HÍREK

– Nagyon közel laktam a futballpályához és állandóan kint voltam a Keresztúri úton a Rákóczi Vasasnál, meg a grundon. Amikor katona lettem, akkor kezdtem el komolyan a futballt. 19 évesen hívtak az NB II-es Esztergomba. Ott a dorogi vezetők láttak meg és kérdezték: lenne-e kedvem náluk játszani? – mondja megállíthatatlanul a magyar bajnok Bödör László.

– Hogyne lett volna! A Dorog már akkoriban is ismert klub volt. 1955-ben egy évet ott játszottam, a vidék legjobbja voltunk Buzánszky Jenővel, Ilku Istvánnal, Monostori Tivadarral. (idén márciusban hunyt el. A szerk.) Több néző volt a meccseken, mint a város lakossága. Mindenki szerette a futballt. Aztán leszereltem, szerettem volna hazakerülni, nagy szerencsével sikerült az MTK-ba szerződni. 1956 decemberéig Vörös Lobogó volt az egyesület hivatalos neve, de mindenki MTK-nak hívta. Hiába volt a politikai propaganda. Senki sem bízott benne, hogy be tudok kerülni a kezdőcsapatba. Szerencsémre Molnár elszerződött Csepelre. Még így is olyan vetélytársak maradtak, mint Hidegkuti, Sándor, Palotás, Szimcsák, Arató, Szolnok. 1956-ban Pécsett játszottam először, senki sem ismert két gólt fejeltem a Dózsa ellen, nyertünk 3-1-re. Szerettem gólt rúgni nagyon! Bukovi Márton volt az edző, kivételes embert ismertem meg benne: szigorú fegyelmet tartott, a játékosok mégis szerették. Mindenki bízott benne, még a vezetők is. – észre sem veszi és sorolja:

Gellér, Kovács II, Börzsei, Lantos, Kovács I, Zakariás, Sándor, Palotás, Hidegkuti.  Sipos Ferivel kerültem ide (a későbbi 77-szeres válogatott védő. A szerk.), ő volt a balösszekötő én a balszélső. Rövid idő alatt kiderült, nem ez az igazi posztja, nem csatárnak született. Mi nagyon jó barátok voltunk. Összesen egy gólt rúgott, legalább meg volt a lehetősége, hogy minden góljára emlékezzen – nevet.

– 1959-ben bajnokok lettünk. Az utolsó meccset az Újpest ellen játszottuk. Nekünk nyerni kellett. 1-0-ra vezettünk, emlékszem Szusza Feri akkora kapufát lőtt 20 méteres szabadrúgásból, hogy a labda a félpályáig pattant vissza. A második gólt én rúgtam, azzal el is dőlt minden. Nagyszerű játékosaink voltak. A legnehezebb bajnokságot nyerni: egész éves kiegyensúlyozottan jó teljesítmény szükséges hozzá. Óriási dolog győzni, de aki játékos, az nyerni szeret! – boldognak láttam az emlékekben úszva.

[image]

Többször szerepelt a B-válogatottban, négyszer gólt is szerzett. 1961-ben, Kairóban jött el a nagy pillanat, amikor bemutatkozhatott a nemzeti tizenegyben is. Tagja volt az 1962-es világbajnokságra utazó magyar keretnek, de pályára nem léphetett Chilében.

 – Már az 1961-62-es szezonban elődöntőt játszhattunk a Vásár-városok Kupájában (később UEFA Kupa, ma Európa Liga), 1963-ban pedig meg is nyertük a KK-t, a Közép-Európa Kupát. A menetelést ősszel a KEK-ben folytattuk. – folytatta töretlen lendülettel Bödör, adatot, dátumot nem rontott.

– Brüsszelben kellett volna nyerni, millió helyzetünk volt, de 3:3 lett. Két nap múlva megismételtük a döntőt Antwerpenben. A második meccsen már nem sikerült gólt lőnünk. Múltkoriban jártunk a mérkőzés helyszínén a Sporting meghívására. Nagyon kedvesek voltak, még tízen élnek az ötven évvel korábbi gárdából, öröm volt velük együtt emlékezni. A döntőig tartó menetelés pályafutásom legszebb emléke. Bolgár, német, török és skót csapatot vertünk ki. Még két évet játszottam a Hungária körúton. Kiváltottam az iparengedélyt, elkezdtem esztergályosként dolgozni. 49 éve nyomom a szakmában. Azóta is minden nap lemegyek a műhelybe, 81 évesen is. Kijártam néha ide tréningezni a Salgótarjáni útra. Két év múlva hívott Bányai Nándi, a volt Honvédos Debrecenbe. Egészen más volt ott játszani, mint az MTK-ban. Csak rúgták a labdát messzire én meg néztem. Később már nem jártam le az öregfiúkba sem, mert féltem a sérüléstől. Néha összefutunk páran beszélgetni. Rendszeresnek nem mondhatnám. Egyszer minden elmúlik, de az új stadion egy csoda lesz. Azt még megnézem.

(Az interjú 2014. május 31-én készült.)