HÍREK

Ezen a napon hunyt el Orth György, a hat nyelven beszélő futballzseni

2019-01-11

Ezen a napon hunyt el Orth György, a hat nyelven beszélő futballzseni

Orth (Faludy) György (Budapest, 1901. április 30.–Porto, 1962. január 11.) kora egyik legkiválóbb magyar labdarúgója, aki később külföldön tevékenykedett neves labdarúgóedzőként.

Az 1924-es párizsi nyári olimpián Faludy néven szerepelt a válogatottban. Ugyanis azoknak a kiutazó játékosoknak a nevét, akiké nem tűnt elég "magyarosnak", az ötkarikás játékokra megváltoztatták.

Orth a Vasas ifjúsági csapatában kezdte a labdarúgást, majd 1917-ben az MTK  középcsatára lett, s 1928-ig erősítette az MTK-t, majd a Hungária FC-t. Miután 1925 őszén Bécsben súlyosan megsérült, csak az 1926-1927. évi profi-bajnokságban játszott ismét a Hungária FC csapatában.

Az MTK elnöke, Brüll Alfréd fedezte fel és vette szárnyai alá Orth Györgyöt, a kék-fehérek és a magyar futball csatárlegendáját. Brüll a nevelt fiának tekintette, a legtöbbször náluk ebédelt az Andrássy út 9. szám alatti Brüll-palotában, kapott zsebpénzt is, amit hazavitt az édesanyjának. Ruházták, taníttatták, az érettségi után pedig az angol–osztrák bankban helyezték el. Tehetsége mellett Orth György Brüll Alfrédnak köszönhette, hogy nagy játékos lett.

Az MTK 32. válogatott futballistája, a nemzeti csapat 124. játékosa.                                          

Kék-fehér színekben 1917-1925 között 8 bajnoki aranyat nyert és háromszor volt gólkirály (1919–1920 / 28 gól,  1920–1921 / 21 gól, 1921–1922 / 26 gól). 1923-ban a csapattal a Magyar Kupát is megszerezte.

167 bajnoki mérkőzésen 138 gólt lőtt.                                  

1918-ban az Év labdarúgójává választották (bár, hogy akkor egyáltalán létezett-e ez a cím, azt több futball történész is vitatja).

Az MTK Örökös Bajnoka!

A válogatottban 16 éves és 188 napos korában mutatkozott be. Csak három olyan játékos van (Horváth József - BTC, Bíró Gyula - MTK, Holits Ödön - MÚE, MTK), akik nála is fiatalabbak voltak, amikor először szerepeltek a nemzeti tizenegyben. Orth 1917 és 1927 között 32 alkalommal játszott a címeres mezben,  és 13 gólt szerzett. Tagja volt az 1924. évi nyári olimpiai játékokon sikertelenül szereplő csapatnak.

Az 1920-1921-es bajnokságban Takács Béla, a "Vörös Taki", Holics Ödön korábbi segédedzője irányította az MTK-t, munkáját a klub egyik legjobb játékosa, Orth György segítette.

Aktív labdarúgó-pályafutása befejezése után Olaszországban, Németországban, Franciaországban, Mexikóban, Chilében, Argentínában, Peruban, Kolumbiában és Portugáliában számtalan csapatnál, közte világhírű együtteseknél, mint a Boca Juniors, a Sporting Lisszabon, az FC Porto volt edző.

A chilei labdarúgó-válogatottnak három alkalommal, 1930-1932, 1942-1944 és 1948-1949 között volt szövetségi kapitánya. Uruguayban az I., az 1930-as labdarúgó-világbajnokságon az 5. helyezett Chile szakmai irányítója. 1945 - 1947 között Mexikó, 1955-től 1956-ig Kolumbia, majd Peru (1956-1960) szövetségi kapitánya volt.  A Copa America sorozaton kétszer is 4. helyezést ért el a peruiakkal.

Egy érdekesség, amire azt szokták mondani, kicsi a világ... Orth az 1960-as római olimpián a perui válogatott szövetségi kapitánya volt. A csoport mérkőzések során a későbbi bronzérmes magyar csapattal is játszottak (6-2) a dél-amerikaiak. A mieink kispadján az a Volentik Béla ült, aki egyetlen válogatottsága során 1927-ben a jugoszlávok ellen (3-0) együtt játszott a magyar nemzeti együttesben Orth Györggyel.

Kitűnő fizikai adottságai kifogástalan technikai felkészültséggel, magas fokú játékintelligenciával és taktikai érzékkel párosultak. Kiismerhetetlenül cselezett, okosan hozta játékba társait, ő maga fejjel és lábbal egyaránt veszélyes volt a kapura. Már jóval 180 centiméteren felüli, arányos termetével kimagaslott társai közül. Tökéletes technikai képzettsége, fejjel és lábbal egyaránt, olyan magas fokú játékintelligenciával, „hadvezéri” irányítóképességgel, korát megelőző taktikai érzékkel és fegyvertárral párosult, amely az európai labdarúgás egyik legkiválóbb egyéniségévé avatta. Sokoldalúsága is szinte páratlan. Kapustól balszélsőig talán minden helyen játszott — válogatott színvonalon. (Szereplése a legjobb tizenegyben így oszlik meg: középcsatár 19, középfedezet 5, jobbösszekötő 3, jobbfedezet 2, balfedezet 1 mérkőzésen volt.) A sérült Zsák helyett a kapuba is többször „beugrott”, sikerrel. Zseniális taktikusnak bizonyult. A legváratlanabb pillanatokban, a másodperc tört része alatt kedvező helyzetet tudott teremteni saját vagy társai számára. Ellenállhatatlanul cselezett, nagy erővel és pontosan lőtt, illetve fejelt.

Vasárnaponként sok ezer ember csak azért járt mérkőzésre, hogy az ő játékában gyönyörködhessen…

Már több mint hatvan éve, hogy az égi pályákon játszik Orth György, az MTK futball legendája.

Hazalátogatásra készülődött, amikor 1962 januárjában egy végzetes szívroham elszólította a földi küzdőtérről. Az ötvenes évek végén is haza akart látogatni, eljött Bécsújhelyig a sógorához, aztán valami miatt visszafordult. Legjobb barátjával, az "MTK-aranylánc" csatársor tagjával, Molnár György "Hangyával" rendszeresen levelezett.

Sírja Portugáliában, Portóban van.

Emlékét az Új Hidegkúti Nándor Stadion VIP-termében mellszobor,  egykori középiskolája, a felső kereskedelmi iskola, a mai Széchenyi István Kereskedelmi Technikum falán Budapesten, a 8. kerületi Vas utcában emléktábla őrzi.

A múlt század '70-es éveiben még az is felvetődött, hogy róla nevezik el a Hungária körúti stadiont.

Orth György életéről - pontosabban annak első három évtizedéről - hamarosan játékfilm készül. Jelenleg a dokumentumok összegyűjtése, a forgatókönyv írása történik...

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman