HÍREK

Cseh László (Budapest, 1910. április 4. – Budapest, 1950. január 8.), válogatott labdarúgó, csatár. A sportsajtóban Cseh II. Lászlóként szerepelt.

A III. Ker. TVE-ben figyeltek fel játékára. Ezután a BSE-hez, majd 1931-ben a Hungária FC-hez került, ahol 1939-ig játszott. Klubunkkal két bajnoki címet (1935-36, 1936-37), két gólkirályi címet (1934-35 / 23 gól, 1936-37 / 36 gól) és egy Magyar Kupa győzelmet (1931-32) szerzett. Az 1935-36-os bajnoki idényben "Az év játékosa" címet nyerte el. Csapatunkban 184 bajnoki összecsapáson lépett pályára, és 201 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. 1939 után még szerepelt a Kispest, a Szegedi AK és a Gamma FC egyesületeiben is.

1932 és 1939 között 34-szer volt válogatott, minden alkalommal klubunk játékosaként, és 15 gólt szerzett, egyet büntetőből. Az MTK örökös bajnoka.

„Matyi”, ahogy a szurkolók becézték, a magyar labdarúgás kivételes képességű, színes, hihetetlen képességekkel felruházott, de sokat vitatott egyénisége volt. A bőrlabdának valóságos művésze. Tökéletes technika, nagy játékintelligencia, irányítókészség, szellemes, ötletekben gazdag húzások és „félelmetes” gólerősség jellemezte a játékát. Vele kapcsolatban a tudósításokban leggyakrabban használt, szinte már "állandó" jelző az ördöngös volt. Igazi művészként élvezni szerette a játékot és az életet. Számára a labdarúgás soha nem jelentett küzdést, harcot, munkát, kötelességet. Volt, hogy kicselezve öt játékost és végül a kapust is, megállította a labdát a gólvonalon és kezét a szeméhez emelte, mintha keresne valamit vagy valakit. Azután megfordult a kezdőkör felé indult és hanyagul, sarokkal juttatta a hálóba a labdát. Máskor, amikor a szokásos cselsorozat után egyedül állt a kapu előtt és a labdát a gólvonalra állította, letérdelt és a játékszert fejjel továbbította a kapuba.

Nagyszerű képességeivel azonban nem párosult kellő megbízhatóság és küzdőszellem. „Matyi”, mint oly sok művész, a gyorsan változó, pillanatnyi hangulatok bohém szemléletű embere volt. Nemcsak a labdarúgást, hanem az életet is csupán játéknak tekintette. Ennek eredményeként a sportpályán és a magánéletben is gyakran bizonyult kiegyensúlyozatlannak. Talán ezért nem ölthette magára még sokkal többször a címeres mezt. Egészségi állapota miatt aránylag korán vissza kellett vonulnia. A hibái ellenére is nagyon rokonszenves játékos számára kivételes képességei labdarúgósportunk legnagyobb alakjai között biztosítanak méltó helyet. A népszerű „Matyi” legemlékezetesebb alakítását 1937. október 10-én, az Ausztria elleni mérkőzésen (2:1) nyújtotta.

A válogatottban a Cseh II. - Sárosi - Zsengellér alkotta hármast csak egyszerűen "agytröszt"-nek nevezték. Az 1938-as világbajnokság 22-es keretébe nevezték, de mégsem utazhatott Párizsba. Korán kellett búcsúznia játékos pályafutásától, és az élettől is. Ahogy mondani szokták, két végén égette a gyertyát... Már harmincévesen visszavonult nem kielégítő egészségi állapota miatt, és negyven évesen már az "égi focipályára" költözött.

[image]
 
111 éve született Titkos Pál, aki világbajnoki döntőben az első magyar gól szerzője volt 

Titkos (Titschka) Pál (Budapest, Kelenvölgy, 1908. január 8. – Budapest, 1988. október 8.), válogatott labdarúgó, világbajnoki ezüstérmes, balszélső, mesteredző (1961).

1926-ban mutatkozott be az akkor induló profi élvonalban a Budai 33 színeiben. 1929-ben igazolt klubunk profi csapatába, a Hungária FC együttesébe, ahol 1940-ig játszott, annak feloszlatásáig. Összesen 232 bajnoki mérkőzésen szerepelt, 97 gólt szerzett, 2 bajnoki címet nyert (1935-36, 1936-37) és egy Magyar Kupa győzelmet (1932). Az 1936-37-es győztes bajnoki idényben az év labdarúgója lett.

1929 és 1938 között 48 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben és 13 gólt szerzett. Tagja volt az 1938. évi világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek, s ő lőtte az első magyar gólt vb döntőben. 1950-55 között a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára volt. Az MTK örökös bajnoka.

A második világháború után az újraszervezett MTK edzője volt az 1946-47-es idényben. 1950-ben a Kelenvölgy irányítójának nevezték ki. 1955-től 1956-ig állami edzőként a válogatott mellett tevékenykedett.

1957 januárjától az egyiptomi Al Ahly trénere, 1957 és 1959 között az Egyiptomi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya volt. Egyiptom rendezte az 1959-es Afrikai Nemzetek Kupája labdarúgó tornát, amit megnyert és ezzel kétszeres tornagyőztes lett.

1959 és 1962 között a Salgótarjáni BTC vezetőedzője volt. 1963-ban a Zalaegerszegi TE edzőjeként dolgozott, míg 1964-ben a Szolnoki MTE csapatáé. 1965-től 1967 decemberéig a Kecskeméti Dózsa vezetőedzői posztját töltötte be. Összesen 113 bajnoki mérkőzésen ült a kispadon az NB I-ben.

Titkos minden idők egyik legkiválóbb magyar balszélsője volt. Többnyire alacsony vetélytársaival szemben már jó fizikai felépítésével, erőteljes alakjával feltűnt. Pompás fizikuma nagy gyorsasággal, lendülettel párosult. A labdát mindkét lábbal kitűnően kezelte. Gyakran ellenállhatatlanul futott el a szélen és nagyszerűen adott be. Ha tehette, határozottan tört kapura és igen veszélyesen, nagy erővel lőtt. A labdarúgó szélvészgyors elfutásai látványosságnak számítottak. Egy-két csellel becsapta védőjét, azután feltartóztathatatlanul robogott a labdával. Ha nem volt belül védőjátékos, egyenesen a kapu felé tartott. Ilyenkor futtából óriási erejű lövést zúdított kapura. Ha a helyzet úgy kívánta, a vonal mellett futott el és pontosan ívelt vagy lőtt beadással teremtett gólszerzési lehetőséget társai számára. A védőkkel bátran felvette a harcot. Nemigen lehetett elnyomni. Sokat mozgott, gyakran vezetett helycserés támadásokat. Annak idején kontinensünk legjobb balszélsői közé tartozott. Jobbszélen is válogatott szintű klasszisnak bizonyult. A magyar nemzeti csapatban 4 alkalommal ezen a helyen szerepelt. Legemlékezetesebb teljesítményét 1930. szeptember 21-én, az Ausztria elleni mérkőzésen (3:2) nyújtotta.

Nyolcvan évesen hunyt el, Budapesten a Farkasréti temetőben nyugszik (parcella, szakasz, sor, sír: Mozg., N/A, N/A, 877. fülke).