HÍREK

Döntés született több játékosunk kölcsönadásáról

2019-07-17

Döntés született több játékosunk kölcsönadásáról

A 2019/20-as szezonra való felkészülést bő kerettel kezdte meg csapatunk, amelynél az első pillanattól kezdve cél volt a szűkítés az idő előrehaladtával.

Mostanra több játékos sorsáról is döntés született, az alábbiakban róluk adunk hivatalos helyzetjelentést:

A 19 éves Anton Bidzilya több nyáron visszatért kölcsönadott fiatalhoz hasonló utat bejárva Békéscsabára kerül egy idényre kölcsönbe. Lustyik Levente sokat fejlődött a csabaiaknál, ezért ő továbbra is ennél a klubnál szerepel majd, mellette Gréczi Márton is csatlakozik az Előréhez.

Varasdi Dániel kapcsán már korábban is közöltük a tervezett kölcsönadást a folyamatos játéklehetőség érdekében, a fiatal kapus a Budaörs kapuját védheti majd. 

A legutóbb Monoron szereplő Szuhodovszki Soma továbbra is maradhat az NB II-ben, hiszen a Duna Aszfalt Tiszakécske színeiben folytatja kölcsönben.

A még csak 18 éves Nagy Barnabás az NB II-be feljutott FC Ajkához kerül egy idényre. 

U19-es csapatunk támadója, Tóth Zoltán határon túl próbál szerencsét, a szlovéniai NK Lendva vette őt kölcsön.

A jelenlegi bő keretből még Kapronczai Gergely esetében tűnik előnyösebbnek az, ha a folyamatos játéklehetőség érdekében egy évre kölcsönadjuk, erről NB II-es csapatokkal egyeztetünk.

Azt már korábban közöltük, hogy a hazai gyakorlat szerint a klubok az NB II-ben nem foglalkoztatnak légiósokat, a hosszabb távú szerződéssel rendelkező Patrick Ikenne-King George esetében a klub és a játékos számára is legideálisabb megoldás a kölcsönadás lehet, az ő sorsáról még folynak az egyeztetések.

Eldőlt a kölcsönből visszatért Farkas Norbert sorsa is: a 27 éves szélső a szakmai stáb véleménye alapján várhatóan nem lett volna tagja a szűkített keretnek, ezért a játékos érdekeit is szem előtt tartva elengedtük őt, az NB III-as Mosonmagyaróvárban folytatja.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman