellett elkezdeni felépíteni magamat: erőnléti edzés, konditerem, futás, visszatérés a csapathoz, majd műtét, és újra ugyanazok a lépések, kétszer. Ha jobban alakulnak a dolgok, talán egy hónap kihagyással is megúszhattam volna, de így sajnos az előző fél évemet ez tette ki. Lelkileg túl vagyok rajta, de nehéz volt feldolgozni, hiszen előtte csak egy komolyabb sérülésem volt korábban, ott ráadásul inkább sikerélmény ért, hiszen 3-4 hónap helyett már 2 hónap után visszatérhettem, sokkal korábban felépültem, mint az vállsérüléseknél szokás.

Azt mondják rólad, hogy nagyon jó alkat vagy, szinte soha nem elégedetlenkedsz, nem panaszkodsz, elfogadod azt a lehetőséget, amit kapsz, és azzal próbálsz élni.
- Ha ezt mondják, az nagyon jól esik, mert ezek szerint mások is észreveszik ezt. Tudatosan élek így, fontos, hogy ne másokban keressem a hibát, csak magammal szemben legyenek elvárásaim, és azoknak feleljek meg. Természetesen én is szeretnék minél több időt a pályán lenni, főleg egy ilyen jól szereplő csapatban, ahol könnyebben előfordulhat, hogy én leszek az, aki épp kimarad vagy csak negyedórát kap. Én ebben is a kihívást látom, hogy legközelebb én legyek az, akit majd visszatesznek a kezdőbe. 

Ez volt a negyedik gólod az NB I-ben. Ez nekünk nagyon sokat ért, de félig viccesen mondhatjuk, hogy ez volt a "legkisebb". 
- Nincs annyi gólom, mint szeretném, de amit viszont lőttem, az általában nagy gól volt, valamiért mindegyik emlékezetes vagy különleges volt. Azon dolgozok, hogy sok kis, apró gólt is lőjek, mint például ez a szombathelyi. Mert ahogy meséltem, tudott ez is óriási örömet tudott okozni.

Erényként még felhozható Veled kapcsolatban, hogy egy az egyben a hazai mezőny legjobbjai közé tartozol.
- Ebben nőttem fel, mindig is igyekeztem minél gyakrabban rávinni a labdát az ellenfelemre. Direkt kerestem ezeket a párharcokat, akadt, hogy még úgy is ezzel próbálkoztam, ha a védő mögött ott volt egy másik bekk is. Most már nem vagyok ilyen ésszerűtlen, jobban felmérem a helyzeteket, de azért keresem az ilyen szituációkat. Nem vagyok nagy trükköző, sokkal jobban hiszek a testcselekben, próbálom mindig előre felmérni, mivel tudom legjobban átverni az emberemet.

Mit vársz magadtól ebben az idényben?
- Arra készülök, hogy az idei az én szezonom legyen. Szeretnék meghatározó játékosa lenni egy sikeresen szereplő MTK-nak. Gólokat, gólpasszokat is várok magamtól, bár aki ismeri a játékomat, az tudja, hogy nem csak ezzel tudok hozzátenni a csapat sikerességéhez, hiszen elfordul, hogy egy-két jó csellel területet nyitok másoknak. A lényeg, hogy a csapat profitáljon a játékomból.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman